Együtt az ultrafutókkal 01.
     Nálunk, a hagyományok szerint februárban indul a futószezon. Míg korábban a hónap elején (Domb-futás) és a végén ("Fuss egy napot!") volt verseny; az utóbbi időben a kettő kombinációja valósult meg. Így tényleg mindenki találhatott magának megfelelő távot/időt...
     Ezért nem volt "Tél-űző" a futásunk, meg is látszott az időjáráson. Bár hó nem volt (egész télen is szinte semmi), azért hideg, csípős szél fújt a pálya jelentős szakaszán. Néha-néha kisütött a nap, de ez csak arra volt elég, hogy kitartsunk.
     A napot a 6 órás futók kezdték, akik között többen felkészülési jelleggel indultak. Megint bebizonyosodott, hogy jobb társaságban futni, mint egyedül gyűjteni a kilométereket.
     Az ultrások monoton futását színesítette a Domb-futás számai: ovisok, kisiskolások, s a felnőttek.
     A célba érkezést követően mindenki pótolhatta a az elhasznált kalóriákat a Félegyházi Pékség finom kakaós csigájával, "Márka" üdítővel, meleg teával zsíros kenyérrel. Mindkét termék több futóban nosztalgikus emlékeket ébresztett...
     A széllel nemcsak a futók, de a szervezők is csatáztak;azonban a rendezvénysátrak jó szolgálatot tettek és kiállták a próbát. Mint ahogy a futók is!
     A 6 órás verseny győztese mindvégig hatalmas tempót diktálva, még az utolsó m-ken is tudott új energiákat mozgósítani. Horváth Zoltán végül 73 160 métert futott! A női mezőnyben Kádár Kitti az utolsó erejével a dudaszó pillanatában futott át a célvonalon; ezzel 66 335 métert teljesített.
     De az ovisok ugyanígy megvívták a saját csatájukat, öröm volt nézni kipirult arcukat, no meg a cél előtti erőfeszítéseiket.
     Legközelebb április 9-én találkozunk - ugyanott, ugyanilyen versenyen.
     Mindenkinek köszönjük a részvételt!

Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »


Kezdőoldal »

Futottunk egy /negyed/ napot a Nyuszival!
     Április második szombatján rendeztük meg a „Fuss egy napot!” ultrafutást a domb-futás következő eseményével, a Nyuszi-futammal együtt.
     Korábban e futás a „szeszélyes” elnevezést viselte, s az időjárás teljes mértékben igazolta! bár péntek délután még kedvező volt az idő, szombat reggelre Kecskemétet is elérte a nagy eső!
     Már a reggeli előkészületnél is szakadó eső volt a társunk. Később vált igazán változatossá/szeszélyessé az időjárás: volt szél, néha ömlött, néha „csak” esett az eső, egyszer-kétszer még a nap is kisütött. A zord körülmények ellenére a szokásos családi hangulatban zajlottak a futamok. Amikor meg dézsából öntötték a vizet ránk, mindenki a sátor alá húzódott: igazolva a „sok jó ember kis helyen is elfér” mondás igazságtartalmát.
     A mostoha viszonyok közepette is 67.020 métert teljesített Kozma Roland, illetve a nőknél 53.880 méterig jutott Vágóné Türei Márta!
     A Nyuszi-futam klasszikus (7,2 km) távján a nőknél Papp Mercedesz (36:03), a férfiaknál Görbe József (32:51) volt a leggyorsabb.
     A célba érkezést követően mindenki örömmel fogyasztotta a Félegyházi Pékség finom kakaós csigáját, s szomját a „márka” üdítő itallal csillapította. A Nyuszi-futam a Tavaszi sportmámor segítségével valósult meg.
     Köszönet a támogatóknak!
     A következő rendezvényünk egy igazi Domb-futás lesz!

Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »


Kezdőoldal »

Zuhogó esőben ünnepeltünk
     Augusztus 20-án az államalapítás és az új kenyér ünnepe előtt egy futóversennyel tisztelgtünk. Bár az időjósok "ijesztegettek" esővel, széllel, viharral; a futók egy részét nem tántorították el a részvétel elől.
     Előző nap még 38 fokig kúszott hőmérő higanyszála, de a verseny időpontjában még a 20 fokot is alig érte el!
     A reggeli készülődés idején is gyülekeztek már a felhők, de igazából a Domb-futás idejére szakadt le az ég. Villámlás, jég ugyan nem volt, de esőből annál bőségesebb! Másfél órán keresztül dézsából sem lehetett volna jobban önteni a vizet, így szinte minden versenyszám résztvevői bőrig áztak.
     A Szabadidőközpont gyönyörű volt, sehol por; csak a tiszta, friss levegő no meg számos víztócsa. De ilyen "apróóságok" senkinek sem szegték kedvét.
     A Domb-futás győztese Sárdi Barbara és Kapus Kevin Konrad lett.
     A "Fuss egy napot" 6 órás versenyben leghosszabb távot Zombory Erika (61 875 méter) és keller Sándor (75 105 méter) teljesítette. A verseny erejét jól mutatja, hogy a bronzéremhez is több, mint 65 km-t kellett futni!
     Köszönet a Tiszta Formák Alapítványnak, a Kecskemét Városi Szabadidősport Szövetségnek!
     Legközelebb szeptember 25-én, a Hírös Félmaratonon mérhetik össze erejüket a legelszántabbak.

Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »


Kezdőoldal »

