Felkelt a nap - már most csúcson volt
Egyesületünk futóéletében is elindult az év; azaz március 1-én lezajlott a „Fuss egy napot!” 6 órás ultraverseny első szakasza.
Bár a hét elején, s különösen egy héttel korábban zord mínuszok fogadták a szabadba vágyókat, a tavasz első napjára megjött a jó idő. Reggel ugyan még kissé csípős hidegben kezdték meg a rendezők a versenyközpont kialakítását, de már a 6 órás versenyzők rajtjára a nap is kíváncsi volt: többször előbújt a felhők közül. Délutánra pedig már kellemes kora tavaszi idő fogadta a Benkó Zoltán Szabadidőközpontba kilátogatókat.
Az ultrások monoton körözését színesítette az 1 és 2 órás, valamint a 3 órás futók mezőnye. Természetesen rövidebb időre is becsatlakozhattak a versenyzők; mindenki saját tempójában, általa választott idő alatt teljesíthette a 3 és 7 km-s távot. Az utóbbiak nagyobb létszáma inspirálóan hatott az ultrásokra is.
A verseny több kategóriájában is éles küzdelmek folytak a helyezéskért. Volt hogy több óra futás után csupán néhány száz méter döntött az érmek színéről… Hosszú évek után tért vissza a versenyzéshez Polyák Csaba. S ha már eljött, azonnal meg is döntötte a 2 órás verseny pályacsúcsát: 30.600 méterre növelte a 120 perc alatt megtett távot!
A 6 órás versenyt a Spartathlon hőse, Kazai István nyerte 70.400 méterrel. A nőknél Csorba Zsuzsanna bizonyult a legjobbnak, 50.675m-t tett meg 360 perc alatt.
A területet a Benkó Zoltán Szabadidőközpont biztosította. A befutó csomagba került ízletes kakaós csiga a Félegyházi Pékségnek köszönhető. A versenyt a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.
Nagy köszönet Csernai Tamásnak, aki részvétele mellett a letéti díjjal is segíti a következő programok megvalósítását.
Külön köszönet az önkéntes segítők áldozatos munkájáért: Almási Rozália, Lékóné Erdélyi Melinda, Komáromi Lili, Mészárosné Gilicze Katalin, Patai Mira, Hársch Ferenc, Hőgye Szabolcs, Patai Béla, Tonté Tamás, ifj. Tonté Tamás és Varga Ádám.
Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »
Idén a Hírös Maraton hivatalos frissítő partnere a
Skudd gyömbér shot!
Az első 250 célba érkezőt frissítő shottal várjuk a Skudd standjánál!
Te is ott leszel szeptember 28-án?
Mi a Skudd?
A Skudd ginger shot minden egyes üvege gondosan válogatott, természetes alapanyagokból készül kecskeméti manufaktúránkban. Garantáljuk az eredeti ízt és az erőt, amit a természet nyújt. Semmi más, csak 46% gyömbér, víz, citrom, méz.
Már most Skudd-ot innál a felkészüléshez? Van egy jó hírünk!
10%-os kedvezményt adunk minden Skudd termékre egészen a verseny napjáig!
Add le rendelésed emailben: rendeles@skuddshot.com
Lendületes futást kíván a Skudd shot csapata!
www.skuddshot.com
© Csiga61, 2011