Támogatóink:



Kecskemét Környékén Kerekezve Lajosmizsére tekertünk és megcsodáltuk, hogy a város mennyire megszépült.
Klári megvendégelt bennünket a Városházán.
Köszönjük!
Vitéz László és Kocsis Tibusz is szórakoztatott bennünket.

Képek a Képtárban »


Kezdőoldal »







Aranyat találtunk Kunbábonyban!

     Április első szombatján az idén nem Kecskeméten, hanem Kunbábonyban rendeztünk futóversenyt Bensinger Ralf vezetésével.
     Először tettünk kísérletet arra, hogy e vidéken is legyen verseny a futók számára. Sajnos az időjárás alaposan elromlott (ez a szeszélyes április), de ez nem szegte kedvét sok környékbeli futónak.
     Több távon is lehetett indulni és az első helyezettek gyönyörű kis szobrot kaptak.
     S hol találtunk aranyat? Mi a saját szervezetünkben találtuk meg, mivel a mozgás, a szabad levegőn való sportolás aranyat ér! Vagy még annál is többet...
     E gazdagság mellett még a versenyzés örömét is átélhették, aki részt vettek a versenyen.
     A legjobbak leggyorsabbak ezen a napon 2,7 km-n Dr. Sulyok Anita és Kasza Ádám, illetve a 8,4 km-s távon Beischlag-Deli Péter és Rózsavölgyi Andrea volt.
     Bízunk benne, hogy lesz folytatás!

Az eredmények letölthetőek ITT »

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Tavaszi mámor 3K-val
     Április szeszélyes hónap, ezt mindannyian tudjuk. Április utolsó vasárnapján ezt személyesen is megtapasztalhatta, aki csatlakozott a Kerékpárosklub tekeréséhez. Bár a beharangozó jó időt ígért, volt mindenben részünk…
     Reggel fátyolfelhős időben a „0 km” kőnél gyülekeztünk, kis szél borzolta kedélyünket, de kedvcsinálónak ott lebegett a szemünk előtt a finom ebéd, a kolbászos paprikáskrumpli. Nem sokkal 8 óra után indult a lelkes csapat, melyhez útközben többen is csatlakoztak.
     Kerekegyháza központjában egy kis pihenőre megálltunk (egy jó meleg kávé, vagy egy pohár sör segítette az elhasznált kalóriák pótlását). Utunkat folytatva hamarosan megérkeztünk a kunadacsi /volt/ ifjúsági táborba. A szél végig útitársunk volt, de nem hátizsákként funkcionált…
     A táborban mindenki megtalálta a számára kellemes elfoglaltságot: ki konyhakést, ki sörös üveget vett a kezébe. Közös munkával megpucoltuk krumplit, feldaraboltuk a kolbászt, szalonnát és megsirattuk a hagymát. S fogyott a /folyékony/ kenyér is… Amíg készült a paprikás krumpli, új társasjátékokat tanultunk, kártyáztunk, no meg jókat beszélgettünk. Ez alatt megfigyelhettük a felhők elvonulását, érezhettük a tavaszi napsütés melegét és a felhők visszajöttét.
     Az ebéd nagyon finom volt, sokan a repetát is kihasználták, mégsem lett üres a bogrács. A bőséges és ízletes ebéd Babity Janinak és feleségének, Áginak, továbbá a Kerekgumi Kft támogatásának köszönhetően ingyenessé vált! Az ebédet még a szakadó eső sem tudta elrontani, mivel a tábor étkezője jól állta a sarat.
     Mire az ebédnek vége lett, az eső is elállt, s kellemes időben, széllel társulva /naná, hogy most is szembe jött velünk/ tekertünk vissza Kecskemétre.
     Hamarosan újra két keréken az IBB…

Videó a Képtárban »

Kezdőoldal »

Elkészült Kecskeméten a Hegy!
     Évek óta szervezzük a Domb-futást Kecskeméten. Minden alkalommal lelkesen futották körbe a versenyzők a Benkó-dombot. 2022. június 11-én új fejezet íródott a kecskeméti futások történetében. Először került szervezésre olyan verseny, ahol kifejezetten a dombra kellett felfutni.
     Az első IGAZI Domb-futás 3 körből állt: először a domb lábánál tettek egy alapkört futók, majd felfutottak a domb tetejére, majd le. Egy kör 1.500 méter, benne 50 méter szintemelkedés!
     Igazi kihívás a különlegességet szerető futók számára.
     Két versenyszám zajlott: először az IGAZI Domb-futás résztvevői rajtoltak. Ezt a versenyt Dr. Sulyok Anita és Baranyi Zoltán nyerte. Ezt követte "Kecskeméti Hegymenet" melynek során nem kevesebb, mint nyolcszor /!/ kellett felfutni a dombra! Nagyon nagy kihívás minden amatőr futó számára, a meredekség mellett a meleg idővel is meg kellett küzdeni.
     A Leggyorsabb Terjéki Réka és Keller Sándor volt. Ők 510 méter magasra "építették fel" a hegyet. S mindehez alig 1 órára volt szükségük!
     A célbaérkezést követően nemcsak a hideg limonádé fogyott bőségesen, de a résztvevők jóleső érzéssel fogyasztották a Félegyházi Pékség finom kakaós csigáját is, melyet a "Márka" üdítőivel öblítettek le. A Nemzeti Együttműködési Alap és a Tiszta Formák Alapítvány támogatása segítette a verseny megrendezését.
     A következő rendezvény szintén különleges lesz:
     július 2-án Bugacra várjuk a futókat.
     Lesz ott homoktenger, nagy meleg....
     Találkozzunk a Gavallér tanyán!

Az eredmények letölthetőek ITT »

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Futó-homok futó felhőkkel
     Július első szombatján rendeztük meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság bugaci homoktengerben a Futó-homok félmaratont. Sem az időpont, sem a helyszín nem véletlen: a különlegességre vágyók megtalálhatják a terep szépségét, s egyben nehézségét. Tapssal csak elvétve biztatják a futót, de annál hangosabb a sokezer tücsök ciripelése (egyedi élmény ilyen „közönség” mellett futni), a marhacsorda bámész tekintete, bőgése, a madarak zenekara (csivitelés, károgás, kelepelés…).
     Az időjárás igencsak megtréfált mindenkit: az egész heti /sőt hétvégén is kitartó/ hőségriadót jelző forróság alábbhagyott! Míg pénteken még 39 C fokban készítettük el a versenyközpontot, addig a szombat reggeli 23 fok „szinte már hideg volt”. Sokan talán a héten tapasztalható nagy meleg miatt maradtak távol…Kár volt kihagyni a versenyt!
     Először csak a Karikás Csárda melletti Gavallér tanyát /versenyközpont/ kellett körbe futni a legfiatalabbaknak. A felnőttek a már hagyományos útvonalon 8,5-15-21 km-n tehették magukat próbára. Sajnos volt akinek a félmaraton hosszabbnak bizonyult…
     A célba már mindenki a teljesítés élményével érkezett, mivel a Rajt időszakában felettünk nézelődő felhők más vidékre vándoroltak. Különösen a 15 km és a 21 km indulói érezhették, milyen is az, amikor a bugaci homokban befűtenek. A hőmérséklet közelebb volt a 40-hez, mint a 30-hoz! Szerencsére mindenki egészségesen, sérüléstől mentesen futott át a célkapun. Utána pedig az elhasznált /elégetett!/ kalóriák gyors pótlására szolgált a Félegyházi Pékség ízletes kakaós csigája. Kissé kipihenve a kalóriapótlás a helyszínen nevelkedett szürkemarka húsából, Karikás Csárda által készített gulyáslevessel folytatódott. Egyöntetű vélemény: nagyon finom!
     S akiknek a legrövidebb idő kellett a teljesítéshez:
     8,5 km-n nőknél Haris Regina Zsófia, míg a férfiaknál Kaldenekker Szilárd volt a leggyorsabb. 15 km-n elsőként érkezett célba a nőknél Andrássyné Dolog Éva, a férfiaknál ifj. Szentmiklósi Lajos. 21 km-s táv legjobbjai futását megzavarták a marhák, de így is a leggyorsabb Baranyi Zoltán volt. A nőknél Dollákné Drabant Zsuzsanna ért elsőként célba.
     Valamennyi táv győztese egy különleges ajándékkal lett gazdagabb: a 2021. évi Vadászkiállítás alkalmából készült, exkluzív könyv boldog tulajdonosa lett. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság felajánlása egy gyönyörű album az ország 10 nemzeti parkjáról. E mellett a szerencsések családi belépőt nyertek a KNPI egy-egy programjára.
     A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága, a Tiszta Formák Alapítvány és a Kecskemét Városi Szabadidősport Szövetség támogatásával valósítottuk meg.

Az eredmények letölthetőek ITT »

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Futás, bringázás és JAZZ
     Augusztus első szombatján évek óta Domb-futás zajlott a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. Majd ennek oldalán "kihajtott" a JAZZ-futás...
     Az utóbbi években pedig a hajtás megerősödött, s önálló programmá vált. Olyannyira, hogy ebben az évben a szokásos 2,3 km-s táv mellett még más programot is rendeztünk.
     Szombaton 10 órakor indult el több, mint 100 résztvevővel a JAZZ-futás. Az immár hagyományos útvonal a JAZZFŐVÁROS rendezvény területén vezetett keresztül. A Leggyorsabban Barcsik László, illetve Radics Anna teljesítette a távot. A célba érkezést követően pihenésképpen nemcsak a Félegyházi Pékség sütijét lehetett elfogyasztani, de egy koncertet is meghallgattak a futók.
     A koncert után felfrissülve pedig indult a zenés váltófutás. Hatalmas sikere volt a futók között! Hangszerrel kellett teljesíteni a távot, de előtte még ki kellett csomagolni. Sőt a klarinétot és az oboát össze is kellett szerelni! különleges élményben volt részük az indulóknak. A Kettlebel Kecskemét csapatát senki sem tudta megelőzni; őket a "Szomszédok", majd a "Kemények" váltója követte.
     Közben a rendezvény másik területén megkezdődtek a labdarúgás küzdelmei- egymással és a tikkasztó hőséggel. A heroikus csaták és visszalépések után a torna győztese az Önkormányzat csapata lett. A gólkirályi cím birtokosa Bagó Balázs lett /Sörmanufaktúra/. A legjobb kapus címet Füredi István (Önkormányzat) kapta, míg a mezőnyben Tóth Norbert (Sörmanufaktúra) volt a legjobb.
     Vasárnap pedig megrendezésre került az első kerékpáros váltó a JAZZFŐVÁROS rendezvény keretében. 4 akadályt kellett leküzdeniük a jelentkező csapatoknak. Minden csapattag egy-egy akadállyal birkózott meg: volt ott vízhordás (a Jazz-kacsa nem maradhatott szomjas!), kanyargó ösvény (melyről letérni nem lehetett), rúd alatt áttekerés. No meg célbadobás- stílszerűen hegedűtokba! Egyöntetű vélemény volt, hogy nem egy labdabarát eszköz a hegedűtok (alig maradt benne labda, sok-sok kipattant!). Nagyon mókás játék volt, mindenki vidáman tekert végig a pályán. Az ügyességi feladat (melyet kétszer kellett teljesíteni) között egy 700m-s gyors szakasz is várt a versenyzőkre. Mindezt leggyorsabban a "Generációs bringás csapat" teljesítette. Alig maradt le a "Hírös Veterán" és a "Madár Bike" csapat tőlük....
     A verseny után pedig mindenki fáradtan, de örömmel hallgatta a zenei programokat, próbált ki más játékokat.

Az eredmények letölthetőek ITT »

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »


Libafesztivál

A Iustitiás Baráti Bringázók (IBB) Kecskemét Környékén Kerekeztek (HáromKá).
Kiskunfélegyházán finom volt a sült libacomb és szépek voltak a néptáncok.
A Polyák Borászat Piknikjén finomak voltak a borok.
Közben jólesett a 70 km tekerés is.