Kitti és Csaba TökJó Napot fogtak ki
     November első szombatján rendeztük meg az év utolsó ultrafutó versenyét a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban.
     A héten már borongós, őszi idő volt, párával, köddel. Szombatra azonban megérkezett a (bőséges) csapadék is!
     A reggeli órákban még hol esett, hol csak szemerkélt az eső. Mire az első futók, akik 6 órás versenyen indultak, megérkeztek a verseny helyszínére az eső is alábbhagyott. A későbbiekben pedig ideális futóidő alakult ki.
     Először a "negyednaposok" vágtak neki a körözésnek. A pálya ideális vonalvezetésű, minimális szintkülönbséggel, s főleg gyönyörű környezetben. Ebben a párás őszi időben a legszebb arcát mutatta a táj.
     Később folyamatosan indultak az 1 illetve 2 és 3 órás futók, ezzel is segítve, színesítva a 6 óra monotonitását. Körünkben üdvözölhettük Boronkay Péter parasportoló világbajnokot, aki a 2 órás versenyben szinte a végéig versenyben volt az aranyéremért.
     Újdonságként egy család nekivágott a 3 órának! a "Felszeg csillagai" egymást biztatva, sőt néha többen együtt futva rótták a köröket. Nagyon kellemes délelőtti családi program volt...
     Az érdeklődők, pihenők, vagy épp célba érkezők családias hangulatban beszélgettek. Ehhez egy kis meleg teával járultunk hozzá (no meg a futóknak szánt frissítővel).
     Ilyen körülmények között gyorsan szaladt az idő, no meg Kádár Kitti is! A "Fuss egy napot" ultrafutás történetében új mérföldkőhöz érkeztünk! A korábbi pályacsúcs mind a nőknél, mind a férfiaknál megdőlt!
     A nőknél a mai naptól ez, több mint 70 km; egészen pontosan 70.085 méter! Fantasztikus teljesítmény, bravó Kitti!
     A férfiaknál Szabó Csaba szintén óriásit futott! 76.880 méter teljesítménnyel lett első, míg másodikként Veress Béla ért célba 69.920 méter teljesítésével. A rendszeres résztvevő Kazai István ezúttal harmadik helyezést ért el 67.055 méterrel.
     A célban mindenki örömmel pótolta a kalóriákat a Félegyházi Pékség Túrós-sárgabarackos táskával, no meg a meleg teával. A legtovább pályán lévők pedig a kecskeméti Fürdőben lazíthatják izmaikat, regenerálódhatnak, ajándékuk egy-egy belépő.
     Köszönet a támogatásért: Miniszterelnökség, Nemzeti Együttműködési Alap, Tiszta Formák Alapítvány, Kecskemét Városi Szabadidősport Szövetség.
     Reményeink szerint februárban újra indul az"egy napnyi" futás-négy részletben...
     Azonban aki addig nem akar verseny nélkül maradni: várjuk december 3-án az Adventi kocogón!

Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »


Kezdőoldal »


      December első szombatján rendeztük az év utolsó futóeseményét.
     A második gyertyagyújtás előtt voltak néhányan, akik kocogással, mások futással töltötték a délelőttöt. Sem farkas-ordító hideg, sem hó(golyó) nem volt, így az ünnepi várakozás lett a névadó. Az esemény elnevezése jól kapcsolódott a versenyközponthoz, mely Az Utolsó Napok Szentjei Jézus Krisztus Egyházának gyülekezeti terme volt. A hangulatot pedig a Patai család (Andrea, Béla és Mira) felajánlásának köszönhetően meleg kakaó és foszlós kalács fokozta.
     A futás természetesen most is a Szabadidőközpontban zajlott, a Domb körül. Örömmel láttuk, hogy ismét nemzetközivé vált a verseny: Kolozsvárról érkezett néhány futótárs. S ha már jöttek, nem távoztak üres kézzel...
     Ugyanis Nagy Roxána nagyszerű idővel nyerte 10,8 km-s versenyt. Őt követte Juhász Renáta (58:55) és Fényszárosi Hajnalka (1:02:40).
     A leghosszabb távon Boronkay Péter (44:29) nagy csatát vívott Jég-Szabó Zsolttal (44:57). Harmadik helyzett Baranyi Zoltán lett 47:24-s idővel.
     A korábbi versenyek "hivatalos" távján (7,2 km) szintén kolozsvári siker született: Grigora Eulolia haladt át elsőként a célvonalon (44:32). Nem sokat kellett várni a második Rajnai Bernadettre (45:05) és Dobi-Kecskés Krisztinára (45:24) sem.
     A célban mindenki. nem csak futó, de kísérő, szurkoló is, örömmel fogyasztotta a forró teát, mely a hűvös időben jól átmelegítette a futókat. Az első kalóriapótlást pedig a szaloncukor jelentette. Majd a versenyközpontban már várt mindenkit az említett kakaó és kalács, no meg a Félegyházi Pékség háromszöge...
     Köszönönet a támogatásért!
     A rendezvény lebonyolításban közreműködött a Kecskemét Városi Szabadidősport Szövetség, segítséget nyújtott a Tiszta Formák Alapítvány.
     Bízunk benne, hogy jövőre is folytatódhatnak a Domb körüli futások...
     A szervezőkön nem múlik..
     Kellemes Karácsonyi Ünnepeket
     és
     Boldog Új Évet!

Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »


Kezdőoldal »

Futottunk egy negyed napot
     A Fuss egy napot! ultrafutás 4 állomásból álló versenysorozat volt, melyet a pandémia kissé megtépázott. Így 2021-ben részben önállóan, részben a Domb-futással együtt zajlottak a versenyek. Az év utolsó /azaz 4. negyednapi/ versenye önállóan került megtartásra. Az égiek is honorálták a szervezők szándékát: gyönyörű időben, napsütésben, valódi őszi környezetben, ideális hőmérsékleten volt a verseny alatt.
     A 6 órás futók iramát időnként segítették a betét számok indulói: délelőtt az egy órás, délután a kettő és három órás versenyzők törték meg a monotóniát.
     Úgy látszik a a két tényező (időjárás és "iramfutók") megtette hatását: igen szoros küzdelem volt a dobogóért mindvégig! Menet közben többször változott a sorrend, izgalmassá téve a verseny nagy részét.
     Végül Kazai István jutott a legmesszebbre 6 óra alatt; ő 70.425 m futott. A második helyezett Székely Lóránd (68.640m) alig 200 m-rel előzte meg Zsombok Gyulát (68.380m)!
     A nőknél a dobogó legfelső fokára Kádár Kitti állhatott fel (68.375m). Őt követte Dr. Kondor Boglárka (56.840m) s Vágné Türei Márta (54.005m). Érdemes megjegyezni, hogy Dollákné Drabant Zsuzsanna mindössze 30m-rel maradt le a dobogóról... 6 óra alatt ennyi különbség!
     A célbaérkezők kalóriapótlásáról is gondoskodtunk: a szokásos csomagot a Félegyházi Pékség teljes kiőrlésű kakaós csigája mellett a Márka üdítő tette gazdagabbá. Köszönet a támogatásért!
     A program a Kecskemét Városi Szabadidősport Szövetség részvételével a "Tárt Kapus"- program keretében került megrendezésre.
     Ezzel véget ért a 2021-s évad. De nem maradnak verseny nélkül a kecskeméti futók: december 4-én kerül megrendezésre a Farkas-futam. A névválasztásról: eddig nem igazán volt "hógolyó" a Domb-futáson. Talán az idén farkasordító hidegben lesz a verseny...Ki tudja?

Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »




Kezdőoldal »

Nem hagytuk magunkat!
     Bár a pandémiás helyzet erőteljesen korlátozza a közösségi rendezvényeket, azért mi igyekeztünk a hagyományokat megtartani (a jogi lehetőségeken belül)...
     Minden esztendőben a január végi Becsület-futással veszi kezdetét szezon. Az idén sem szerettük volna megszakítani a hagyományokat, ezért felhívást tettünk közzé: fusson mindenki valóságosan, gyűjtsük össze virtuálisan!
     Jó volt látni, hogy többen is csatlakoztak ötletünkhöz!
     S többen az útvonal kiválasztásában is ragaszkodtak a hagyományokhoz...
     Volt, akit kutyája is elkísért a futásra! mit elkísért! Végig is futotta vele az időt! (talán csak az ő esetükben nem volt meg a 2 m távolság-tartás...)
     Végül 24 fő egyéni mérése alapján közel 500 km-t futottunk! Talán február végén még ennél is többen futnak, ennél is több km gyűlik össze....
     Talán még egy virtuális verseny is lesz belőle!
     Addig is mindenkinek jó egészséget, sérülésmentes km-gyűjtést!




