Az egyesület története



Előzmények (-1997.)


A munkahelyi kis közösség erősítése, a szabadidő hasznos eltöltése valamint az egészséges életmód érdekében 1994-ben, egy használt pingpongasztalon, munkaidő után - kezdetben csak saját szórakozásra, később már házibajnokság keretében, bevonva más társintézményeket is- indult meg az asztalitenisz. A kezdő néhány fős csoporthoz egyre többen és többen csatlakoztak, azonban a lehetőségeink- éppen a tárgyi eszközök hiánya miatt- behatároltak.

E mellett heti rendszerességgel kezdtünk focizni. A társaság igénye folytán nemcsak a szabadban, de teremben is folyamatosan pattogott a labda. Bulla László és Varga Tibor ötlete, és lelkes szervezésében került megrendezésre az első IUSTITIA KUPA 1994-ben. Az alapgondolat: az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó hivatalok dolgozói ne csak munkájuk során találkozzanak; köztük emberi (sportbaráti) kapcsolatok alakuljanak ki.

A rendezvény egy családi nap keretében zajlik, ahol valamennyi korosztály megtalálja a számára megfelelő sport és kulturális eseményt.


Megalakulás (1997.)


1997. októberében alakult meg az egyesület ilyen előzmények után 15 fővel. A szándék egyértelmű volt: szervezett kereteket biztosítani a szabadidő hasznos eltöltéséhez- nemcsak a sport, de a kultúra területén is; elősegíteni a támogatásra méltó ötletek megvalósulását. A Bács- Kiskun Megyei Bíróság 1997. november 03. napján bejegyezte az Egyesületet. Deklarált célja a bírósági és ügyészségi dolgozók számára szabadidő-programok szervezése.


Kezdetek (1998-2003.)


A kezdeti lelkesedés idővel alábbhagyott, az aktivitás csökkent. Ennek ellenére a folyamatosan megrendezett IUSTITIA Kupa mindig nagyszámú közönséget, sok érdeklődőt vonzott. 2000-tol újraindítottuk a Iustitia Kupa "kibővített változatát": HIVATAL KUPA. E sportrendezvényen a Bács-Kiskun Megyei közigazgatási szervek csapatai vesznek részt. Az első évben 8 csapat indult a tornán.

A sport mellett rendszeresen van lehetőség színházlátogatásra: egyrészt a megváltott bérletek útján, másrészt -kívánság szerint- csoportos előadás-látogatás keretében. Igyekszünk megteremteni a kereteket más területen is: múzeum, kiállítás, hangverseny, koncertek, zenei fesztivál stb. A következő években nőtt a tornára jelentkezők száma; a 12 csapat között csoportmérkőzéseket is kellett játszani.

A rendezvényeink pozitív visszhangra találtak, s ennek eredményeként taglétszámunk folyamatosan bővül; felmerült külső személyek tagsága, ill. pártoló tevékenysége.


Régmúlt (2004-2007)


A korábbi tevékenységek mellett megjelent a futás is. A részvétel fontosságának hangsúlyozására építve igyekszünk minél több személyt bevonni.

2004-ben már 16 csapat küzdött a vándorserlegért; az egész napos családi rendezvényen több, mint félezren voltak kíváncsiak a programokra. Különleges élményt nyújtott a Ciróka Bábszínház előadása és Szabó "Topi" Zoltán sajátos hangulatú élménybeszámolója.


Közelmúlt (2007-)


Az Egyesület egyre nyitottabbá vált, s új területen jelent meg. Kecskeméten megszűnt futóéletet kívánta újjáéleszteni. Ennek érdekében 2007-ben indult útjára a Domb-futás versenysorozat. Célja: a környék futóinak számára rendszeres testmozgást biztosítani "versenykörülmények" között. Itt valóban a részvétel a fontos, az eredmény csak másodlagos! Évente 6 alkalommal kerül megrendezésre; azaz minden második hónap első szombat délelőttjén van a verseny. Az érintettek néhány év alatt teljesen elfogadták a versenyt, sőt igénylik azt; beépítik felkészülési terveikbe.
2009-ben Varga Tibor kezdeményezésére létrejött a futók közössége: a Hírös Futóklub. A szerveződés teljesen kötetlen, sem anyagi, sem tárgyi hozzájárulás nem szükséges a tagsághoz. A klub rendszeres összejöveteleit keddenként /18 óra/ és szombatonként /10.30/ tartja. Az elmúlt évek alatt a létszám 50 fő fölé nőtt, akik közül az igazán "kemény mag" kb. 30 fő. A társaság gyakran jár együtt versenyekre, s szervez más közös programot.
A téli pihenőt kihasználva 2010 óta december-február időszakban klubesteket tartunk, melyen a futással kapcsolatos témák kerülnek terítékre: öltözködés, étkezés, élménybeszámoló stb.
2011-ben az Egyesület elnöke lett a BSI kecskeméti Futónagykövete. E minőségében szeretné felhívni a város lakosságának figyelmét az egészésges életmód fontosságára, a futás egyszerűségére, közösségteremtő erejére és egészségmegőrzésben játszott fontos szerepére...

© Csiga61, 2011