Rövid videó ITT »










Jó hangulat - hatalmas közösségi élmény
     Szeptember utolsó vasárnapján rendeztük meg őszi legnagyobb versenyünket. Immár 16. alkalommal lettek "hírösek" a résztvevők, akik ideális körülmények között versenyezhettek:kicsit borongós, őszi időben, kellemes hőmérséklet mellett indultak neki a futók. S ez így is maradt a verseny végéig. Többszáz induló választotta a verseny valamely távját - abból volt választás bőven.
     A legkisebbek 300 méteren verenyeztek, kifejezetten az iskolások számára pedig 1000 méter volt a táv. Természetesen a távokon bárki indulhatott, ezzel a lehetőséggel sok szülő (sőt nagyszülő!) is élt...
     A kicsik után a felnőttek álltak rajthoz.
     Először a félmaratonisták indultak. Őket a 14 km-s ,majd a 7 km-s táv indulói követték.
     A verseny egy bő 7 km-s "körön" zajlott, amely bejárta Benkó Zoltán Szabadidőközpont szép, de ritkán látott részeit is. A fák, a vízpart különös élményt adott a kiskunsági homok közepén.
     S míg a szülők futottak, addig a gyerekek -a futásuk után- kikapcsolódhattak: ugrálóvárban vezethették le megmaradt energiáikat, Decathlon sportversenyen ügyeskedhettek, vagy a Gyerekkuckóban lazíhattak a Rotary-s óvónénik társaságában.
     A kellemes környezetben gyorsan telt az idő , s még ebéd előtt célba értek a leggyorsabbak:
     Nőknél 7 km-n Takács-Molnár Anett (35:13) lett az első, őt követte Dr. Sulyok Anita (36:01) és Szivelné Varga Rózsa (36:41).
     Férfiaknál Kaszap Imre Bence (29:04), Herka László (29:41), Nagy Antal (30:00) volt a sorrend.
     14 km-s táv indulói kétszer is felkereshették a Decathlon- és a Rotary frissítő pontokat, ahol a felhasznált kalóriát lehetett pótolni. A befutáshoz Szunyog Erikának mindössze 1:06:13 mp idő kellett. Ladányi Mónika (1:13:47) lett a második, s még Lázárné Keller Anita (1:17:41) fért fel a dobogó /3./ fokára. A férfiaknál Gorza István (58:08) és Torma Tamás (59:43) 1 órán belül teljesítette a távot! De Nagy Attilának is alig kellett ehhez több (1:00:19).
     Az "igazi félmaraton" távján a nőknél egyértelmű győzelem született: Dr. Bor Katalin Diána 1:32:17 alatt futott több, mint 21 km-t terepen! Másodikként Dr. B. Tóth Linda ért célba (1:46:47), s harmadik lett Szúrócki Krisztina (2:02:14).
     A férfiaknál a leggyorsabbak Szelei Gyula (1:27:20), Magony László (1:29:53) és Káldi Csaba (1:34:38 volt.
     A célbaérkezést követően a befutócsomag tartalma segített a kalória egyensúly helyreállításában. A csoki és az ásványvíz mellett a Félegyházi Pékség almás háromszöge növelte az örömet. A tésztapartin pedig többféle választék volt.
     S akik nélkül a rendezvény nem valósulhatott volna meg:
     Bácsvíz Zrt., Félegyházi Pékség Kft., Horváth Építőmester Zrt., Hírös Agóra, Nemzeti Együttműködési Alap, Rotary Club, Tiszta Formák Alapítvány, Univer Zrt., Benkó Zoltán Szabadidőközpont... és a sok-sok önkéntes segítő!
     Találkozzunk következő versenyünkön: november 5-én!

Az eredmények letölthetőek ITT »

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Mi is sportoltunk!- Mozdulj te is Európával!
     Szeptember 23-30 között zajlottak az idei Európai Sporthét rendezvényei. Egyesületünk, mint a Kecskemét Városi Szabadidősport Szövetség tagja, a rendezvénysorozat zárónapján délelőtt a fogyatékkal élők számára vitték el a mozgás örömét. 9 csoportban, közel 100 kisgyermek vett részt a "dinnye-hordásban" a "szőlő-szedésben" és más játékban. Nagy sikere volt a program végén a szalagos össztáncnak, no meg a kalóriapótló csokinak.
     A rendezvény egyben jó alkalom volt a sérült gyermekek megismerésére és az érzékenyítésre.
     Délután pedig egy közös tornára invitáltunk mindenkit. A program kezdetére még a nap is kisütött, segítve a jó hangulat kialakítását. Néhány bemelegítő gyakorlatot követően az egész testet átmozgatták a résztvevők a zene ütemére. A jóleső fáradtságot elérve, paprikás krumplival pótolták a felhasznált kalóriákat. Köszönet érte Patainé Berta Andreának és családjának!
     A fiatalok jól bírták energiával... még késő este is folytatták a mozgást egy focilabda társaságában.
     A terveink között szerepel a programok folytatása...

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »



Lelkes kis csapatunk
Kecskemét
Környékén
Kerekezett.

Szép volt az idő és megismertük a múlt és a jövő egy-egy részletét.

Képek a Képtárban »


Kezdőoldal »









A Iustitiás Baráti Bringázók nagyKőrösre Kerekeztek Keményen és beestek a Nagykőrösi Möggyfesztivál kellős közepébe.
A KÖDSZSC-nek köszönjük a baráti fogadtatást és a finom falatokat.
Nekünk bajnoki volt!

Képek a Képtárban »


Kezdőoldal »










A hatalmas eső is csak késleltetni tudta a Iustitiás bringázókat.
Hatminc keréken gurultunk.
A nyárlőrinci templomromot csak kerítésen kívülről tudtuk megnézni, de majd jövőre...
A Tőserdőn töltött másfél őra már naposan telt.
Hazafelé a fáradtság és a szembeszél fogott össze ellenünk, de mi győztünk.

Képek a Képtárban »


Kezdőoldal »








Megszépült Lajosmizse

A Iustitiás Baráti Bringázók a kánikulában átkerekeztek Lajosmizsére.
A kultúrális kitérőt a hőség törölte, cserében a fagyizás után gyönyörködtünk Lajosmizse megújult központjában.

Képek a Képtárban »


Kezdőoldal »








Kettőt egy csapásra!

Két jó program adódott szeptember 11-re. Nem tudtunk választani, így meglátogattuk mindkettőt.
Hajnali nyolckor indultunk Kiskunfélegyházára. Az első néhány kilométer után meg kellett állni vetkőzni a meleg miatt.
Kunszálláson tízóraiztunk és felfrissülve kerekeztünk tovább.
A MÁV elintézte egy hosszú pirossal, hogy pihenten érkezzünk a Libafesztiválra. A sok kiállító közt végre megtaláltuk a ropogósra sült libacombokat. Nagyon finom volt a sör is amivel leöblítettük. Egy darabig még bóklásztunk a főzőverseny bográcsai közt Bede Róberttel együtt értékelve az illatokat.
Következett egy kis kultúrális kitérő: a templomdombi emlékhelyen a város középkori központjának kövei közt pihengettünk, majd indultunk a másik várva-várt eseményre.
Kunszálláson a Polyák Borászat az idén alakított ki egy csodálatos piknikezőhelyet, amit a szombati alkalommal avattak. A tervezett idő többszörösét töltöttük a kellemes környezetben, azért is mert a KTV riportere csak többszöri telefonos instrukció után talált ránk. A rövid riport és egy kis vágóképes tekerés után mi is indultunk vissza.
A kellemes napot a DiVino-ban fejeztük be.

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Zenés Rajt-Cél
     Augusztus első szombatján szokás szerint futó program van Kecskeméten. Idén a Perzselő-futás ugyan későbbre (augusztus 21.) csúszott, de nem maradtunk futás nélkül.
     A Jazzfőváros keretében szombat délelőtt futóversenyt rendeztünk.
     Már reggel szikrázó napsütésre ébredhettünk, jelezve azt, hogy jó időben lehet egyet kocogni. A Decathlon sportterületen felállított kapunál volt a rajt és a cél.
     Amint egy szakavatott futó megjegyezte a futóútvonal két jégkrémet (csokis és vaníliás) formált, melyek eltört pálcikája a Nagyszínpad mögött ért össze. Erdő mellett, tó partján gyönyörű környezetben lehetett teljesíteni a verseny 2,3 km-s távját.
     Rajtpisztolyt egy dobszóló helyettesítette, melynek hangjára mindenki önfeledten indult neki az útnak. Köztük a mezőny legifjabb (Kiss Gábor 2016.) és legidősebb (Kemény Andrásné 1952.) résztvevőjével.
     Az aranyérmeket a Kiszel család - anya és fia - vihette haza.
     A leggyorsabbnak Kiszel Gergő bizonyult, akinek 8 perc sem kellett a táv teljesítéséhez. Őt követte Görbe József és Tóth Péter. A nőknél Bánki Jusztina nyert Farkas Ildikó és Minda Andrea előtt.
     A célba érkezésnél mindenki vidáman lépte/ugrotta át a célvonalat, s örömmel fogyasztotta el a FélegyHázi Pékség kalóriapótlóját.
     Az eredményhirdetésre a Nagyszínpadon került sor, az érmeket Ittzés Tamás, a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője, a Jazzfőváros megálmodója és fórendezője adta át.
     Kellemes pihenést, jó felkészülést a következő versenyekre!

Képek a Képtárban »

     Kezdőoldal »

Ismért kiderült az Igazság! Több, mint negyedszázada indult útjára a labda a IUSTITIA Kupa labdarúgó tornán. Kezdetben 6 csapat részvételével zajlottak a küzdelmek, az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó szervezetek dolgozóiból álló csapatok találkozója volt. Idővel a résztvevői kör megváltozott, nyitottá vált a város és környéke focit kedvelő amatőrjei számára.
     A 2021. december 18-i tornára 8 csapat jelezte indulási szándékát. Négy fős csoportokban körmérkőzések alapján dőlt el az erősorrend.
     A csoport: Profi-Munkavédelem, Eagles, Szerdai Focizók, Black & White.
     B csoport: Bács-Police, Musztángok, Szerdai Nem Focizók, Lendület.
     Látványos megmozdulások, pörgő játék, férfias küzdelem jellemezte a mérkőzéseket, de a foci lényegéből is volt bőven: mérkőzésenként 11-12 gólt láthattak az érdeklődők!
     A csoportgyőztesek külön csatát vívtak a másik csoport második helyezettjével:
     Profi- Munkavédelem – Musztángok: 5:3
     Bács-Police – Eagles: 2:4
     Ezt követően a „bronzmérkőzésen” a Musztángok szoros csatában múlták felül a Bács-Police-t: 8:7
     Végül a döntőben megismétlődött a torna első mérkőzése (amire korábban nem volt példa!): a Profi-Munkavédelem újra összecsapott az Eagles csapatával. A reggeli egyértelmű helyzetnek nyoma sem volt! Nagyon szoros mérkőzésen, izgalmas, fordulatokban gazdag mérkőzésen a csapatok nem bírtak egymással: mindkét oldalon egyszer-egyszer rezzent meg a háló. Győztesnek márpedig lennie kell: büntető lövéseket az idegekkel jobban bíró Profi-Munkavédelem nyerte hajszálnyi különbséggel (3:2)
     A torna a Kocsis Pál középiskola tornatermében került megrendezésre, melyen a játékosok kalóriapótlását a Félegyházi Pékség kakaós csigája segítette, míg szomjukat a Márka üdítő enyhítette. Köszönet a támogatásért!
     A tornán különdíjak is átadásra kerültek:
     A gólkirály 13 góllal: Tóth Norbert - Profi-Munkavédelem.
     A legjobb kapus: Sági István - Musztángok.
     A legjobb játékos: Merkler Tamás - Bács-Police.
     A lelkes résztvevők már a következő torna időpontját tudakolták….
     Szerintünk talán nem is kell egy évet várni!

Az eredmények megnézhetőek: ITT »
Képek a Képtárban »
Kezdőoldal »


Kötény-kupa: női focitorna
     Szombaton rendeztük meg az első női focitornánkat. A meghívást 4 település 5 csapata fogadta el: Jánoshalma, Kiskőrös, Gyula és Kecskemét.
     Korábban már számos amatőr férfi tornát rendeztünk, gondoltuk ne maradjanak ki a lányok sem... Fehérvári Noémi adta az ötletet, s persze segített a megvalósításban is.
     A torna a Kocsis Pál Szakközépiskola tornatermében zajlott, ahol először a helyi egyesület két csapata lépett pályára.
     A mérkőzéseken legalább olyan parázs küzdelmek zajlottak, mint a férfiaknál! Néha talán még keményebb is... Szerencsére mindenki a sportszerűség határán belül mozgott, esemény nélkül ért véget a torna.
     A torna győztese a KLC-II. csapata lett, megelőzve a Gyulai Amazonokat és az Arany Bácskát /Jánoshalma/.
     Egyéni különdíjak is gazdára találtak: GólkirályNŐ: Császár Ibolya (KLC-II.) a legjobb Kötény-foó azaz kapus: Papp Petra (KLC-I.) míg a legjobb Kötény-osztó azaz mezőnyjátékos: Nagy Vivien (Jánoshalma) lett.
     A torna különlegessége, hogy kiosztásra került egy abszolúte szubjektív különdíj: a Legcsinibb Kötényes címet Mázik Flóra (Gyula) nyerte el.
     A mérkőzések eredményei és a tornán készült fotók a honlapon (www.juszti.hu) kereshetőek.
     A végén mindenki megelégedetten térh
     etett haza, s szervezők már a folytatáson gondolkodnak..
     Szép volt lányok!


     Az eredmények megnézhetőek: ITT »
     Képek a Képtárban »

     Kezdőoldal »

Nemcsak a víz volt ezüstös
     Február 15-én került megrendezésre a 24 órás úszó-fesztivál. Az eseményen -mint korábban már jónéhány éve- a Domb-futás is képviseltette magát. A csapat tagjai döntően futók voltak, akik "mellesleg" úszni is tudnak: Fekete Zoltán, Fekete Miklós, Nagy Alexandra, Pászti Edit, Nagy Zsolt, dr. Danyi Csanád, Wertheim-Huszár Zoltán, Komlós Zoltán, Földházi Ákos, Válik Ferenc, Ali Ákos, Budai Zsolt, Fazekas Bence.
     A múlt évben csak 200 méterrel maradt le a csapat a dobogóról!
     Mindenki nagy izgalommal készült, hogy az idén javítsunk az eredményen. A CSAPAT egyként szurkolt az épp vízben lévőnek; szorított a minél jobb teljesítményért. A gondtalan versenyzés érdekében a kalóriapótlás is szuper volt; volt ott minden ami kellett a jó eredményhez: pizza, lekváros és nutellás palacsinta, szendvics, banán, keksz, gumicukor, kávé, tea, ásványvíz.
     Jól indult a verseny; már elejétől fogva látszott, hogy a Vasmacskákkal leszünk harcban... node micsoda különbség a tavalyi küzdelemhez képest! Hiszen most a győzelem volt a tét!!!
     Végig a nyomukban voltunk, volt többször, hogy 200m-re megközelítettük őket!
     Sajnos egy téves tűzriasztó miatt kiesett 10 perc versenyidő, ami nagyon érzékenyen érintette bennünket...
     A versenyfutás egészen a verseny végéig tartott, az összesítésnél a Vasmacskák 400m-rel úsztak többet a Domb-futás barátainál.
     GRATULÁCIÓ A CSAPAT MINDEN TAGJÁNAK!