Kezdőoldal »



Átszaladtunk az országon!
     Január utolsó vasárnapján rendezik a világon mindenhol a Yours Truly futást. A mozgalomnak nagy hagyománya van, egyesületünk néhány éve csatlakozott a sorozathoz. Azóta minden évben a Hunyadivárosban kezdődik a futóversenyekre hangolódás Kecskeméten.
     S itt nemcsak a "hivatalos" 25 és 50 km-s táv volt választható; mindenki annyit futott amennyi jól esett neki.
     Végül 46 induló 614 km-t teljesített!
     Ekkora távolsággal Salzburgig, vagy Splitig is eljuthattunk volna...
     Reméljük jövőre még messzebb jutunk!
     Addig is indul a Domb-futás!
     Február 1-én kerül megrendezésre a Tél-űző futás!
     S akinek a 7 és 10 km rövidnek számít ajánljuk a "Fuss egy napot" ultrafutást...
     Mindenkit szeretettel várunk!

Fotók a képtárban »

Eredmények »




Kezdőoldal »



Épül a Piramis!
     Február utolsó szombatján a néhány éve kezdődött, Fuss egy napot! 6 órás ultrafutás új sorozatát indítottuk el.
     Az új év új kezdeményezést is hozott;a versenyzők minden kör végén láthatták az aktuális tempót, s a megtett körök számát. Élvezetes volt folyamatosan nyomon követni a részt vevők teljesítményét. Igaz, a futók csak "futólag" pillantottak rá monitorra... Nem úgy a kísérők! Egyszer-egyszer elég jól eltakarták a versenyzők előtt az aktuális adatokat....
     S volt olyan induló, aki az évet megtervezve a "Piramis-"ra hajt! Hogy hogyan juthat fel a csúcsra? Ha minden versenyen más-más időtávot választ... S alapnak akár 1 óra is elég lehet...
     Reggel igen csípős volt a levegő, a helyszín kialakítása során még igencsak jeges volt a tócsa. Mire 10 órakor elrajtolt a mezőny már sokkal kedvezőbb körülmények voltak, a nap folyamán 7-10 fok között mozgott a hőmérséklet.
     A nap kellemesen sütött, a szél az idén elkerülte a Domb környékét. Kellemes, már-már ideális körülmények között zajlott a verseny. Meg is lett az eredménye!
     Veres Szilárd végig hatalmas tempóban 75 km feletti teljesítménnyel nyerte a 6 órás futást. Őt követte Pratner Gábor és Kozma Zsolt. A nőknél Zahorecz Bernadett jutott a legmesszebbre "negyednap" alatt. Alig 130 m-rel maradt le Kormos Edina- 6 óra alatt ez szinte nem is különbség. Szinte... 3. helyezett Sasváriné Cseh Judit lett.
     A kalória-pótlást a Fornetti sajtos pogácsája segítette.
     A verseny következő fordulója május 2-án lesz! Aki addig megelégszik rövidebb távval, várjuk április 4-én a Szeszélyes Domb-futáson!

     A közzététel után kapott információ:
     Zahorecz Bernadett, a verseny győztese észlelte, hogy nála egy kör lemaradt. S azt is észlelte, hogy a 2. helyezett Korom Edinánál pedig kettőt nem vett figyelembe az időmérés. Ez pedig a győzelmébe került...
     Viszont Sportszerűségből JELES-re vizsgázott! E magatartásával nálunk Fair Play Királynője lett!
     A verseny folyamán egyszer, egy időre megszűnt az érzékelő és a laptop közötti adatszolgáltatás. Igyekeztünk a helyzetet korrigálni, ami részben sikerült is.
     Azonban nem teljesen, s ez érintette a 6 órás verseny győztesét is...
     Jelezte a hibát,amit korrigálunk.
     Szintén javítjuk az értékelést az 1 órás verseny kapcsán, ahol szintén egy kör kimaradása változtat a második és harmadik helyezésen.
     Köszönjük az együttműködéseteket!

Fotók a képtárban »
Eredmények letölthetőek ITT »


Kezdőoldal »

Futottunk "egy napot"...
     November első szombatján került sor az év utolsó versenyére a "Fuss egy napot!" 6 órás ultrafutás sorozatban. Sajnos a járványhelyzet közbeszólt, így a mi napunk ebben az évben csak 12 órából állt... Reméljük jövőre teljes lesz a napunk!
     A verseny csodálatos őszi időben, kellemes napsütésben zajlott. Az óraátállítás miatt kicsit hamarabb kezdődött a 6 órás futás, így teljes világosban történt a célba érkezés is.
     Akik eljöttek, nagyon jó hangulatú versenyt vívtak. A győzelemhez a mai napon több, mint 70 km-t kellett futni. Pap Tamás (71.955m) után Kazai István (70.020m) és Hegedűs János (64.615m)ért célba. A nőknél Vágóné Türei Márta 54.590 m -t futott 6 óra alatt.
     Jó egészséget mindenkinek!


Fotók a képtárban »

Eredmények letölthetőek ITT »



Kezdőoldal »



Esős Ultra
     A hétvégén került sor a 6 órás ultrafutás második fordulójára. Míg az első alkalommal a széllel kellett megküzdeni, addig most az eső volt a fő természeti akadály. El sem tudjuk képzelni, hogy mi vár ránk augusztusban...
     A szokásoknak megfelelően 10 órakor kezdődött a verseny a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban. Természetesen most is volt lehetőség bekapcsolódni rövidebb időszakra is- van akinek már az 1-2-3 óra is elegendő volt, hogy belekóstoljon az ultra világába.
     Először volt arra lehetőség, hogy a kivetítőn a futók, segítők, érdeklődők folyamatosan nyomon tudták követni a futók aktuális köreit.
     Az eső ellenére jó hangulatú verseny zajlott az 1 km-s pályán, a végén mindenki megelégedettséggel vette tudomásul a teljesítményét.
     Köszönjük a támogatók segítségét:
                Modern Home Stúdió,
                Kecskemét MJV,
                Nemzeti Együttműködési Alap,
                Félegyházi Pékség,
                Sviag Kft.

     Találkozzunk augusztusban!