     Képek a Képtárban »

     Kezdőoldal »


     Immár több mint negyedszázada rendezzük meg a Iustitia-kupa nevet viselő téli terem labdarúgó tornát. Bár a kezdeti zárt kör idővel megváltozott, átalakult, de az érdeklődés, a színvonal nem csökkent…
     Szombat reggel már a Kocsis Pál suli bejáratánál toporogtak az első mérkőzés résztvevői, mire kitárultak a kapuk…. A kis közjáték nem zavarta meg a csapatokat, teljes elánnal vetették bele magukat a küzdelembe: ahogy a várakozás is egyformán „terhelte” őket, úgy a meccs-eredmény is döntetlen lett.
     2 csoportban 8 csapat küzdött a továbbjutást jelentő négy helyért. A pálya mérete, a játékosok számára szokatlan (4-s méretű) labda érdekes küzdelmet és sok-sok gólt hozott. A nézők szórakoztató mérkőzéseket láthattak, minden mérkőzésen minimum 4 gólt láthattak!
     Kora délutánra kialakult az elődöntő párosítása: egyik ágon a több fiatalt is felvonultató Gabi-Szabi FC és Profi-Munkavédelem csatázott (5:4). Mellettük a Pelikán és a Töpszli játszott a döntőbe jutásért (8:0).
     Ezt követően már a 3. helyért csapott össze a Profi-Munkavédelem a Töpszli csapatával. Itt már a rutin sem segített a „Profik” nyertek az elfáradni látszó Töpszli szemben (6:1).
     S a végén jött a döntő összecsapás: a Pelikán csapat küzdelmes, de a végén meglepően sima győzelmet aratott a Gabi Szabi FC felett (8:1); elhódítva ezzel a IUSTITIA Kupát.
     Különdíjak kiosztása színesítette a nap végét:
     Legegyértelműbb a „Gólkirály” cím volt; ezt Ronkó Zsolt (Pelikán) nyerte 15 góllal. (megjegyzés: bár a cím objektív, de szoros volt a versengés, hiszen Kurucsai Milán csupán egy góllal lőtt kevesebbet!)
     A mai napon a „Legjobb Kapus” trófea birtokosa Nyúl Krisztián (Töpszli) lett.
     A „Legjobb Játékos” díját Gyulai Márk (Profi-Munkavédelem) kapta.
     S végül, de nem utolsó sorban a kiírás feltételeinek teljes mértékben megfelelő, egész nap hősiesen és tisztességesen küzdő Töpszli csapata nyerte el „Legsportszerűbb Csapat” kitüntető címet.
     A torna végén mindenki kellemes élményekkel, jó hangulatban térhetett haza; folytatva a karácsonyi készülődést…

     A torna Hauge Róbert szemszögéből:
     A 2019. december 21-én megrendezésre kerülő IUSTITIA Kupa a Kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági Szakközépiskolában tartatott meg. Az izgalmasnak ígérkező futballtornán 8 csapat képviseltette magát. A csapatok először a csoportkörben mérkőztek meg. Az izgalmas mérkőzések után az A csoportból a „Töpszli” nevű csapat másodikként, és a „Gabi Szabi FC” elsőként jutott tovább, míg a B-ből nagyon szoros meccseket követően a 2. helyen a „Profi-munkavédelem” és elsőként a „Pelikán” nevű csapat ment az elődöntőbe.
     Az elődöntőben a „Profi-munkavédelem” és a „Töpszli” esik ki, így a „Pelikán” és a „Gabi Szabi FC” fog döntőzni.
     A harmadik helyet végül a „Profi-munkavédelem” hozta el.
     A döntő nagyon izgalmas volt. Először a „Gabi Szabi FC” vezetett 1:0-ra, de utána túlságosan hátradőlvén hibát hibára ejtettek. Mikor aztán a „Pelikánok” ezeket kihasználták, a „Gabi Szabi FC” gyakorlatilag esélytelen lett. Végül a „Pelikán” 8:1-re nyert.
     Ezalatt a büfé végig működött és méltányos áron árult finomságokat: Snickerst, Marsot, üdítőket, zsíros deszkát.
     A kupában különdíjat is lehetett nyerni: a legjobb kapus: Nyúl Krisztián (Töpszli), a legjobb mezőnyjátékos: Gyulai Márk (Profi-Munkavédelem) a legsportszerűbb csapat: Töpszli és a gólkirály Ronkó Zsolt (Pelikán, 15 gól).
     A fárasztó, de felettébb izgalmas torna után mindenki élményekkel gazdagon mehetett haza.

     Áldott Karácsonyt!

     Az eredmények letölthetőek ITT »
     Képek a Képtárban »
     Kezdőoldal »


     Immár több mint két évtizede rendezzük meg, minden év decemberében a IUSTITIA Kupa labdarúgó tornát.
     Az idén „arany-szombaton” pattogott a labda a Kocsis Pál Középiskola tornatermében. Bár a terem és a pálya mérete azonos volt, a játékosok jól alkalmazkodtak a lehetőségekhez.
     A jelentkező csapatk 2 csoportban küzdöttek a selejtezők során. Szép és eredményes, közönség szórakoztató mérkőzések zajlottak, férfias küzdelem mellett. Elég, ha csak arra utalunk, hogy a meccsenkénti gólátlag 6 felett volt! Ráadásul a csapatok sokszor testvériesen megosztozkodtak a gólokon…
     A csoportgyőztesek (NNC Frogs és Profi Munkavédelem) és másodikok (Gólöröm és Rkp) kaptak esélyt a döntőbe jutásra.





     Ezzel a lehetőséggel a „B” csoport tagjai éltek, s mind a döntőben mind a 3. helyért vló mérkőzésen megismétlődött a csoportmeccs.
     De micsoda különbséggel!
     Míg a 3. helyért való találkozónk szinte pontosan ugyanaz az eredmény született, addig a döntőben fordult a kocka!

     Végeredmény:
               1; Rendőrkapitányság
               2; Profi-Munkavédelem
               3; NNC Frogs
               4; Gólöröm








     S néhány különdíj is kiosztásra került:
               Gólkirály: Farkas Gábor 9 gól (Profi-Munkavédelem)
               Legjobb kapus: Gál János (NNC Frogs)
               Legjobb játékos: Czifra Gábor (Rendőrkapitányság)

     A végén mindenki elégedetten távozott, azzal a tudattal: nem kell egy évet várni a következő tornáig!

     Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!


     Kezdőoldal »





Ki ért fel a csúcsra!

Ki lett a Domb-futás versenysorozatban a bajnok.
Egy hangulatos vacsorás est keretében kerültek díjazásra azok a futók, akik legeredményesebben szerepeltek 2016-ban.
     A Veyron rendezvényházban tartott Futóklub-partyn Varga Tibor, a IUSTITIA Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kitért arra, hogy a jelenlévők nélkül nincs futóverseny: futók hiányában nincs rendezvény, de a segítők közreműködése is elengedhetetlen.
     Bevezetőként a múlt év néhány emlékezetes pillanata is felelevenítésre került, többeknek mosolyt csalt az arcára.
     Először néhány szám a 2016-s évről: több mint 1000 célbaérkezés a 7 versenyen. Ez a szám annak fényében különösen szép eredmény, hogy több alkalommal is

helyi vagy környékbeli verseny volt a Domb-futás időpontjában. Másrészt 2007-ben, az induláskor még 100 célbaérkezést is alig értük el. Míg 2010-ben csak 5 személy volt, aki mindig jelen volt, addig tavaly már 17 rendszeres indulót rögzíthettünk.
     „A részvétel a fontos”-elv érvényesítésével több korcsoportban olyan személyek is dobogóra állhattak, akik talán nem a leggyorsabbak voltak, de rendszeresen indultak a futásokon és az apró pontok összegyűjtése részükre kifizetődő volt.
     Az eredményhirdetést követően mindenki jóízűen fogyasztotta a bőséges vacsorát, közben baráti beszélgetés keretében egyénileg értékelték saját és egymás futásait.

     Képek és videó a Képtárban »
     Kezdőoldal »

A kapufáról bepattant...
     Idén is szervezünk tornákat az amatőr focisták részére. Mi sem gondoltuk, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés: a tervezett 6 csapat helyett több, mint 10-n érdeklődtek a torna iránt!
     Talán szerepe lehetett ebben annak, hogy a korábbi szabályok kisé módosultak: a csapattagok felének 35 év felettinek kellett lennie.
     Két négyes csoportban indultak meg a küzdelmek. Kemény, de sportszerű csatákat láthatott az, aki kilátogatott a „Gáspár-Szakközép” sportcsarnokába. S a „Kapufa” igazságos volt; kb. fele-fel arányban befelé illetve kifelé pattant a labda. Nagyszerű megmozdulások, szép cselek, bombagólok színesítették a mérkőzéseket.
     Az első csoportból az NNC Frogs és a Jocibáfoci csapata jutott a legjobb négy közé (pedig a csoportban 3. csapat (KÖD SZSC) is 6 ponttal végzett!).
     A második csoport résztvevői nyugalmas ebéd helyett az izgalmas mérkőzések részesei lehettek. Bár gólokból kevesebbet láthattunk mint délelőtt, a küzdelem ugyanolyan színvonalú volt. Még a végére is maradt izgalom: az utolsó meccsen dőlt el nemcsak továbbjutók neve, de a sorrendje is! S a nap vége felé már nagyon nem volt mindegy, hogy mennyi pihenő van két mérkőzés között…
     A második csoportból a Blényó-terasz és a KC Pozor harcolhatott tovább a kupáért.
     A döntőbe jutásért először a KC Pozor lépett pályára. Az utolsó csoportmérkőzés éles küzdelmét követően –kis pihenőt követően- „bemelegedve” viszonylag könnyen jutottak túl az NNC Frogs csapatán.
     A hosszú pihenés nem tett igazán jót a Jocibáfoci csapatának; a Blényó-terasz a mérkőzést végig uralva jutott a döntőbe.
     A bronzmérkőzésen már két ismerős csapat találkozott. Délelőtt 2 gólós különbség volt a két csapat között. Jocibáfoci nagyon készült a visszavágásra. Talán ennek is tudható be, hogy szoros mérkőzésen, csak egy góllal alulmaradtak az NNC Frogs-sal szemben.
     A döntőben megismétlődött a délutáni csoport első mérkőzése azzal, hogy itt nem lehetett döntetlen. Egyenlő felek küzdelme sokáig mégis ezt sejtette. Bár számos szép megmozdulás volt, cselek-passzok sorozata végén sokszor a Kapufán csattant a labda….
     A végeredmény nem a csapatok közötti különbséget tükrözi; a gólok a mérkőzés utolsó fázisában estek.
     A 12 csoportmérkőzésen 63 gólnak tapsolhattak a nézők. Sportszerű küzdelem ellenére 1 piros lap becsúszott. Az izmok elfáradtak, a szalagok nyúltak, az idegek feszültek, de sérülés nem történt.
     A torna végeredménye:
     1. KC Pozor
     2. Blényó-terasz
     3. NNC Frogs
     4. Jocibáfoci

     A torna gólkirálya: Hegyesi Tamás (NNC Frogs) 7 gól
     Legjobb kapus: Bretus János (KC Pozor)
     Legjobb mezőnyjátékos: Polivics Mihály (Blényó-terasz)
     A focitornák sorozata folytatódik!

     Az eredmények letölthetőek ITT »
     Képek a Képtárban »
     Kezdőoldal »

A Fekete Bika elgázolta a Kómásokat
     A labdarúgó tornára 7 csapat jelentkezett. A torna célja elsősorban a középkorúak (35 év felettiek) számára versenyzési lehetőség biztosítása, amit a csapatok többsége sportszerűen be is tartott.
     A rendezvénynek a Járvás Istvánné sportcsarnok (Hunyadi tér) adott otthont. A csapatok 2 csoportba kerültek beosztásra, majd a csoportok első két helyezettjei keresztbejátszás során küzdöttek a döntőbe jutásért. A 3. helyért zajló párharcban a Fekete Bikák csapata /Izsák/ komoly vereséget mért Áesz Kóma csapatára (10;0). Pedig senki sem volt illuminált, pláne kómás…
     A döntőben megismétlődött az első csoportbeli mérkőzés és még a végeredmény is ugyanaz lett! Ez keretbe foglalta a nap eseményeit.
     A torna végeredménye:
     1. Profi-Munkavédelem
     2. KC Pozor
     3. Fekete Bika
     4. Áesz Kóma

     A torna gólkirálya: Németh Zsolt (Fekete Bika) 8 gól
     Legjobb kapus: Geiger János (Fekete Bika)
     Legjobb mezőnyjátékos: Szondi Tamás (KC Pozor)
     A IUSTITIA Egyesület az amatőr tornák folytatását tervezi, legközelebb 3 hónap múlva lesz a találkozó!