Képek a Képtárban »

Az eredmények letölthetőek:       Összes ITT »       6 órás ITT »

Kezdőoldal »

A domb hősei
     Az idei kecskeméti 6 órás ultrafutás harmadik állomása igen kemény feltételek elé állította a versenyzőket. A korábbi időjárás-előrejelzések nem váltak be; a hétközi hidegfront nem hozott enyhülést. A hőmérő higanyszála a hétvégével egyre magasabbra kúszott…
     Szombat reggel (augusztus 24-én) már 20 fok feletti hőmérséklete ébredtünk. Ez sem kimondottan futóidő.
     A verseny a korábban kialakult hagyományoknak megfelelően zajlott; 9 órától lehetett a helyszínen nevezni.
     Hiába volt a Domb és körülötte a fák, a hőmérőt ez nem érdekelte: a 10 órás rajt időpontjára már közel 30 fok volt… Igyekeztünk enyhíteni a körülményeken: a célterületen mosdási lehetőséget, míg az útvonalon párakaput építettünk. A versenyzők felkészültségét mutatja, hogy egy személy kivételével nem adta fel senki a versenyt! (az érintett sem a futáshoz kapcsolódó probléma miatt szállt ki). Pedig a legnagyobb melegben 35 fok fölötti értéket mérhettünk! A „Domb hősei” ezzel is megküzdöttek!
     A legjobbak ebben a rekkenő hőségben is 60 km feletti teljesítményre voltak képesek: nőknél Kádár Kitti 61 790 métert teljesítésével lett első, míg a férfiaknál Káldi Csaba 65 120 métert futott.
     A végére pedig maradt egy kellemes epizód: Káldi Csaba házi süteménnyel látta vendégül versenyző társait, melyet mindenki jóízűen fogyasztott. Ilyen kalóriapótlás ritkán adódik futóversenyen…
     Köszönet a támogatóknak, hogy segítették a verseny megrendezését:
     Modern Home Stúdió,
     Bethlen Gábor Alapítvány,
     Bácsvíz Zrt.,
     Félegyházi Pékség Kft.,
     Kecskeméti Szabadidősport Szövetség,
     Kecskemét MJV,
     Fornetti Kft.

     A verseny befejező állomására november 2-án kerül sor. Szinte biztos, hogy sokkal kedvezőbb időjárási körülmények mellett…


Képek a Képtárban »

Az eredmények letölthetőek: ITT »

Kezdőoldal »

A nap nyugovóra tért…
     November 2-án rendeztük meg a „Fuss egy napot!” elnevezésű 6 órás futás utolsó fordulóját. Aki mind a 4 alkalommal részt vett a versenyen, épp egy napot futott…
     Az időjárás hűvösbe fordult, a verseny folyamán 7-9 fokot mutatott a hőmérő. Ennek ellenére volt, aki a reggeli bemelegítésnél a párakaput hiányolta.
     Felhős, borult időben indultak a versenyzők. A 6 órás verseny résztvevői közül többen már az országos bajnokság résztvevői is voltak. Ki felkészülésként, ki levezetésként állt a rajtvonalhoz: abban mindannyian egyetértettek, hogy jól szolgálja céljaikat a verseny.
     A kevésbé elszántak indulhattak egy, kettő, vagy három órás időtartamon. Bár néha már-már kibukkant a nap a felhők közül, végül mégsem mutatta meg nekünk sem a fényét, sem a melegét. Viszont az ég kapui kinyíltak. S ha nem is pára, de eső bőven jutott a legelszántabbak nyakába. A nap hősein sem a hőmérséklet, sem az eső nem tudott kifogni: senki sem adta fel a versenyt!

Végeredmény:

1. Kádár Kitti 64 801 m Blaskó Mihály 70 610 m
2. Máté Mónika 58 866 m Zsombok Gyula 69 565 m
3. Kancsár Anita 56 872 m Dr Juhász Mihály 68 560 m

Az éves összesített végeredmény:

1. Dr Juhász Mihály 208 100 m
2. Káldi Csaba 197 604 m
3. Kriminál István 195 985 m

Találkozzunk jövőre is!


Képek a Képtárban »

Az eredmények letölthetőek: ITT »

Kezdőoldal »

Becsülettel és dideregve! Becsülettel Hunyadivárosban!
     Idén is segítettük a Yours Truly - Becsület-futás résztvevőit Kecskeméten, január utolsó vasárnapján. Az időjárás kedvezőnek tűnt így abban bíztunk, hogy a múlt évi nagy hideg (-15 fok) után most többen vesznek részt. Talán mégsem volt elég jó az idő, mert szinte ugyanannyian futottak.
     A reggeli hideg időben alig hatan vágtak neki a körözésnek. 10 órára már jóval többen lettek; talán köszönhető volt ez a teszt futásnak (chipes időmérő rendszer kipróbálása) is. Mások élve a lehetőséggel, csak délután kapcsolódtak be a futásba. Egyesületünk aktivistái 16 óráig segítették a futókat, frissítővel, meleg teával, "zsíros deszkával".
     A 40 fő közül volt, aki egy kört (2,4km) teljesített, de olyan is akadt, aki tizet. Kiemelkedik Vajda Zoli spártai hősünk, aki alig 3 óra alatt 42 km-t futott!!! Csak úgy edzésként. A lelkes futók közel 600 km-t teljesítettek velünk, de városszerte még sokan futottak ezen a szép napon.
     A következő YT futás február végén lesz, akkor már nem csak becsületből lehet futni, de indul a "Fuss egy napot" 6 órás ultrafutás is (február 24.).
     Akinek ez még sok, azt várjuk szeretettel február 3-án a Domb-futáson!
     Az eredmények megnézhetőek: ITT »
Képek a Képtárban »
Kezdőoldal »

Hóban-szélben-napsütésben
     Bár attól tartottunk, hogy az idei ultrafutás első versenyét el kell halasztani, szerencsére ez nem így lett! Az idő tiszta volt, a pálya száraz, és végül még a nap is kisütött. Reggel 10 órakor 31 ember állt rajthoz. A 6 órás futásra 16-an vállalkoztak! A hideg ellenére kereken 50 versenyző indult el a nap folyamán, 14-től 61 éves korig. A 6 órás futás mellett a 2 órás futás bizonyult a legnépszerűbbnek.
     Az időjárás azért rányomta a bélyegét a versenyre. Futáshoz öltözve nem volt jó egy helyben álldogállni, senki sem hagyta ki a bemelegítést! Az egyik versenyző pedig – aki nem sokkal 12 után ért oda – úgy döntött, hogy meg sem várja a következő turnust, és csak úgy „örömfutásként” szaladt két órát (egyébként nem is rossz eredménnyel, mert a mezőny közepén végzett).
     Talán szintén a hideg lehetett az oka, hogy sok futó – saját bevallása szerint – jobban teljesített, mint amire számított. Például Fekete-Péntek Szilvia, aki 40 kört (és 165 métert) futott 4 óra alatt, és ezzel a nők között a harmadik lett. Vagy a legfiatalabb futó Lékó Levente, aki közel 8 km-t tett meg 1 óra alatt, és ha a később indulók le nem körözik, akár dobogós is lehetett volna. Sajátos módon a dobogósok egy része sem számított a helyezésre, és csak utólag csodálkozott! A nehéz körülmények ellenére mindenki komoly teljesítményt nyújtott!