     Az eredmények letölthetőek ITT »
     Képek a Képtárban »
     Kezdőoldal »

Kiderült, hogy ki ért fel a Dombra.
A Hógolyó-futással véget ért a 2017. évi Domb-futás versenysorozat. A szorgalmas pontgyűjtés eredményeként kialakult a végső sorrend; kiderült, hogy ki meddig jutott a Domb meghódításában, azaz a dobogó melyik fokára léphetett fel.
     A díjkiosztó estnek a Műkerti Sportcentrum klubhelyisége adott otthont, ahol a az elismerésben részesülők döntő többsége személyesen megjelent. A rendezvényen Varga Tibor, a IUSTITIA Egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Mind mondta, futók nélkül nincs verseny, s a Domb-futás oszlopos megjelenítői épp a díjazottak. A futók nagy tapssal köszönték meg a támogatók (Modern Home Stúdió, NEA, Kmét MJV, Univer Zrt. Bácsvíz Zrt., Sviag Kft) segítségét. Végül az önkéntes segítők (Mészárosné Gilicze Katalin, Almási Gizella, Horváth Zsuzsanna, Nagy Alexandra, Sipos Miklós, Asztalos István, Hársch Ferenc, Szabó Milán, Mészáros Zoltán) áldozatos munkáját köszöntötte az elnök és a futók.
     A 2017. évi Domb-futás eredményeinek ismertetésével vette kezdetét a díjkiosztó. Elhangzott, hogy a Hírös-félmaraton szervezési nehézségei miatt a résztvevők száma csökkent, de a többi Domb-futás létszáma örvendetesen növekedett. Név szerinti felsorolásra kerültek a legtöbb versenyen indulók.
     A díszes serleg mellett az első helyezettek még egy üveg bor boldog tulajdonosai lehettek a Szeleshát Szőlőbirtok jóvoltából. S többen meg is ízlelték a testes vörös borokat a svédasztalos vacsora mellett. Mert a kalóriapótlás most sem maradhatott el: a bőséges sültes tálak és finom saláták nagy feladat elé állították a futókat, de mint korábban a kilométerekkel, úgy a tálakkal is sikeresen küzdöttek meg.
     A teli gyomorral pedig a beszélgetés is jobban esett. S közben többen már úgy gondolták: nélkülük nem indulhat a jövő évi Domb-futás, s már a helyszínen jelezték részvételi szándékukat.
     Végén pedig hogyan másképp köszöntek volna el, minthogy Békés, Áldott Karácsonyt és kilométerekben gazdag, sérülésmentes 2018-at kívánunk!

     Képek a Képtárban »
     Kezdőoldal »


Ismét megrendezésre került a Iustitia kupa!
     A Gáspár András iskola tornatermében 8:30-kor kezdődött az első meccs. Főként kecskemétiek jelentkeztek, de Izsákról is érkezett 10 játékos.
     Az amatőr csapatok 25 perces mérkőzéseken mérhették össze tudásukat; sportszerű, de kemény küzdelem során. Izgalmakkal teli, fordulatos órákat éltünk át a sportolókkal együtt. Gyönyörű gólokat, fantasztikus védéseket és tökéletes csapatmunkát láthattunk.

"Csak a csel"KÖD2 - 1
Gáspár-KandóKC Pozor2 - 5
Profi-Munkavédelem"Csak a csel"5 - 2
KÖDKC Pozor2 - 6
Gáspár-KandóProfi-Munkavédelem1 - 8
"Csak a csel"KC Pozor3 - 2
KÖDGáspár-Kandó5 - 4
Profi-MunkavédelemKC Pozor0 - 7
"Csak a csel"Gáspár-Kandó2 - 3
KÖDProfi-Munkavédelem1 - 1


     A torna végén, 13:00-kor kezdetét vette az eredményhirdetés. Az első helyezett csapat érmet és kupát, a második és harmadik helyezett érmet is kaptak az oklevél mellé.
     Végeredmény:
KC Pozor2079
Profi-Munkavédelem14117
"Csak a csel"9116
KÖD9134
Gáspár-Kandó10203

     Gratulálunk minden résztvevőnek!


Képek a Képtárban »

     Kezdőoldal »

Csillogó szemek és kupák a díjkiosztón

     A 2014. évi Domb-futás versenysorozat díjkiosztó ünnepségére került sor csütörtökön. A rendezvény helyszínéül hagyományosan a Bowling Center és Étterem szolgált. Bár az időpont nem volt ideális /másnap munkanap!/, de a díjazottak 90%-a megjelent az eseményen. Körünkben üdvözölhettük Bogasov István önkormányzati képviselő urat és Cseh Zoltán urat, a támogató Cseh Pékség képviselőjét.
     18 órakor a program a megjelentek köszöntésével kezdődött: mindenekelőtt az ünnepeltek, akik a múlt év során szinte minden versenyen részt vettek (enélkül nehéz lett volna dobogóra kerülni) és korcsoportjukban a leggyorsabbak voltak. Külön köszöntötték a szervezők a versenyek szervezésében, lebonyolításában közreműködő, a szabadidejüket feláldozó önkénteseket.
     Az est fénypontja a különleges kupák átadása volt, melyben Bogasov István képviselő úr

és Cseh Zoltán igazgató úr közreműködött. Számos visszajelzés érkezett a díjazottaktól, hogy ilyen dekoratív kupa még nem került a gyűjteményükbe. Legyetek büszkék rá sokat tettetek érte!
     A díjak átadása közben egy különdíj is gazdára talált: az elmúlt évben indult útjára az „Óriáslépés”: a mozgás öröméért való kocogás. Ennek győztese Varga Andrea volt, aki 5 Óriáslépést is megtett, azaz 5 alkalommal teljesítette a 3,5 km-s távot.
     Az átadó végén minden díjazott kapott egy 2015. évre szóló futónaplót, hogy legyen hova feljegyezni a lefutott sok-sok km-t. E naplóhoz minden résztvevő, illetve a „Tél-űző” futáson induló hozzájuthat.
     Ezt követően néhány újdonság ismertetésére került sor. A legjelentősebb változás, hogy ebben az évben 10,6 km lesz a pontverseny alapjául szolgáló versenytáv. (e mellett természetesen a kisebbek rövidebb távjai, valamint az Óriáslépés is megmarad). A nevezés megkönnyítése érdekében bevezetésre kerül az ún. éves nevezés, melynek részleteiről külön hírben olvashattok.
     A rendszeresség fokozása, a többszöri közös futás élménye céljából új sorozat indul „Facipő”-futás elnevezéssel. Részleteit szintén külön hírben találhatjátok. Röviden: kéthavonta közös futás/közös kocogás (kinek-kinek szándéka szerint), s a végén „batyus-frissítő”.
     Bár nem a futáshoz kapcsolódik közvetlenül, de labdával is lehet a jövőben futni, mégpedig a – terveink szerint- rendszeres versenyzési lehetőséget biztosító labdarúgó tornákon, melyen amatőr focisták részére rendezünk. Első ilyen esemény 2015. január 25-én az „Alapvonal”-torna.


     Ennyi információ-áradat után mindenkinek jól esett a svédasztalos vacsora, ahol gyomor nem maradhatott üresen. Így viszont kissé nehezebb volt a bowling-golyó után nyúlni, de ez sem fogott ki senkin sem.
     A résztvevőktől azzal indultak hazafelé, hogy találkozzunk a „Tél-űző” rajtjánál, 2015. február 7-én!

     A ponttáblázat letölthető ITT »
     A díjazottak névsora letölthető ITT »
Képek a Képtárban »

     Kezdőoldal »

Elkezdődött!
     Első alkalommal rendeztük meg az amatőr labdarúgók teremtornáját. A rendezvény célja ugyanis az, hogy azoknak biztosítsanak játéklehetőséget, akik a bajnokságban nem vesznek részt: azaz olyan személyek léphettek pályára, akik a nemzeti és megyei bajnokságban (kivéve: megye III. osztály) nem igazolt játékosok.
     A torna 8.30-kor kezdődött és délutánig meg sem állt a labda. A kezdeti bizonytalanságok után mindenki belemelegedett a játékba. A játék végig sportszerű keretek között zajlott: egyetlen kiállításra, sőt még sárga lap kiosztására sem került sor! A torna megfelelt a kitűzött alapelvnek; amatőrök számára a a szabályok maximális betartása mellett, jó színvonalú, élvezetes mérkőzések sorozatát kínálni. Dicséret ezért a résztvevő csapatoknak!
     Sok meccs kiélezett küzdelmet, nagy harcot hozott. Sokszor az utolsó pillanatokban dőlt el a pontok sorsa, mely később még sokat nyomott a latba. A tornán végig jó, egyenletes teljesítményt nyújtott a Kékfény FC csapata, mely veretlenül nyerte a tornát.

     Második helyen a Kecskeméti Játékvezetők csapata végzett, akik -elmondásuk szerint- felkészülésnek szánták a jövő heti tornára. Soha rosszabb főpróbát! A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a Magio Negra elnevezésű csapat állhatott, akik több éve együtt játszó baráti közösség.
     A végeredmény: I. KÉKFÉNY FC
                             II. KECSKEMÉTI JÁTÉKVEZETŐK
                             III. MAGIO NEGRA
                             IV: KÖD SZSC
                              V. EZI
                             VI. WANTED FC
     A tornán 110 gól született/!/, amelyből 13-t Mohácsi Máté szerzett és ezzel kiérdemelte a "gólkirály" címet. A torna legjobb kapusa a Játékvezetők csapatából Szentesi Zoltán lett.
     A sok-sok futkosás a labda után, s elől kifárasztotta a játékosokat, de a kalóriapótlás sem maradt el. Igen bőséges babgulyást mindenki jóízűen fogyasztotta, elismerően szólt róla. Valamennyi játékos elégedetten, bár kissé fáradtan indult haza e maratoni focicsatából.
     Kezdőoldal »

Megrajzoltuk a pályát!
     A januárban indított amatőr kispályás labdarúgótorna keretében megrendeztük az Alapvonal-tornát. Ennek folytatásaként meghúztuk az oldalvonalat is: március 28-án Oldalvonal néven rendeztünk találkozót az érdeklődők számára.
     A családias légkörben zajló mérkőzések 8 órakor kezdődtek. A helyszíni sorsolás után kialakult a nap menetrendje; a szerencsésebbek /?/ két mérkőzés között még pihenhettek is. A mérkőzések korrekt játékvezetés mellett férfias, de nem kemény /pláne: durva/ küzdelmeket hoztak.
     A résztvevők sportszerű magatartása és sok-sok látványos megoldása szép emlékként marad meg bennük. Voltak akik a cselekbe "haltak bele", voltak akik a "levegő hiányába". Volt olyan csapat, akik minden héten rendszeresen összejárnak, mások alakalmi társulásként is megállták a helyüket. S voltak legények, s meglett családapák: szóval minden, ami az amatőrök világában fellelhető.

     Mire delet harangoztak, már megérkezett az ebéd is! A nevezéshez járó /!/ csülkös babgulyást mindenki jóízűen fogyasztotta el kalóriapótlásként.
     Az első visszhangok nagyon kedvezőek voltak: sem a játékosok /tudása/, sem a szervezés nem volt amatőr!
     A végeredmény: I. KC Pozor
                             II. Profi Munkavédelem
                             III. Vegyes Saláta
                             IV: ÉZI
     Gólkirály: Csepeli József /Profi Munkavédelem/
     Legjobb kapus: Fehér Márk /ÉZI/
     Legjobb mezőnyjátékos: Szondi Tamás /KC Pozor/
     A szervezők már tervezgetik a jövőt: jó lenne,ha a SZÖGLET is a helyére kerülne! Például május végén...

     Képek a Képtárban »

     Kezdőoldal »

Megmozdult Bács-Kiskun
     illetve annak egy szeglete: Kunszentmiklós és környéke. Az „Egészséges Bács-Kiskunért” komplex emberi erőforrás fejlesztési program keretében egészségkaraván járja a megye településeit. Az esemény-sorozatot széles érdeklődés övezi, hiszen az egészsége mindenkinek fontos.
     Az egészséges életmód részeként szűrővizsgálatokat végeznek, életmód tanácsadást nyújtanak. S futóversenyről is gondoskodnak…. A „Mozdulj Bács-Kiskun” projekt eleme a IUSTITIA Egyesület által szervezett futóverseny, melyen mindenki megtalálhatja a számára megfelelő távot: 300m-től 5 km-ig.
     A sorozat első állomása Kunszentmiklós volt: szeptember 12-én rendeztük meg a versenyt.
     A versenyközpont a Miklósy János sportközpont udvarán került kialakításra. Talán a korábbi szeles, esős időjárás, talán a bográcsokban rotyogó pörkölt illata tartotta vissza a város lakóit

a kocogáson való részvételtől, de óvatosan érkeztek az indulók. Persze az is lehet, hogy mint új dologgal még ismerkedniük kell… A 10 órás rajtra azért lelkes, kis csapat verődött össze, az óvodástól a felnőttekig.
     A részvétel ingyenes volt /mint minden programon!/, de a célba érkezőket frissítővel, gyümölccsel, csokival, müzli szelettel várták a szervezők.
     Öröm volt látni a sok vidám,pirospozsgás arcot. Ők biztosan sokat tettek az egészségükért! A lehetőség mindenki számára adott..., hiszen még két alkalommal (szeptember 18.Kalocsa, és október 10. Kiskunfélegyháza) találkozhattok a futótársakkal a sorozat keretében.
     A rendezvény a TÁMOP-6.1.5-14-2015-0003 „Egészséges Bács-Kiskunért” komplex emberi erőforrás fejlesztő program támogatásával valósult meg.

     Képek a Képtárban »

     Kezdőoldal »


     A Műkertvárosi Sportcentrumban rendeztül meg a Iustitia Kupa labdarúgó tornát. Szombat reggel 9 órakor indult útjára a labda. A mérkőzések sok izgalmat, szép gólokat, remek megmozdulásokat, sportszerű, de férfias küzdelmet hoztak ​sérülés nélkül.
     A véső sorrendet az utolsó mérkőzés eredménye sem döntötte el, mivel a KÖD és a Profi - Munkavédelem csapata döntetlen mérkőzést játszott. És végül ki állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, azt a 11-esek döntötték el.

     A torna gólkirálya Szondi Tamás ( KC Pozor).

     A torna legjobb kapusának Polyák József (Izsák SE) –t választották, míg a legjobb játékos címet Farkas Gábor kapta.


                     Eredmények:
                                               1; KÖD
                                               2; Profi- Munkavédelem
                                               3; KC Pozor
                                               4; Izsák SE
                                               5; A kispad legjobbjai
                                               6; LÉJÜ
Képek a Képtárban »

     Kezdőoldal »

Lezárult a 2013. évi domb-futás versenysorozat.
     Az elmúlt év során hat verseny került megrendezésre, így összesen max. 36 pont volt gyűjthető.
     Kíváncsi vagy, hogy TE mennyit értél el? Letöltheted ITT »
     Ennyi elég lesz a korcsoportos dobogóra kerüléshez? Letöltheted ITT »

     A domb-futás rendezvény-sorozat ünnepélyes lezárásaként díj-kiosztó estre került sor a kecskeméti Rávágy téren lévő Bowling Centerben. A díjazottak, a futóversenyeken részt vevő segítők, a futótársak és a szurkolók közül 60-an fogadták el a meghívást a rendezvényre.
     Először a támogatóknak és a segítőknek mondtunk köszönetet a versenyek megrendezéséért, lebonyolításáért.

     A díjazottak a kupák átvétele után korosztályonként állhattak a dobogóra. A jól megérdemelt tapsok után a gazdag svédasztalnál (****************) fogyaszthattuk el vacsoránkat.
     2014-ben a Iustitia Egyesület és a Hírös Futóklub újjáalakul, részletek a honlapon és a 2014. február 8. szombati Domb-futáson. Továbbra is várjuk a futótársakat és a szurkolókat! A nagyikat és a kezdőket is várjuk, rájuk külön is számítunk!
     A futás gondolatával barátkozók megtehetik az első ÓRIÁSLÉPÉST az egészségük megőrzése érdekében:nevezési díj és minden kötelezettség nélkül lekocoghatják a 3,5 km-s távot, és még oklevelet is kapnak a teljesítésről!

Képek a Képtárban »

     Kezdőoldal »

Sziasztok!
Tábori Gábor vagyok és szeretném leírni Nektek a lefogyásom történetét.
     Ez az egész nagyjából egy éve (2013 február közepe-vége) pattant ki a fejemből, hogy változtatni kell magamon. Már ott jártam, hogy a cipőmet is nehézkesen kötöttem be, nagy szenvedés volt már az is.
     Tehát egy éve indul el ez az egész, nagyjából 133 kilóval. Ekkor még csak az étkezésből csíptem vissza. Na igen, amit tudni kell... Az előtt mindent ettem mindenből, semmire nem figyeltem, este is ettem bőven, cukrosat, zsírosat, minden amire a szervezetemnek este már semmi szüksége. :D
     Na szóval az étkezés... Az első 1-2 hónap nagyon de nagyon húzós volt abból a szempontból, hogy délután 5 óra után nem ettem szinte semmit, ha igen akkor is maximum gyümölcsöt, de szépen lassan hozzá szoktam ehhez is. Ez ment áprilisig napról napra, majd eszembe jutott, hogy mozogni sem ártana egy kicsit.

     Ekkor jött a futás. 2 km-rel kezdtem (nagyjából 125 kiló lehettem). Mit ne mondjak az a két kilométer is valami kegyetlen volt, ráadásul olyan tempóban, hogy körülbelül a csiga elkúszott mellettem. Az első két hétben 7-7.5 perc volt egy kilométer futás. De szépen lassan el kezdtem fejlődni, júniusban "már" 6-6.5 perc volt az időm kilométerenként. Ekkor voltam 116 kiló.
     Ekkor már ráálltam a súlyzós edzésekre is plusz fekvőtámasz, plusz hasprés. Edzettem elég tisztességesen. Szeptemberben már 4-6 km-t futottam átlagban...106 kiló voltam szeptember legelején. (A tervem az volt, hogy karácsonyig megyek le 100ig ami már meg lett októberig. Eredetileg úgy gondoltam 100 kilóra lemegyek és az tökéletes lesz, de mint kiderült maradt fölösleg még akkor is.
     Karácsonykor már 92.7 kiló voltam... ami röhej de karácsony után 92 alatt voltam pedig tömtem magamba a kaját de rendesen és akkor pihenést is tartottam. :D

     Na de vissza egy kicsit... Októberben vettem meg életem első futócipőjét. Mit ne mondjak, eszméletlen benne futni :) Ekkor 6 perc alatt volt már az időm. Ahogy jött a hidegebb a futást kicsit hanyagoltam és nagyobb hangsúlyt fektettem a benti edzésekre. Ekkor már simán megcsináltam a 300 hasprést (persze nem egyszerre,6x50et).
     Jelenleg (2014. március 02.) 88.3 kg-ot mutat a mérleg, viszont már szeretnék megállni, most érzem magam úgy, hogy lassan jó. Elégedett még nem vagyok, szeretnék később pár kilót felszedni, de szigorúan csak izomból. :)
     Már futóversenyre is járok, életem első futóversenyén a korosztályomon belül 2. helyezést értem el. Nem is indultunk túl sokan a rossz idő miatt... én akkor is büszke vagyok rá. :) Ez a futás 7 km volt, 33perc 44 másodperc volt ami már azért 5 perc alatti idő. Már 10 kilométer felett gond nélkül lefutok.
     Következő célom a félmaraton lesz, ahhoz viszont még sokat kell fejlődnöm.

Mostanság próbálkozok a fegyencedzéssel, viszont ezt még nagyon kell gyakorolnom, sokat kell erősödnöm.
     Esténként is eszem már, de főként magas fehérjetartalmú ételeket. Csirkemell, pulykamell, zsírszegény túró, stb.
     Én úgy gondolom csak elkezdeni nehéz, de minden akarat kérdése. Nem kell itt annyira komoly dolgokra gondolni, simán ki lehet bírni csak ha el kezded ne hagyd abba. Ne várd, hogy hupsz... egyből -10 kiló. Nem! Szépen, fokozatosan fog ez lemenni. Nekem is volt, hogy 2 hétig semmi nem változott pedig ugyanúgy étkeztem illetve mozogtam. Nem tudom mi lehet az oka de nem változott a súlyom. Ki kell várni, menni fog az lefelé, de ha már el kezdted tényleg ne hagyd abba! :)


     Engedjetek még meg néhány tanácsot:

               Próbálj rendszeresen étkezni, naponta többször keveset!
               Egyél naponta legalább 5x!
               Iktass be mindenféleképp gyümölcsöket az étrendedbe!
               Zsírosat és cukrosat inkább a nap első felében étkezz!
               Bármit ehetsz, de mértékkel!
               Mozogj minél többet, sportolj azt amihez kedved van! :)

     Személyes tapasztalatom, hogy leginkább a hosszútáv futás fogyaszt a legjobban. Nálam még most is egy 12-13 km-es futás 1 kilót levesz. Ez nem a vízveszteség, hanem a tényleges fogyás. Viszont fekvőtámasz, hasprés, súlyzózás, húzódzkodás nagyon jó alakformáló. Persze ne kezdjetek egyből ilyen távval :)


     Összességében azt tudom elmondani, hogy milliárdszor jobban érzem magam, jóval egészségesebb is vagyok, így már teljesen jól érzem magam.
     Amiket itt leírtam, hogy hogy is fogytam le semmiféle drága dologra nincs szükség (mint például az edzőterem, személyi edző, mindenféle csodakaják/csodaitalok) csak oda kell figyelni a megfelelő étkezésre, illetve a mozgásra.
     Nem kell hozzá sok pénz, sőt, ha nem jársz gyorsétkezdébe akkor olcsóbban ki is jössz. ;)
     Így ment le egy év alatt 40-43 kiló.


     Kezdőoldal »


     A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is megrendeztük a közszférában dolgozók labdarúgó tornáját. Több csapat már visszatérő vendégként vett részt a Hivatal Kupán.
     A mérkőzések reggeltől kora délutánig tartottak, s a küzdelem nehézségét csak fokozta a felhők mögül időnként előbújó nap. Látványos mérkőzések, gólokban gazdag összecsapások mindvégig sportszerű küzdelmet hoztak.
     Míg a felnőttek sportoltak, a gyermekek a kézműves sátorban ügyeskedhettek, vagy elektromos autókkal "száguldozhattak".
     Talán a számos egyéb program miatt az idén kevesebben látogattak ki a rendezvényre; de aki ott volt mindenki elégedetten távozott. A sportolók egyöntetű véleménye volt: a győztes megérdemelten nyerte el a kupát, mind a vetélytársakkal, mind a meleggel meg kellett küzdenie.

     Végeredmény:          1.   KÖD SZSC
                                       2.   ÉSZT
                                       3.   WANTED FC


     A torna gólkirályi címéhez 10 találatra volt szüksége Péntek Józsefnek (KÖD).
     A legjobb kapus ezen a napon Bozsik Béla (ÉSZT) bizonyult.
     A legjobb mezőnyjátékos Huffnager Mihály (M5 Autópálya) lett.
     Gratulálunk minden résztvevőnek!

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

     Lassan az éves versenyszezon utolsó harmada következik. Úgy gondolom, hogy ebben az időszakban belefér egy kis közösségépítő, hagyományőrző tevékenység is- pláne ha futáshoz kapcsolható. Ebben az évben kezdődött a megemlékezés sorozat a 100 éve kitört I. világháborúról. Ebben Magyarország és Kecskemét is aktívan vett részt. A kapcsolódó emlékhelyek felkeresése, a személyes történetek felidézése, s őseink előtti főhajtás jegyében egy közös kocogásra invitálok mindenkit.

     Tervezett program:
     Időpont: 2014. november 6. /csütörtök/ 16:00
     Hely: Városháza
     Rövid megemlékezés a városban történtekről, majd futás.
     Tempó: 5.30-6.00 perc/km


     Útvonal: Petőfi S. u. Reile G. u.- Iparkamara (itt rövid emlékezés)- Szentháromság temető (megemlékezés)- Rávágy tér- Batthyány u. - Katona J. tér (megemlékezés) - Csányi J. krt.- Rákóczi út- Vasútállomás (megemlékezés)- Bethlen krt.- Budai út -Református temető (megemlékezés)- -Budai út- Sétatér u- Piarista gimnázium- Ifjúsági otthon- Nagytemplom
     Táv: 7 km
     Ha   -szereted a történelmet;
            -kíváncsi vagy a helyi emlékekre;
            -közösségben szeretnél kocogni;
            -kifejezésre juttatod a tiszteleted a katonáink iránt:
     gyere kocogj velünk egyet!
     Kérlek jelezz vissza a ius.nevezés@gmail.com címre, hogy számíthatunk-e a részvételedre!!

     Kezdőoldal »


ÉletMag Gyógyszövetség

     Ma este ismét egy tanulságos futóklub-esten vehettünk részt. Meghívott vendégünk az ÉletMag Gyógyszövetség volt, képviseletükben Sipos Sándort és Kovács Józsefet láthattuk vendégül, akik hasznos előadást tartottak.
     Néhány évvel ezelőtt (a szövetség megalakulásakor) orvosok, népi gyógyítók és természetgyógyászok tanulmányt készítettek a célok és eszközök meghatározására. Tapasztalataik szerint első a megelőzés, és csak másodlagos a gyógyítás. Javaslatuk egy szövetség létrehozása a hivatalos orvoslás, a népi gyógyítók és a természetgyógyászok bevonásával. Ez meglehetősen idealisztikusnak tűnik, de nem az, hiszen már az országban néhány helyen működik, legalábbis a hivatalos orvoslás képviselői közül sokan támogatják az ötletet.


     A hosszú távú célok között szerepel a népi gyógymódok bevezetése a TB-támogatott kezelések közé. Az egészségügy a betegséggel foglalkozik, és nem az egészséggel, ezért az egészségügyben dolgozók érdeklődnek az egészségmegőrzés iránt.
     A Veszprémi Megyei Kórházban lehetőséget kaptak természetgyógyászok, valamint dúlaképzés (bába, szüléssegítő) képzés is működik.
     Kecskeméten a szövetség elsődleges szempontjai között szerepel az, hogy mit lehet tenni az egészségmegőrzés érdekében. Ennek kapcsán kereste meg az ÉletMag Szövetség az Iustitia Egyesület.
     Az előadás után a két vendéggel kötetlen beszélgetést folytattunk az egészségmegőrzésről, majd kipróbáltunk néhány relaxációs gyakorlatot.

                                                                                                         - Nagy Alexandra és Hedrich Zoltán -

     Kezdőoldal »

Futóklub-party

Szépül a Park
Szombat délelőttre dr. Varga Tibor, a Iustitia Egyesület elnöke a Szabadidőpark takarítására hívott minket, önkéntes munkára. Közel harmincan vették komolyan a meghívást! A délelőtt a verőfényes napsütésben az enyhe szél a lapátokra söpörte a száraz faleveleket, a napsütés szárította a sarat, a traktorok alig győzték szállítani az avart. Mi eközben élveztük a kellemes tavaszi időjárást, jókat beszélgettünk a futótársakkal, és a frissítőállomásokon jobbnál-jobb házi finomságokat eszegettünk. Hiába, a futó csajok nemcsak csinosak, de igazi konyhatündérek! A lusta távolmaradó klubtársak lemaradtak a csörögefánkról, a palacsintáról és a meggyes piskótáról is!
- Alex -


Kezdőoldal »

Rendőri védelem alatt a Hivatal Kupa!
     Sajnos a dunai árvíz hullámai Kecskemétig értek. A köztisztviselők és közalkalmazottak juniálisára a kezdetektől /2000-től!/ fogva június 3. szombatján került sor. Ebben az évben azonban az árvízvédelem felülírta a hagyományokat: több csapat tagjai is érintettek voltak a munkálatokban ezért úgy döntöttünk, hogy a rendezvényt későbbi időpontban tartjuk meg (megjegyzés: bár két héttel későbbre halasztottuk, azért még így is maradtak érintettek). Június 29-én /szombaton/ azonban már semmi sem akadályozott meg abban, hogy útjára induljon a focilabda.
     A módosított időpont ellenére örömmel üdvözöltük a békéscsabai ÉSZT és a bácsbokodi rendőrök csapatát a kecskemétiek mellett. Két, 5 fős csoportban indultak a küzdelmek. Az időjárás kegyes volt a résztvevőkhöz: ugyan kellemes, néha túlzóan meleg volt, de most elkerült bennünket a Hivatal Kupát már-már védjegyként jegyző forróság.