     Külön említést érdemelnek a futók kísérői, akik egész nap biztatták, segítették a versenyzőket. A kis csoport nem sokkal a rajtkapu előtt gyülekezett, és az üres időben együtt táncoltak a hangos zenére, saját kis bulivá alakítva a rendezvényt. Némelyikük pedig komolyabb távokat is lefuthatott, mert a frissítést, információkat úgy adták át, hogy a kör egy részén együtt futottak a versenyzőkkel.
     A 6 órás futamon a férfiak között komoly küzdelem alakult ki az első három helyezésért. A tavalyi győztes dr. Juhász Mihály szinte végig fej-fej mellett haladt Kriminál Istvánnal, végül Kriminál István egy hajszálnyi előnnyel futott be. Őket viszont két körrel megelőzte Borsos Attila (Borisz). Sajnos pont ő volt az a versenyző, akinek a chipje néhány körben nem lett beolvasva, így az eredménylistát utóbb korrigálni kellett. A versenyzők viszont nagyon sportszerűen álltak a kérdéshez, a három férfi végül összekapaszkodva állt föl a dobogóra. A győztes 68,515 km-t futott, a második 66,980 km-t, míg a harmadik helyezett 66,813 km-t tett meg.
     Hölgy versenyző mindössze kettő vett részt a 6 órás futáson, az első helyezett Máté Szabina lett (58,41 km), a második Kelemen Anett (55,376 km).
     Összességében egy fagyoskodós, de nagyon jó hangulatú versenynek lehettünk résztvevői. Gyönyörű havas tájon, napsütésben, de biztonságos pályán lehetett futni, és aki kihívást keresett, az is garantáltan megkapta a hideg szélben!
     Az Ultrafutás sorozat következő megmérettetése májusban lesz, arra is szeretettel várunk mindenkit!


Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »
Kezdőoldal »

Ultra futás - ultra szél
     Május első szombatján került megrendezésre a „Fuss egy napot” ultrafutás második állomása. Ennek teljesítésével a legjobbak már 12 óránál járnak; szóval „jó étvágyat az ebédhez!”. A verseny híre már messzire eljutott: Szolnokról, Jászberényből és Szegedről is érkeztek futók.
     Az időjárás „kegyeibe” fogadta a résztvevőket: szikrázó napsütésben 30 fokos melegben rótták a köröket a versenyzők. Talán a Domb körüli fák adtak némi enyhet, de a tó partján a napsütés megsokszorozódott. A tóbanfürdés nem szerepelt a programban, helyette a frissítőnél locsolhatták magukat a versenyzők. Az asztal pedig a kalóriapótlást segítette - mazsola, mogyoró, banán, víz, isotoniás ital, kóla - lehetett választani!
     A futam végén pedig a Fornetti süti, csoki, ásványvíz, üdítő és müzli szelet színesítette a választékot.
     A nap hősei a 6 órás futók voltak; az élmezőny óránként 10 km körüli távot futott ilyen hőségben….
     A leggyorsabbaknak még a dobogót is meg kellett mászniuk; s akikre ez a feladat várt:
     Nők:

1. Geráné Tapasztó Ágnes 58,49 km
2. Mohácsi Judit 58,44 km
3. Nagy-Vargáné Fazekas Éva 51,48 km

     Férfiak:
1. Borsos Attila 65,20 km
2. Kriminál István 61,22 km
3. Schhulcz Gábor 56,08 km

     Köszönet a támogatóknak: Modern Home Stúdió, NEA, Kecskemét MJV, Bácsvíz Zrt. és az önkéntes segítőknek!
     A végén mindenki mosolyogva, de holtfáradtan sétált haza. Már többen jelezték: a "délutánt" is velünk töltik, azaz: jönnek a harmadik fordulóra is augusztus 25-én!


Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »
Kezdőoldal »

Újabb negyed-napot futottunk...
     Augusztus 25-én rendeztük meg a "Fuss egy napot" ultrafutás 3. állomát. Ezzel már túljutottunk a nap felén és az időjárás is a kora délutáni melegre hasonlított. Bár ígértek esőt, lehűlést, ebből a versenyzők nem sokat észleltek (kivéve talán a pályán felállított párakapu áldásos tevékenységét).
     A hagyományoknak megfelelően 10 órakor rajtoltak a "6 órások", no meg a kísérőik: 1-2-4- órát teljesítők. A rövidebb ideig futóknak volt lehetősége később is indulni.
     Talán az időjárás változékonysága, fullasztó melege, vagy a másnapi futóverseny okán, kissé kevesebben álltak rajthoz, De a szerevezők örömére több olyan induló is volt, aki hétvégi kétnapos futást tervezett. A szombati ultrafutással melegített a másnapi félmaratonra!
     A nap hősei (a 6 órás futam dobogósai):
     Nők:

1. Mohácsi Judit 61,45 km
2. Nagy-Vargáné Fazekas Éva 50,75 km

     Férfiak:
1. Kozma Zsolt 69,89 km
2. Borsos Attila 67,05 km
3. Szabó Péter 65,97 km

     A dobogósok 5-10-15ezer Ft-os vásárlási utalvánnyal gazdagodtak a sok-sok km mellett.
     A nagy melegben fárasztó volt a futás. A többség azzal vigasztalta magát: novemberben, a 3. "Fuss egy napot" - ultrafutás utolsó fordulóján már sokkal hűvösebb lesz! Így legyen; találkozzunk az utolsó negyedben!
     Köszönet a támogatóknak: Modern Home Stúdió, NEA, Kmét MJV, Fornetti Kft., Mátrix Oktatás- és Vizsgaközpont.


Képek a Képtárban »
Az eredmények letölthetőek ITT »
Kezdőoldal »

A negyedik hatos
     November 3-án került sor a "Fuss egy napot!" 6 órás ultrafutás utolsó fordulójára. A legkitartóbbak ezzel épp 24 órát futottak... Az időjárás ideális volt; kellemes hőmérséklet, mérsékelt napsütés, kicsi szellő. A korábbiakhoz képest többen éreztek késztetést még egy nagy futásra; a reggeli rajtnál 43-n sorakoztak fel! Persze a rövidebb ideig futók később is nekivághattak a futásnak.
     A legkitartóbbnak Borsos Attila bizonyult, aki 6 óra alatt 67,86 km-t futott. Őt követte Kohári Szabolcs Gábor és Morovics Tamás. A nőknél Geráné Tapasztó Ágnes jutott a legmesszebbre (60,2km); További sorrend: Széchenyi Ildikó, Óváry Gabriella.
     A további sorrend, és részletek eredmények, valamint a képek a IUSTITIA Egyesület honlapján és FB-oldalán megtalálhatóak.
     A rendezvény végén került sor a hűséges versenyzők elismerésére: kis piramist kapott Kazai István, nagy piramisban részesült Ladányi Mónika. A 6 órás futók összetett versenyét Borsos Attila nyerte 268,63 km-rel, megelőzve Kriminál Istvánt (245,31 km). Ők a kupa mellett egy egyedi logózású pólót nyertek. A külön díjazottak mellett minden futó, aki mind a 4 versenyen indult sportruházati utalványban részesült.
     Találkozzunk jövőre is!
     Kezdjük az egy napi futást februárban!


Képek a Képtárban »

Az eredmények letölthetőek:       1 órás »       2 órás »       4 órás »       6 órás »

Kezdőoldal »

Becsülettel és dideregve!
Első alkalommal segítettük a résztvevőket januári Yours Trulli futáson. A több hete tartó hideg vasárnapra sem enyhült. A reggeli indulásnál 5-6 elszánt futó toporgott a rajtnál. Nem véletlenül, hiszen -12 (mínusz 12!) fokot mutatott a hőmérő! A későbbiekben is alig emelkedett a hőmérséklet, délben már csak -8 fok volt. Így a víz helyett a forró teának volt nagy keletje.
     A dermesztő hideg ellenére összesen tizenöten futottak. Ők viszont igencsak kitettek magukért: közel 300 km-t teljesítettek! Legtöbbet futók: Borsos Attila: 51 km és Máyer József: 36 km.
     Köszönet a segítőknek, akik végig kitartottak! Külön köszönet a Hunyadivárosi Polgárőrségnek a Közösségi Ház biztosításáét!
     Legközelebb február 25-én lehet becsületből futni a segítségünkkel.
     Előtte viszont indul a Domb-futás: február 4-én kerül sor a Tél-űzésre!
     Várunk mindenkit!

Képek a Képtárban »
Kezdőoldal »


1000 km 6 órában!

     Először endeztük meg a "Fuss egy napot!" 6 órás ultrafutást Kecskeméten. Az elnevezés apropóját az adja, hogy aki teljesíti a 4 fordulóból álló sorozatot az pont egy napot fog futni...
     A Benkó Zoltán Szabadidőközpont megfelelő hátteret biztosított a versenyhez és a kijelölt kör pont egy kilométer volt. Az indulók összesen 1018 km-t teljesítettek. A futók kényelmét szolgálta, hogy a rövidebb időtartamot vállalók megválaszthatták, hogy mikor szeretnének indulni. Legtöbben mégis az ebéd előtti futásra szavaztak. Az időjárás kedvező volt, bár a tóparton szembe fújt a szél ami kisebb akadályt jelentett. 10 órakor rajtolt a 6 órások mezőnye, köztük az egy szem bátor leányzóval. 11 órától kapcsolódtak be a körözésbe a többiek.
     A verseny utolsó negyed órájában jött a meglepetés, az izgalom: a második helyért igen nagy csata folyt, mivel az érintett három versenyző között csak 200-500m méter volt köztük a különbség több mint 60 km megtétele után. Még a végén is kevesebb mint 900m volt az eltérés...
     Reméljük mások is kedvet kaptak, mert május 6-án Fuss egy napot! - 2.
     Az eredmények megnézhetőek: ITT »
Képek a Képtárban »
Kezdőoldal »


Volt, aki ballagott, volt, aki futott…

     A mai nap sokaknak emlékezetes marad: 4 év tanulás után elballagtak a középiskolából, míg mások több órás futásra vállalkoztak.
     A „Fuss egy napot” 6 órás ultrafutás keretében ismét rajtvonalhoz álltak a legkitartóbb futók. A verseny híre messzire eljutott: Balatonmáriafürdőtől Újszászig, Dunabogdánytól Szegedig érkeztek a résztvevők. A legfiatalabb induló a alig 16 éves Lugosi Rebeka, míg a legidősebb résztvevő az 50 évvel /!/ idősebb Fülöp József volt.A Benkó Zoltán Szabadidőközpont megfelelő környezetet biztosított a versenyhez: a Domb a szelet felfogta, a fák megvédték a futókat a naptól, esőtől.
     A reggeli készülődés során már látszott a versenykiírás eredménye. Már kezdéskor a rövidebb időt választók is indulhattak.
     Pontosan 10 órakor vágtak neki a futók a pontosan 1000 méteres köröknek. Az időjárás kegyeibe fogadta a résztvevőket: hol kisütött a nap, hol kicsit felhős lett az ég, de –a jóslatok ellenére- az eső elmaradt.
     Gyorsan szaporodtak a körök. Bár a létszám nem növekedett februárhoz képest, de a teljesítmény túlszárnyalta az első fordulót: 1033 km negyed nap alatt!
     A 6 órás verseny leggyorsabb női versenyzője Vass Melinda volt 56,6 km-rel, míg a férfiak mezőnyében ismét Dr. Juhász Mihály jutott a legmesszebbre (70,325 km) megelőzve Borsos Attilát (68,2 km) és Blaskó Mihályt (63,136 km).
     A célba érkezést követő frissítésben most is a WATT isotoniás ital, Aquarius-Aqua ásványvíz, Fornetti péksüteményei segítettek.
     Az ultrafutás következő fordulója augusztus 26-án lesz!
     Köszönjük a Modern Home Stúdió, a NEA, a Buszesz Zrt., és a K.O. Autósiskola támogatását!

A részletes eredménylista megnézhető: ITT »
Képek a Képtárban »
Kezdőoldal »