     A csoportküzdelmek egész délelőtt folyamatosan zajlottak. Végeredmények:
          "A" csoport:
                         1. NAV Vám és Pénzügyőri igazgatóság
                         2. BKM Rendőr-főkapitányság
                         3. ÉSZT Dl-Alföldi Régió
                         4. BV Baráti kör
                         5. Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal
          "B" csoport:
                         1. Kecskemét MJV PH
                         2. Kecskeméti Törvényszék
                         3. Magyar Államkincstár
                         4. Kecskeméti Rendőrkapitányság
                         5. NAV Adóigazgatóság

     Jó volt látni, hogy nemcsak sportszerű küzdelem zajlott a csapatok között, de jutott idő egymással /társszervekkel, munkakapcsolatban nem álló személyekkel/ egy kicsit beszélgetni, társalogni. S örömmel tapasztaltuk, hogy több csapatnál nem az eredmény volt a legfontosabb! S amíg a foci pattogott a Széktói Stadion gyönyörű műfüves pályáján, addig a gyerekek a kézműves sátorban ügyeskedhettek Vágó Krisztával, a légvárban játszhattak, bohóckodhattak, s még fotó is készült róluk Daisyvel és Tigris-barátjával. A bátrabbak pedig a KRESZ PARK robogóin "száguldozhattak" kedvükre! A finom ételekről /4 féle menüből választhattak a jelenlévők!/, s a meleg elleni védőitalokról Banó Róbert és kollégái gondoskodtak.
     A csoportküzdelmeket követően az elődöntőből /ahol a csoportok első és második helyezettei keresztbejátszottak/ a rendőrök és vámosok jutottak a döntőbe. A bronzmérkőzésen nagy csatában a Törvényszék diadalmaskodott a Polgármesteri Hivatal felett. A finálé pedig szokásához híven színvonalas mérkőzést hozott. A két fáradt csapatnak nemcsak egymással,de a meleggel is meg kellett küzdeniük.
      A torna gólkirálya már nem először Ámman Krisztián 10 találattal. A torna legjobb kapusa: Palásti László /BKM Rfk./ A torna legjobb mezőnyjátékosa: Hegyesi László /BKM Rfk./ A legsportszerűbb csapat díját a Rendőr-főkapitányság ajánlotta fel, melyet az MVH csapata érdemelt ki. Az ÉSZT csapata nemcsak távolról érkezett hozzánk, de különdíjat is felajánlott, melyet a MÁK csapata kapott.

     Ebben az évben a rendőrökjutottak fel a csúcsra, így egy évig ők őrizhetik a vándorkupát. Biztos/i/ kezekben van a serleg.
     Végeredmény:          1.   BKM Rendőr-főkapitányság
                                       2.   NAV Vám és Pénzügyőri igazgatóság
                                       3.   Kecskeméti Törvényszék
                                       4.   Kmét MJV PH

     A jó hangulat, a kellemes környezet és a torna izgalma mind hozzájárult ahhoz, hogy szép emlékekkel távozott mindenki. Már több csapat jelezte: jövőre újra eljön! Várjuk őket és másokat is szeretettel!

Képek a Képtárban »
Kezdőoldal »


Mi történt?

     Csak annyi,hogy a IUSTITIA Egyesületnél zajlik az élet! Alig ért véget a II. Futó-homok félmaraton és a 14. Hivatal Kupa a Hírös Futóklub tagjai és az önkéntes segítők ecsetet ragadtak. Ennek pedig az volt az oka, hogy a több éve használt padokat, asztalokat kissé felújítsák, újra lakozzák.
      A KÖD SZSC-vel nemrég megkapott raktárhelyiség kitakarításával vette kezdetét a munka. A takarítás során úgy szállt a por, mint a sivatagban a homokviharnál. Ezt követően a teljes betonpadlót lefóliáztuk, s szépen, katonás rendben bepakoltuk a rendezvények lebonyolításához szükséges eszközöket: polcokat, karókat, szalagokat, sátrakat, kannákat stb.

     Közben a társaság másik része csiszolta, lakkozta az asztalokat, padokat. Már épp a végére értünk, amikor egy gyenge eső belerondított a munkánkba. :-(
     Azért így is szép munkát végeztünk! Aki nem hiszi; jöjjön és győződjön meg róla a következő Domb-futáson!
     A munka végeztével jóízűen fogyasztottuk el a Mészárosné Kati által készített fííínom kolbászos-galuskás paprikás krumplit.
     A raktár megléte, az eszközök karbantartása sok könnyebbséget jelent a szervezők számára.
     KÖSZÖNET A SEGÍTŐKNEK!
Kezdőoldal »

Futóklub-party


Nehéz volt tollat ragadnom a tegnap esti bowlingozást követően, olyan sokat

játszottunk, hogy megadták magukat az ujjaim, így hát billentyűzetet ragadtam. Olvassátok szeretettel a beszámolóm.
Idén vettem részt először az IUSTITIA Egyesület évzáró futó partiján. A kecskeméti Bowling Center este 6 körül megtelt futókkal, a mai este a levezetésé volt.
Dr. Varga Tibor (Tibi) az Egyesület elnöke örömmel köszöntött mindenkit, nyitóbeszédében megköszönte a futók segítségét a versenyhelyszín karbantartásáért, megköszönte a versenyek szervezőinek kitartó munkáját, különösképp az őket összefogó Mészárosné Gilicze Katalinnak (Mókusnak) és Dr. Gémes Ágnesnek hisz a versenyek, nevezések nélkülük nem zajlottak volna ilyen gördülékenyen.



Tibi megköszönte a szponzoroknak az adományokat, melyek szintén nélkülözhetetlenek a remek színvonalú és hangulatos versenyek szervezéséhez, lebonyolításához. Köszönjük!
S itt jöttünk mi, ez után került sor az egyesület által szervezett Domb-futások éves összesítése alapján, az I.-II.-III. helyezettek díjazására korcsoportonként és nemenként.
Tibitől megtudtuk, hogy 2011-ben az egyesület által szervezett versenyeken több mint 800-an vettünk részt, ebből csak a Hírös-félmaratonon több mint 300-a futottunk.
A futást nem lehet elég korán elkezdeni, 2011-ben versenyzők között a legfiatalabb kislány 2 éves és a legidősebb bácsi 70 év feletti volt. Versenyzők az ország távoli szegleteiből is érkeztek hozzák.


A Domb-futások 2012-es új pályaútvonalát is megismerhettük, mely annyiban módosult, hogy visszafelé nem a csatornánál, hanem a vasútnál hátul és a nagy tó melletti egyenes szakaszon futunk majd.
A díjazást és tájékoztatót követően finomságokkal megterített svédasztalos vacsora várt minden kedves résztvevőre. Vacsora közben jót tudtunk beszélgetni az előző évi tapasztalatokról, idei nevezésekről is.
Ezt követően megkérdezhettük, hogy „Mi a pálya?” ugyanis az összes pálya a miénk volt. Éjszakába nyúló bowling csaták következtek, szerencsére a bábuk is velünk voltak és ahogy kellett, eldőltek. A zene is nagyon jó volt, így nem csak a tánctéren, hanem a pályák között is jót lehetett táncolni két gurítás között.

A sörcsapból a sör folyt, a biliárdasztalokon meg a játszma egészen este 11-ig.
Most, mikor ezeket a sorokat írom, többen már megkezdték a szombat délelőtti edzést a Kecskeméti Arborétum susogó fái között (erős szél miatt). S ne feledjük, télen kéthetente keddenként este 6-kor izgalmas beszámolók és előadások várnak minket a Zrínyiben a futásról és mindenről, ami ezzel kapcsolatos.   /-Szilvi-/


A pontverseny eredményei letölthetőek: Díjazottak »
                                                                Legjobbak »
                                                                Teljes lista »

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Futóklub-party

Nordic walking technikák a versenyfelkészülésben és az élsportban

Élménybeszámoló nektek kedves futók, akik nem lehettetek ott, mert például hóakadály adódott, vagy épp’ bármi másért.
Nagyon jó volt ez a kedd esti előadás is. Most Wilk Zsófia tartott kis csapatunknak izgalmas előadást a hazánkban még gyerekcipőben járó sportról a nordic walikngról. Van, hogy összefutunk a természetben dizájnos két bottal a kézben sétáló fiatalokkal, idősekkel akik nem túráznak, hanem „nordic walkingoznak”.
Eddig azt hittem így is van, de nem, ez a sport ennél összetettebb és jó kéz és láb koordinációt igényel, illetve ha eddig nem volt, majd lesz, különben a lábunkba szúrhatjuk a botot vagy hasra eshetünk. Node síelni, biciklizni, korcsolyázni is úgy tanul meg az ember, hogy esik-kel miért pont itt ne essünk párat. Próba szerencse. Zsófi mesterien űzi és oktatja is ezt a sportot, melyet elért eredményei is bizonyítanak.

A terem adottságaihoz mérten élőben, valamint videó anyagon szemléltette a helyes testtartást, helyes bottartást, valamint kézbe vehettünk többféle pillekönnyű, viszont nagyon erős botot, mely e sport egyik speciális alapfelszerelése.
A másik dolog ami kell hozzá, a jó cipő. De ez nekünk, akik futunk, már van. Megtudtuk, hogy a bot helyes használatával és a karok helyes tartásával rengeteg terhet levehetünk főleg a térdünkről, hiszen jó technikával a botra visszük át a terhelést. Ezzel kevesebb a térdsérülés és úgy általában futáshoz képest kíméljük az ízületeket is, a felsőtestet viszont jobban megdolgoztatjuk. De így is nagy sebességgel lehet haladni gyalogolva, futva, ugorva terepviszonyoktól és bátorságtól függően.
Botból gyártanak többféle anyagösszetételűt, -rugalmaságút, méretválaszték 5cm-ként van. A kézfejre a pánt kényelmesen simul, könnyen le- és felcsatolható a botra, több méretben készül és a markolata is más mint egy síboté, ezekkel jól tudjuk koordinálni a bot helyzetét menet közben szélben is.



Kezdőoldal »

A botok élettartama szinte örökélet, mert ha nem törjük bele sziklába, akkor nagyon ritkán csak hegyet kell rajta cserélni. A nordic walking sportrolók és futók egyik közös vonása talán az, hogy ugyanarra a terepversenyre tudunk készülni, melyet ki-ki a saját technikája szerint teljesít.
Zsófi hozott többféle SUUNTO típusú pulzusmérő órát a profitól a nagyon profiig, aki már használt ilyet, az tudja mire jó, én még nem, de megtudtam.
A pulzus, idő-, kalóriamérésen kívül edzéstervet is készít nekem az óra személyre szabottan egy személyi alapbeállítást és tesztedzést követően, vagy én is készíthetek és feltölthetem rá. Ha nem tartom be mert közbejött valami, vagy mert lusta vagyok, átprogramozza magát úgy, hogy az edzettségi szintem megmaradjon. Szigorúan figyeli az edzések közötti regenerációs időt is, melyet az edzés intenzitásától függően változtathat.

Suunto órák

Van ami már GPS-szel is rendelkezik így tudjuk mennyire tértünk el a beprogramozott útvonaltól. Hogy ne zökkentsen ki minket a ritmusból, ha a pulzusunk az értékhatárokat túllépte, nem sokat csipog, mikor éppen csenben suhanunk valamerre, hanem csak diszkréten csippan egyet és ha a terepviszonyok meg a lépés úgy jön ki, rápillantunk és egy nyíl mutatja is, hogy merre tért ki a puzusunk. Remélem, hogy Zsófi egyszer oktató-botokkal terepen is megmutatja nekünk, mikor mi is edzünk a szabadban, hogy hogyan is nordic walkingoljunk jól, mellyel a futóedzéseinket kiegészíthetjük a versenyekre való felkészülésben.
A Tibi megígérte, hogy megpróbál összehozni tavaszra egy gyakorlati foglalkozást is.
/-Szilvi-/

Több infó a nordic walkingról »

Kezdőoldal »

Edzésnapló 2012. március 31.
Edzés csoportban. Lapátolás + gereblyézés + söprögetés.
A mai napsütéses, de kissé szeles napon kis csapatunk ma 9-13 óráig pályatakarítást tartott a Vízműdomb körül, így a jövőheti domb-futás útvonala tiszta, és lombmentes lett.
Elégetett kalória: sok J (joule)
Hangulat: vidám /képek a galériában/
Megtett kilométer: kevés
Holnapi tervek: Sokaknak Budapest Városvédő futás 3,5-6,4-12-21km.
Hajrá lányok hajrá fiúk! -Szilvi-


Kezdőoldal »


Legyűrtük a homoktengert
     A Kecskeméti Kerékpárosklub által meghirdetett nyílt túra keretében vágtunk neki április 28-án, az idei Petőfi Emléktúra 40 km-es Izsák és Kiskőrös közötti szakaszának. Vezetőnk és hajcsárunk - Hársch Ferenc - minden ellenőrző pontnál akkor vezényelt indulást, amikor még éppen jól esett volna pihizni kicsit. Aztán a végzés őt igazolta: 4 perccel a 6 órás szintidőn belül futottunk be Kiskőrösre.
     Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 5 fős csapatunk - Jeszenszky Józsi és párja, Éva, Popovics Zsuzsi és Csontos Csaba, valamint a Feri - Kecskemétről indult, így az izsáki rajthelyig is derekasat tekert, de addig legalább sima aszfalton. Izsák és Kiskőrös között viszont 40 kilométerből kb. 30-at szinte csak homokban, ami jócskán leszívta az energiánkat.