A Futó-homok nem futott...
     mert július 1-én reggel hatalmas eső ragasztotta össze a homokszemeket a bugaci pusztán.
     Az utóbbi hetek időjárása a Kiskunsági nemzeti Park igazgatóság és a IUSTITIA Egyesület közös rendezvényét sem kímélte. az előző nap még nem volt semmi jele a nagy locsolásnak.
     Szombat reggel bőséges égi áldás fogadta a szervezőket a központnak helyet adó Karikás Csárdánál. A körülmények igen spártai-ra sikerültek: nem volt áram, nem volt víz. Igazi tanyasi hangulat a csodálatos Gavallér tanyán: az égbolt percről percre változott: hol szikrázó napsütés, hol sötét gomolyfelhők... csak a szél volt az állandó kísérője a rendezvénynek.
     A reggeli időjárás valószínűleg megriasztotta a legkisebbeket /vagy inkább a szüleiket/, ők kevesebben indultak. A legfiatalabb résztvevő: László Lili volt, aki 2013-ban született.
     A felnőttek viszont az ország jelentős részét képviselték: jöttek:Szentes, Soltvadkert, Lajosmizse, Kiskunhalas, Szeged, Tiszaalpár, Dunabogdány, Cegléd, Jakabszállás, Tabdi, Solymár, Hódmezővásárhely, Magyarkanizsa (Szerbia), Szentkirály, Kiskunhalas, Csongrád, Győr, Tiszavasvári, Harsány, Kaskantyú, Újkígyós, Bátmonostor településről sőt a norvégiai Arnaatveitből is.
     Tabajdi Józsi bácsi, mint legidősebb induló a 8,5 km-s távnak vágott neki.
     A résztvevők többsége örült, hogy az idén nem volt brutális a hőmérséklet (csak 28 fokot mutatott a hőmérő....), s a szél hol segített, hol szembefújt. De a port legalább nem kavarta!
     A félmaratont leggyorsabban Radics Anna és Szalóki Róbert teljesítette. E nagyszerű teljesítményért külön elismerésben is részesültek: különdíjként övék lett egy szürkemarha díszes trófeája: egy mívesen megmunkált tülök!

Az eredmények letölthetőek ITT »
Képek a Képtárban »
Kezdőoldal »

Ez is perzselő volt!
     Augusztus utolsó szombatján került sor a "Fuss egy napot" 6 órás ultrafutás 3. fordulójára. A verseny nevének apropója, hogy sorozat 4 fordulóból áll, s aki minden alkalommal a leghosszabb időszakot választja épp 24 órát, azaz egy napot fog futni...
     Többen már túl vannak a fél napon, így ők már visszatérő résztvevőknek számítanak. Ugyanígy azok, akik megfontoltan rövidebb időszakokat választanak.
     De ez a nap többeket megtréfált: az elmúlt időszak időjárása nem sok jóval kecsegtetett. S be is következett a "perzselés" (pedig a szervező IUSTITIA Egyesület ezt az időjárást a Domb-futásra tartogatta): már a 10 órás rajtnál közel volt a hőmérő higanyszála a 30 fokhoz. S ez még csak fokozódott!!!
     Az útvonal egyéb rendezvény miatt átkerült a csatorna partjára. Itt a futók folyamatosan figyelemmel kísérhették egymást, s az útvonal változatos volt: a kör első fele végig tűző napon (olykor 50 fok közelében!!), míg a másik része fák árnyékában ("csak" 33-35 fok) vezetett. Ennek ellenére most vállalkoztak legtöbben a 6 óra teljesítésére
     S minden induló HŐS lett a saját futamában: ilyen rekkenő hőségben a többség kitartott, hol mosolyogva, hol a fogát összeszorítva, teljesítette a vállalt időt.


     A 6 órás futam végeredménye:
     Nők:
          1; Geráné Tapsztó Ágnes
          2; Koleszárikné Németh Beáta
          3; Blaskó Zsuzsanna
     Férfiak:
          1; Blaskó Mihály
          2; Dr. Juhász Mihály
          3; Káldi Csaba
     A teljesítményükre jellemző, hogy a dobogóra felkerüléshez több, mint 60 km-t kellett futniuk! (s ne feledjük: szikrázó napsütésben, körönként kis "alattomos" szintemelkedéssel nehezítve)
     S a résztvevők fogadkoztak: tudnak ők ennél jobbat is futni! S ígérték: megmutatják novemberben, a záró fordulóban.
     Úgy legyen....

A részletes eredménylista megnézhető: ITT »
Képek a Képtárban »
Kezdőoldal »