     A visszaút ezért kevésbé volt lelkes és mosolygós. Én a magam részéről Ágasegyházától már bűvöltem a kilométereket, hogy fogyjanak már el.Úgy lett, és végre hazaértünk, sötétedésre. Összesen 13 órán át voltunk úton és megtettünk 133 kilométert. Feri kivételével egyikünk sem tekert még egy napon ekkora távon, így mindannyiunknak járt a képzeletbeli vállveregetés. A gyakorlatban meg nem lappongattuk volna egymást, örültünk, hogy végre zuhany alá állhatunk.
     Nem voltunk ám nagyon elkenődve, az utolsó 35-40 kilométeren már a következő túrákat tervezgettük, azaz leginkább Feri. Aki tud, és szeretne, csatlakozzon hozzá legközelebb, azaz május 12-én egy újabb százas túrázásra. Megéri! (Popovics Zsuzsi)

Képek a Képtárban. »

Kezdőoldal »

     A Hivatal Kupa elnevezésű családi sportnapon nem panaszkodhattak a résztvevők; a hét eleji hűvöst feledve a hőmérő higanyszála 30 fok fölé csúszott! A IUSTITIA Egyesület által hagyományosan június 3. szombatján rendezett köztisztviselői juniálison ez nem rendkívüli: az utóbbi időben több alkalommal is előfordult.
     A sorban 13. rendezvény azonban különlegességgel is szolgált: nemcsak a már régi visszatérő Békés megyei OEP vett részt a tornán, de hatékony közreműködésük eredményeként több szerb és román csapat jóvoltából nemzetközivé vált a torna!
     Június 16-án 16 foci- és 8 röplabda csapat kezdtem meg a küzdelmeket 4-s csoportokban. Már a csoportmeccsek is nagy csatákat hoztak, sokszor egy-egy gól döntött nemcsak a pontokról, de ezzel együtt a helyezésekről is.
     A sportban élen jártak a gyerekek is: kipróbálhatták a pónit (nem hintaló formájában), elfoglalták az ugrálóvárat, de a Rendőrség KRESZ-parkjának kismotorjaival is bőszen rótták a köröket. Lehetett lufit hajtogatni, s akinek kedve volt Pókemberré,


királykisasszonnyá (vagy épp ördöggé- bár ekkorra már pokoli meleg lett) válhatott az arcfestést követően. A rendőr- és mentő autót kívül-belül felfedezték a kis fürkészek. Talán köztük vannak a jövő rendőrei, mentősei...
     A programot színesítette a Kresz totó kitöltése. Ezzel a felnőttek éltek is, s szembesülhettek vele: mennyire felkészültek a módosult Kresz szabályokból. Háááát... A csocsó, lengőteke mindenki szimpátiáját elnyerte, jövőre talán már új sportágként vesszük fel a Kupa programjába. Mint ahogy a sakk is terítéken volt. Szóval sok-sok érdekes program szolgálta a kikapcsolódást. De vissza a felnőttekhez.
     Délután a csoporteredmények alapján egyenes kieséses rendszerben folyt tovább a torna. Az érdeklődésre jellmező, hogy még az alsóház csapatai is ádáz csatákat vívtak a helyezésekért. Mint már annyiszor, most is bebizonyosodott: a Kupa megnyerése igen nagy teljesítményt igényel. Nemcsak az ellenféllel, de a hőmérővel is meg kell küzdeni.

A végig sportszerű küzdelmek eredményeképpen a mentősök "dolgavégezetlenül" mentek haza. Jövőre is visszavárjuk őket...
     A döntőbe jutott két csapat nem bírt egymással a rendes játékidőben, így 7 méteres rúgások döntötték el a végső sorrendet:

          I.      PMF- Novi Sad
          II:    NAV BKM Vám és Pénzügyőri Igazgatóság
          III.   NAVATAR (NAV BKM Adóigazgatóság)
          IV.    BV Intézet


     A torna gólkirálya, 14 góllal a Romániából érkezett Cokne Marius (Déva) lett.

     A legjobb kapus a BV-s Pelczer Márk volt ezen a napon.
     A legjobb mezőnyjátékos címét pedig a II. helyezett csapatból Marosvölgyi Attila kapta.

     A sportszerűség mintáját a Kupán az ÉSZT csapatáról (Békés megyei OEP) mintázták.
     Alig ért végez az eredményhirdetés a fociban, a nők is befejezték a tornát. Jól megküzdöttek a vándorkupáért! Eredménye:

          I.      KÖD SzSC
          II.    BKM Kormányhivatal
          III.   PMF Novi Sad
          IV.    NS Institut


     A hőség nagyságára jellemző, hogy a végére már a sörcsap is kiszáradt...
     De mindenki mosolygós arccal köszönt el a szervezőktől: JÖVŐRE VELETEK UGYANITT!
     S akik áldozatos munkája nélkül e rendezvény nem valósult volna meg:
Szikra Katalin, Vágó Krisztina (NAV),
Bariné Polyák Andrea (Kecskemét Önkormányzat).

     A rendezvényt színesítette:
KO Autósiskola BKM Rfk Kresz parkja.
Köszönet érte nekik!


Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Megtört a jég!
     December 16-án rendezte a IUSTITIA Egyesület az igazságszolgáltatásban dolgozók focitornáját; a IUSTITIA Kupát. Immár 19. alkalommal jöttek össze a jog szolgái, hogy összemérjék erejüket a góllövésben.
     A kezdetek nem voltak biztatóak; a munkanap áthelyezések miatt ugyanis egy héttel később rendeztük a tornát. Ráadásul vasárnap. Talán ez zavarta meg a múlt évi győztes Rendőr-főkapitányság csapatát (no meg a jeges út, ködös idő), hogy késve érkezett a tornára: az első mérkőzésről lemaradt! A fair play hamar megmutatkozott, melyet a Bv-sek mutattak be: annak ellenére, hogy a rendőri késés miatt a mérkőzés 3;0-s eredménnyel övék lett volna a későbbiekben a mérkőzést lejátszották! Nem mellesleg a csata döntetlen eredménnyel zárult.
     A mérkőzések sportszerű, de férfias küzdelmet hoztak, szerencsére sérülés nélkül. Voltak gólgazdag találkozók (szerencsére ebből volt több) és csak egy meccsen volt egyetlen gól!


     Szóval a kicsi, de annál lelkesebb szurkolósereg izgalmas mérkőzéseket láthatott. Az már jól látszik az eltelt közel két évtized végén, hogy eredményt csak a létszámában megújult, megfiatalodott csapat tud elérni. Hiába az évek senki felett nem múlnak el nyomtalanul…
     Miér is volt jégtörés? Az elmúlt négy évben minden alkalommal kupagyőztes (!) Rendőrök még a dobogóra sem kerültek fel! A nehéz gazdasági körülmények miatt a gyermekprogramok elmaradtak, most a labda volt nemcsak a középpontban, de a széleken is. Jövőre, a jubileumi tornán reméljük, visszatérünk a gyökerekhez…

     A végeredmény:  1.    NAV Vám és Pénzügyőri igazgatóság
                                 2.    BKM Ügyvédi Kamara
                                 3.    Ügyrend /Ügyészek-rendőrök vegyes csapata/
                                 4.    BKM Rendőr-főkapitányság
                                 5.    BKM BV Intézet
                                 6.    Kecskeméti Törvényszék


     A torna gólkirálya:                            Ámann Krisztián (NAV)
     A torna legjobb kapusa:                   BEKE Norbert (BV)
     A torna legjobb mezőnyjátékosa:    Marosvölgyi Attila (NAV)
     A torna legsportszerűbb csapata:    BV Intézet (a fent leírtak miatt)

     Köszönet a BKM Ügyvédi Kamarának a lebonyolításhoz nyújtott anyagi támogatásért!

     Dr Varga Tibor

Kezdőoldal »

Jól éreztük magunkat!

A klub aktív résztvevői mellett a Domb-futás versenyzői és rendezői vettek részt a jó hangulatú vacsorás esten.
A rendezvény alkalmából a résztvevők kipróbálhatták a bowlingot; illetve a darts-tábla és billiárd asztal is rendelkezésre állt.
Itt került ismertetésre az ez évi Domb-futás versenykiírása- mely kissé eltér a korábbiaktól.
A party kapcsán megkezdődött a buszos futóutak szervezése is.
Az önfeledt szórakozás kellő alapot biztosít a jövő km-einek...


Kezdőoldal »

A lapát és a söprű is jól állt a kezünkben!


Közel húszan szorgoskodtunk május 20-án a kecskeméti vízműdomb körül. Szerencsére Mészáros Zoli komolyan vette a Teszedd! akciót és szerszámokat is hozott magával, így volt mivel nekikezdeni a munkának. A Hírös Futóklub tagjai vállalták az önkéntes takarítást a szabadidőparkban, a kért és ígért lapátok, söprűk és gereblyék azonban "késtek", de végül megérkeztek és mindenkinek jutott. Tettük is a dolgunkat,élen Tibi kisfiával, Dáviddal, akinek a fantáziáját a kész avarkupacok izgatták leginkább.Le a kalappal előtte, szorgosan tette-vette magát, még le is meózta a többeik munkáját, kiérdemelve a tiszteletbeli klubtag címet. Anita sportszelettel és házipálinkával "váltotta meg" munkáját, mindenért köszönet. Egyedül az időjárás nem volt hozzánk kegyes,félidőben bevert az eső a játszótéri pavilonba.

Itt a tökös-mákos süti receptje cserélt többszörösen gazdát, majd a rövidke eszem-iszon után csak folytattuk a munkát, a vizes aszfalt tisztogatása azonban már nem volt az igazi. A vízműdomb körüli aszfaltcsík még soha nem volt olyan (hosszú) és tiszta, mint ahogy otthagytuk pénteken. Sajna, a kupacokat nem siettek összeszedni (csakúgy, mint tavaly), a minapi futtomban is ott láttam mindet, ahol hagytuk.
A csapatnak köszönöm az együttműködést: Magdinak, Brigittának, Éváéknak, Jeszenszky Józsinak külön is, Hársch Ferinek, a Béláknak, Attilának, Tibinek, Daninak, Zolinak és mindenki másnak, aki ott volt, de most nem jut eszembe a neve. Zsuzsi



Kezdőoldal »

Városi Civil Korzó

2011 az Önkéntesség Európai Éve, ennek a jegyében szervezték meg május 25-én a IV. Kecskeméti Civil Korzót. A történelmi belváros adott otthont a rendezvénynek, színes program-kavalkád várta a főtérre érkezőket. Az egész nap színes programokkal tarkított kulturális rendezvények alatt, a főtérre látogatók megismerkedhettek a Városi Civil Kerekasztalok munkájával, tevékenységével.

A Sport és Szabadidő Civil Kerekasztal keretében bemutatkozott egyesületünk is.


Képek a Képtárban »


Kezdőoldal »

Hivatal Kupa 2011

Az idén is szép számmal jöttek az érdeklődők, résztvevők a Széktói Stadionba. Több százan szórakoztak önfeledten : volt country bemutató (nagyon csinos anyukákkal), gand up! (ügyes résztvevőkkel), Vöröskeresztes bemutató (műbalhéval). Ezen kívül a gyermekek jól szórakoztak lufihajtogatás, arcfestés közben, s kipróbálhatták az elektromos kisautókat is.

A nagy melegben enyhülést hozott a tűzoltó autó fecskendője. S emellett a hivatalnokok fociban és röplabdában mérték össze felkészültségüket. S a hagyományoknak mgfelelően nemcsak egymással, de a nagy meleggel is meg kellett küzdeni. Ez a küzdelem a KÖD-nek (önkormányzati dolgozók) /női röplabda/; illetve a BKM Rendőröknek /férfi labdarúgás/ sikerült a legjobban.

Hivatal Kupa 2011

Eredmények:

Női röplabda:

1.: KÖD I.

2.: MÁK

3.: KÖD II.

Férfi foci:

1.: BKKM Rfk.

2.: NAV Vám-és Pénzügyőrség

3.: BV Intézet /Spartans/

Az Egyesületünk által támogatott Bíróság csapata a 4. helyezést érte el!

A rendezvény híre a régiót bejárta; s résztvevőként üdvözölhettük a Békés Megyei Egészségpénztárat; akik a Legsportszerűbb Csapat díját nyerték el. Bízunk benne, hogy jövőre még több csapat próbálja ki erejét, s legalább ennyien biztatják kollégáikat.

A jó hangulat jövőre is biztosított!



Kezdőoldal »

Hivatal Kupa 2010

Egy lyukas garasba sem fogadtam volna, ha az a tét, hogy eső és szélviharmentesen megússza az idei Hivatal Kupa. Az égieknek hála és szervezők jó taktikázásának aznap elemei csapásoktól mentesen zajlottak a szokásos juniális események a kecskeméti széktói stadionban. Míg a rendőrök, határőrök, bírák, ügyészek, adóellenőrök igyekeztek egymásnak gólt rúgni a focipályán, a gyerekek sem maradtak szórakozás nélkül.
Az anyukák meg örültek, hogy végre egyikkel sem kell foglalkozni, apa és gyerekek is „elvannak” maguknak, nyugodtan beszélgethettek, napozhattak. Mindenkinek ízlett a paprikáskrumpli, a rántott szelet, kiválóan bevált a lufihajtogatás és arcfestés. A gyerekeknél mégis a tűzoltóautó-felfedezés és a gokartozás vitte a prímet. Sok-sok mosolyt kapott, aki kinn volt, felnőttől, gyermektől egyaránt. Lehet folytatni juliálissal, augusztáilissal, szeptemberléssel...
Ja, ilyen nincs is.
De még lehet!

Városi Civil Korzó

Az egyesületünk is aktívan részt vett a Kecskeméti Civil Kerekasztal szervezésében idén már harmadszorra megrendezett Civil Korzón.
A városban működö civil szervezeteknek és egyesületeknek alkalmuk nyílt bemutatni tevékenységüket az érdeklődő lakosságnak.
Nem mi rendeztük, de az esőfelhők versenyt futottak a főtér fölött, így hol esett, hol sütött a Nap.

A Polgármester Úr is őszinte érdeklődéssel időzött a sátrunknál.

Hivatal Kupa 2011

A Trialosok látványos bemutatót tartottak.

A kötél nyújtását többen is megpróbálták.

Az élménybeszámolók is sikert arattak a látogatók körében.



Kezdőoldal »

Kupa előzetes

A júniusi szaladgálások mellett természetesen megrendezzük a hagyományos HIVATAL KUPA-t.
Ennek időpontja: 2007. június 16.
Figyelem, új helyszín: Műkertvárosi Sportcentrum!
Egésznapos programok, férfi foci, vegyes röplabda, szkander és csocsóverseny szerepel a műsorban. Agyerekek találkozhatnak a bűvésszel, s megnézhetik a Ciróka Bábszínház előadását is. Este a felnőttek a Bowling-patyn szórakozhatnak. Ráhangolódásként június 8-án regionális sportnap lesz: férfi foci, női röpi. Ez a rendezvény nemzetközivé válik! Meghívást kapott Komárno város csapata is. Rajta kívül Szolnok, Nógrád, Pest és Bács megye vesz részt a küzdelmekben.
A mérkőzések 10 órakor kezdődnek a GAMF-pályán.
Bemelegítéseket követően jön AZ ÉV BÍRÓSÁGI? SPORTESEMÉNYE: II. Országos Bírósági Sportnapok 2007. július 6-8 között Debrecenben kerül megrendezésre.
Megyénk valamennyi sportágban (férfi labdarúgás, női röplabda, tenisz, asztalitenisz, sakk) indít versenyzőt.
Aki terheti jöjjön velünk, buzdítsuk együtt kollégáinkat a siker érdekében!
További részletek hamarosan itt, a honlapon.

Kezdőoldal »

Hivatalos jelentés

Ismét rekkenő hőség várta az elmúlt szombaton 7. alkalommal megrendezett köztisztviselők és közalkalmazottak juniálisán a résztvevőket. 20 focicsapat és –idén előszőr-5 röplabdacsapat birkózott nemcsak egymással, de a nagy meleggel is (a szervezők jó kapcsolatban állhatnak az égiekkkel…).
A focitorna 8.30kor kezdődött, s délig lezajlottak a csoportmérkőzések. Rövid szünet után egyenes kieséses rendszerben folytak a küzdelmek egészen a döntőig. Közben 10 órától a röpisek is bekapcsolódtak a játékba. A sport azonban nemcsak ebből állt: volt íjászat, lövészet, petangue, csocsó és szkander. Elmondható minden nyertesről: jól megizzadt a győzelemért!
A versenyek mellett kulturális programok (bábszínház, bűvészműsor) kiegészítő rendezvények (Kresz-park; kerékpáros ügyességi pálya,) színesítették a napot; mindenki kedvére válogathatott.
A röplabda-versenyt az Apeh nyerte a Bíróság és az Államkincstár csapata előtt.
A focitornán a Fővámhivatal őrizheti egy évig a győztesnek járó vándorserleget; II. helyen a Földhivatal, III: helyen pedig a Katasztrófavédelem végzett.
Különdíjasok: gólkirály: Pető János-Fővámhivatal; legjobb mezőnyjátékos: Németh Péter-Földhivatal?; legjobb kapus: Kocsis László-Katasztrófavédelem.
A legsportszerűbb csapat címét a Kósa Color Kft. csapata vihette el.
A nap végén mindenki megelégedettséggel és egy kis egészséges bőrszínnel távozhatott a Széktói Stadionból. A nap a Bowling Centerben rendezett IUSTITIA-partyval zárult.
A sok vidám arcot látva a szervezők már kezdhetik is a következő juniális szervezését.

Kezdőoldal »

Hivatali trónfosztás a Kupán

Kellemes környezetben, de szinte kánikulai melegben került megrendezésre a Köztisztviselők és Közalkalmazottak juniálisa: HIVATAL KUPA. A IUTITIA Egyesület összefogásával az APEH, a Bíróság és a Közigazgatási Hivatal szervezésében tartalmas családi nap várt a hivatalok dolgozóira.
Az előnevezések során már látható volt, hogy jóval nagyobb érdeklődés kíséri a rendezvényt, mint a múlt évben. Végül több mint 20 csapat indult a labdarúgótornán. A csoportmérkőzéseket követően már ”élet-halál” küzdelmet vívtak a csapatok.
A jók között a legjobb ezen a napon a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal csapata lett, s ők vihették magukkal a vándorserleget is.
2. helyezett a Fővámhivatal, Kecskemét;
míg a dobogó 3. fokára a Bács-Kiskun Megyei Közlekedési Felügyelet állhatott.
A leghangosabb szurkolótábor díját elnyerő Bács-Kiskun Megyei Földhivatal csapata a 4. helyen végzett.
Emellett számos különdíj kiosztására is sor került.
További eredmények:
5. hely: „Öreg Bakák”
6. hely: „Fiatal Bakák”
7. hely: Bács-Kiskun? Megyei Bíróság
8. hely: APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága
A család tagjai sem unatkoztak, volt kézműves-foglalkozás, Ciróka bábszínház, bűvészműsor (sőt iskola keretében néhány trükk elleshető volt a mestertől), aszfalt-rajzverseny. Más sportok iránt érdeklődők lövész és íjásztudásukat tehették próbára. Akinek a kezében (s nem a lábában) van a focitudása, ezt a csocsó-versenyen bizonyíthatta. A szkander-verseny nemcsak a férfiak, de a „gyengébbik nem” fantáziáját (no meg karját) is megmozgatta.
Mindenki kellemes élményekkel és megelégedéssel távozhatott a rendezvényről abban a tudatban, hogy –ha máskor nem is, de- jövő júniusban újra találkozunk!

Kezdőoldal »

A Hivatalok összerúgták a port!

Immár 5. alkalommal került megrendezésre a IUSTITIA Egyesület szervezésében BKM-i Bíróság; az APEH BKM-i Igazgatósága; BKM-i Közigazgatási Hivatal összefogásával a Köztisztviselok és Közalkalmazottak juniálisa.
A családi nap keretében zajlott a labdarúgó-torna: Hivatal Kupa. A foci már korán reggel a csoportmérkozésekkel megkezdodött. A rendezvényt Vörös Attila az APEH BKM-i Igazgatóságának Vezetoje nyitotta meg Dr. Bodóczky László a BKM-i Bíróság Elnökének társaságában. Az érdeklodo családtagok tudásukat tehették próbára a Hivatalok totóinak kitöltésével. A gyerekek ügyességi próbákon, aszfaltrajz-versenyen vehettek részt. A nézoket a Zoltán Erika Táncstúdió táncosai szórakoztatták.
A kicsik és nagyok oszinte érdeklodéssel figyelték az árnyékból a Ciróka Bábszínház "Vitéz László" c. eloadását. A "harcosabbak" íjásztudásukat is felmérhették. Délután egyenes kieséses rendszerben küzdöttek a csapatok egymás és a tuzo nap sugarai ellen. A természet magas hofokkal vett részt a rendezvényen; de a játékosok ezt is kibírták. Közben Szabó "Topi" Zoltán pilóta tartott nagysikeru élménybeszámolót. Utána "Káró" buvész mutatta be legérdekesebb trükkjeit a kíváncsiaknak. A nap végén kiderült: ki a legjobb ma fociban?
A torna végeredménye:
1. BKM-i Földhivatal I.
2. BKM-i Rendor-fokapitányság I.
3. BKM-i Rendor-fokapitányság II.
A torna gólkirálya: Németh Péter (Földhivatal I.).
Legjobb mezonyjátékos: Hegyesi Tamás (Rfk. I.).
A legsportszerubb csapat címét (melyet a BKM-i Rendor-fokapitányság ajánlott fel) a BKM-i B íróság érdemelte ki.
A díjakat Dr. Metzinger Éva a BKM-i Közigazgatási Hivatal Vezetoje és Vörös Attila adta át.
A rendezvény nagy sikerrel zajlott; több mint félezren vettek részt a programokon.
A jó hangulatban záruló juniális résztvevoi megegyeztek: jövore veletek, ugyanitt!

Kezdőoldal »

Forró volt a hangulat a Hivatal Kupán!

Az elmúlt hét szombatján került megrendezésre immár hagyományosan a IUSTITIA Egyesület szervezésében (a Bács-Kiskun? Megyei Bíróság, az APEH Bács-Kiskun? Megyei Igazgatósága, és a Bács-Kiskun? Megyei Közigazgatási Hivatal védnöksége mellett) a Bács-Kiskun? Megyében dolgozó Köztisztviselok és Közalkalmazottak juniálisa: a Hivatal Kupa.
Rendezvény 9 órakor kezdodött a Széktói Stadionban, melyet Dr. Király László György az APEH elnöke nyitott meg. A nap fo rendezvénye a labdarúgó-torna volt, mely 3 csoportban zajlott. A csapatoknak nemcsak egymással, hanem a meglepoen heves széllel és a tuzo nappal is meg kellet kuzdeniük.
A foci mellett a gyerekek, illetve családok részére tartalmas programok tették színesebbé a napot: ügyességi és játékos vetélkedok, kézmuves foglalkozás és zenés musorral is szórakoztatták a juniális résztvevoit. Az idojárás viszontagságai ellenére is színvonalas mérkozéseket láthatott a lelkesen szurkoló közönség, A korrekt játékvezetés mellett alakult ki a továbbjutó csapatok névsora. Az egész napos tornán legtovább a Bács-Kiskun? Megyei Rendor-fokapitányság és a Bács Kiskun Megyei Földhivatal csapata tartottak ki: ok játszották a döntot.
Idén hagyományokat megszakítva új kupagyoztest avattunk a Rendorkapitányság csapatát..
A torna végeredménye:
1.: Bács-Kiskun megyei Rendor-fokapitányság;
2.: Bács-Kiskun megyei Földhivatal;
3.:KMJV Önkormányzata
4: Területi Államháztartási Hivatal Bács-Kiskun
Megyei Rendor-fokapitányság által felajánlott sportszeruségi díjat a Bíróság csapata nyerte el. Egyéni különdíjakat (legjobb kapus, legjobb mezonyjátékos, a torna gólkirálya) Taracközi Katalin BKKM Munkaügyi Központ sajtóreferense és Dr. Kristóf István a Bács-Kiskun? Megyei Földhivatal hivatalvezetoje adta át. A torna fotámogatója a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány, az esemény médiatámogatója a Petofi Népe volt.
A rendezok szándéka szerint jövore még több csapat részvételével kerül megrendezésre a Hivatal Kupa.

Kezdőoldal »

Győzött az igazság!

A Bács- Kiskun Megyei Bíróság védnöksége alatt, a Iustitia Egyesület szervezésében immár tizedik alkalommal került megrendezésre a IUSTITIA KUPA labdarúgó- torna. A jubileum alkalmával is az igazságszolgáltatásban muködo, ahhoz kapcsolódó hat intézmény vett részt.
A csapatok körmérkozés keretében döntötték el, hogy ki a legjobb ebben az évben? Fordulatos, és izgalmas mérkozéseket láthatott a közönség. A játékosok megmutatták: nemcsak a szakmájukat muvelik magas szinten, de a labdával is barátságban vannak. Kiderült, hogy a szigorú hivatalnokok is "emberek": ugyanúgy örülnek a gyozelemnek, mint bárki más.
A rendezvény lehetové tette, hogy a napi munkakapcsolatban álló személyek egy kicsit más oldalról is megismerjék "kollégáikat". Napközben a gyerekekrol sem feledkeztünk meg: mikulás napján mindenki ajándék-csomagnak örülhetett.(Senki sem kapott virgácsot) E mellett logikai- ügyességi játékokban tehették próbára tudásukat. A buvész produkciója minden korosztály körében nagy sikert aratott. A nap végére kialakult a csapatok sorrendje is; a torna tíz éves történetében olyan dolog fordult elo, ami korábban soha: a rendezo megnyerte a tornát!
Végeredmény:
1. Bács- Kiskun Megyei Bíróság
2. Bács- Kiskun Megyei Rendor-fokapitányság
3. Bács-Kiskun? Megyei Ügyvédi Kamara
4. Vám- és Pénzügyorség Bács- Kiskun Megyei Szervezete
5. Bács-Kiskun? Megyei Foügyészség
6. Bács- Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet.
Különdíjak: Legjobb kapus: Dr. Sárközy Szabolcs (Bács-Kiskun Megyei Bíróság);
Legjobb játékos: Hegyes Tamás (Bács-Kiskun Megyei Rendor-fokapitányság);
Torna gólkirálya: Tóth Roland (Bács-Kiskun Megyei Rendor-fokapitányság);
a legsportszerubb csapat díját a Büntetés-végrehajtási Intézet érdemelte ki.
Minden hivatalnok azzal a szándékkal mondott köszönetet a szervezoknek, hogy jövore ismét összemérik erejüket; s néhányan a változásban, néhányan az idei eredmények megismétlodésében bízva fényesítik cipojüket.

Kezdőoldal »

© Csiga61, 2011