     Ezt a beszámolót kicsit távolabbról kezdem, mert a közelmúlt is fontos része a történetnek. Tavaly összeszedtem egy jó kis csonthártyagyulladást a sarokcsontomban, és természetesen, mint szinte minden futó nem azonnal mentem el orvoshoz, illetve álltam le, amikor még gyorsan kigyógyítható lett volna, hanem hónapokkal később.
     Február végén már nem volt más választásom, orvoshoz fordultam, ezt három hónap teljes leállás követte, így az idei tavaszi szezon kiesett, de lemondtam a Spartathlonon való részvételt is. A feleségem már régóta nyaggatott, hogy miért nem eszek kevesebb húst, illetve próbáljam ki a vegán étrendet hátha kevesebb gyulladás alakul ki a szervezetemben. Akkor még nem voltam igazán meggyőződve a teljes értékű növényi étrend jó hatásairól, majd egy könyv (Thomas M. Campbell, T. Colin Campbell: Kína-tanulmány) megadta a végső lökést. Mindent a mihamarabbi gyógyulás érdekében: májustól elhagytam az állati eredetű táplálékokat.
     A hónap végére már tünetmentes voltam, így teljesítettem a Kinizsi százast és utána újra elkezdtem az edzéseket. Az elején még semmi különöset nem tapasztaltam, de ahogy kezdtem visszaszerezni a formámat, feltűnt néhány érdekes dolog. Nem akarok olyanokat írni, hogy jobban éreztem magam, stb, mert ezek nem mérhetők. Ami mérhető, az az volt, hogy a korábbi köreimet alacsonyabb pulzuson (átlag 5 ütéssel), és gyorsabban futottam: míg korábban a 14.3 km-es rövid kört pihenő napokon 1 óra 2 perc 20 másodperc alatt futottam leggyorsabban, most már rendszeresnek mondható az 1 óra 1 perc, illetve az 1 órás teljesítés is laza futással. Szintén ez a javulás mondható el a hosszabb távokon is. Másik dolog, ami feltűnő volt, hogy a hétvégi nagyobb terhelések (30-45 km) után is nagyon gyorsan regenerálódtam. A nyugalmi pulzusom is igen alacsony lett, a verseny előtt rendszeresen mértem 39-42 közötti értékeket.
     Ilyen előzmények után nagy izgalommal vártam az őszi szezont. Fiunk kint él Dániában, és tervbe vettük, hogy ősszel meglátogatjuk, ezért ha már elmegyünk odáig, hát ott kellene futni egy versenyen. Meg is találtam Mors 100 mérföldes szigetkerülő versenyt. A DUV oldalát nézegetve kiderült, hogy korábban már szép magyar sikerek születtek ezen a versenyen is (Vozár Attila kétszer nyerte meg (2009, 2010), és ő tartja mindmáig a pályacsúcsot (13:28:16), illetve 2009-ben Zabari János 2., Molnár Mihály 4. lett).
     Annyit tudtam, hogy Dánia nem egy kimondottan hegyes ország, így a versenyen sem várható sok szint, a pálya elég gyorsnak ígérkezett. A verseny elég családias hangulatú a nagy ultrákhoz képest (92 nevező, 82 induló), de nagyon megadják a módját. Ez a terület Dánia egy eléggé eldugott szeglete, így ez a verseny az év talán legnagyobb eseménye, készülnek is rá rendesen.
     A rajhoz közeledve a város a verseny zászlajával volt feldíszítve, a rajtnál kimondottan nagy volt a tömeg a viszonylag kisszámú indulóhoz képest, ingyen kávé és szendvics mindenkinek, stb. Rendesen ki van dolgozva a verseny előtti ceremónia is: a verseny szervezője, majd a polgármester mond rövid beszédet, utána minden indulót felhívtak a színpadra, és egy aláírt hűtőmágnest helyezett el mindenki egy táblára. Később erre írják rá az eredményét, és a befutás sorrendjében helyezik el ugyanezen a táblán.
     Nézegetve az indulók listáját látszott, hogy erős lesz a mezőny, a dánoknak ez egy fontos verseny. 9 óra 30-kor ágyúlövésre elrajtoltunk. Tervem az volt, hogy a pulzusom nem mehet 140 fölé, illetve a sebességem se legyen gyorsabb 5 perc/kilométernél. Minden pontra előre lehet küldeni frissítőt (5 kilométerenként voltak ellenőrzőpontok) így akár az egész versenyt is meg lehet oldani kísérő nélkül. Természetesen a dán időjárás beleszólhat a dolgokba. Az előrejelzés felhős, kissé szeles időt jósolt eső nélkül. A fiam mondta, hogy az szinte lehetetlen, hogy ilyen idő legyen, mert Dániában majdnem minden nap esik, illetve fúj a szél.
     Kellemes, napos, felhős időben vágtunk neki a távnak, a helyi menők (Bruno Batsberg, Kim Sorensen) nagy tempót diktáltak (4.40), én úgy gondoltam, hogy ez nekem gyors, ezért kicsit lemaradtam a 6 fős élbolytól. A táj nagyon szép volt, hangulatos vidéki tájon futottunk, kicsi keskeny mellékutakon. Az útvonal példásan volt jelölve, eltévedni nem lehetett. A helyiek mindenütt ott voltak és szurkoltak a futóknak. Egész családok álltak az út szélén és várták a futókat, hogy üdvözölni tudják őket. Az útvonal nem mindig követte a sziget partvonalát, hanem nagy kanyarokat tett, hogy meg legyen a 160,9 km, illetve szerintem azért, hogy minden dombot biztosan megmásszunk.
     Annak ellenére, hogy a sziget legmagasabb pontja 89 méter, elég sok szintet sikerült összeszedni, mert a verseny első felében talán 8-10 kilométer volt csak teljesen sík. Gyorsan teltek a kilométerek, gyönyörködtem a tájban, jól éreztem magam. 40 és 45 kilométer között volt egy szakasz, amit oda-vissza futottunk meg, ami jó lehetőség volt arra, hogy felmérjem, kik vannak előttem. Mint kiderült, a hat fős élboly 2 fősre apadt, akik úgy 2-3 kilométerrel voltak előttem.
     A 60-80 kilométer közötti része a versenynek igen érdekes volt, nagyon szép geológiai formákat lehetett megcsodálni, itt részben terepen futottunk. A verseny érdekessége, hogy két sprint szakasz is be van építve: az elsőnél a legmagasabb pontra felvezető 1 kilométert mérik, a leggyorsabb pöttyös pólót kap. A másik mért szakasz 100 és 110 kilométer között van, ezért a szakaszgyőzelemért fekete póló járt a legrövidebb idő alatt teljesítőnek.
     Kb. 70 kilométernél feltűnt a második helyen futó dán srác, együtt mentünk 95 kilométerig, majd magam mögött hagytam. 100 kilométernél már lehetett látni, hogy elég jól megy a futás (8 óra 47 perc). A következő meglepetés 130 kilométernél ért, 11 óra 30 percet futóidőt mutatott az óra. Ez nagyon feldobott! Mivel mindenkin volt nyomkövető, itt már tudtam, hogy az első helye futó dán srác kb. 25 perccel van előttem, a mögöttem lévő pedig szintén ennyivel van lemaradva. Akár ki is ereszthettem volna, de mivel még mindig jól éreztem magam, próbáltam tartani a tempót.
     Rövidesen eljött az utolsó 10 kilométer, ahol a szervezők még betettek egy kis szintet és erdei utat, majd végre elértem Nykobing város határát, ahol megláttam egy hirdetőoszlopot, amin az óra 23 óra 55 percet mutatott. Órám szerint 5 kilométer volt még hátra 160 km-ig. Sejtettem, hogy az elsőt már nem tudom utolérni, de a versenyt még teljesíthetem 15 órán belől. Tempót váltottam és újra közel 5 perces iramban közelítettem a cél felé.
     Úgy egy kilométer tehettem meg, amikor megláttam egy táblát, amin az állt, hogy a cél 5 kilométerre van. Ekkor esett le a húsz fillér, hogy 100 mérföld az nem 160, hanem 161 kilométer. Sebaj, így is meglehet 15 órán belül. Már elég közel jártam a célhoz, amikor tűzijáték jelezte, hogy az első helyezett beért. Rövidesen én is ott voltam, és egy hatalmas ünneplő tömeg közepén találtam magamat.
     Végül is sikerült a célom, 14 óra 58 perc 54 másodperc alatt teljesítettem a távot (5 perc 35 mp-es kilométerek), 11 perccel maradtam le a győztestől úgy, hogy az utolsó 10 kilométeren 15 percet hoztam rajta. Az elmúlt 11 év alatt 310-en teljesítették a versenyt, az eredményem a 8. legjobb. Korosztályomban 2 óra 30 perccel javítottam meg a korábbi legjobb időt. Vasárnap délben volt az eredményhirdetés. Annak ellenére, hogy a meteorológia nem mondott csapadékot, az eredményhirdetést egy nagy zápor szinte elmosta, ilyen a Dán időjárás. A verseny nagyon jól szervezett, a hangulata vetekszik a Spartathlonéval, csak sokkal kisebb, no meg az időjárás egy kicsit bizonytalanabb.

- Vajda Zoltán -

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »


Meglett az egy nap!

     November első szombatján került sor a "Fuss egy napot" 6 órás ultrafutás befejező fordulójára. Azok a személyek, akik minden alkalommal a leghosszabb idő választották a végére pontosan egy napot futottak!
     Az időjárás kifejezetten kellemes volt (nem úgy mint augusztusban) ez meglátszott az indulók számán és hangulatán is.
     Többen már a nevezés hivatalos kezdete előtt megérkeztek és tervezték az egyéni frissítők kialakítását.

     Pontosan 10 órakor vágtak neki a köröknek a 6 órások. A mezőnyt szinesítette Vajda Zoltán ultrafutó, háromszoros spártai hős, aki 2 órát vállalt, de azt nem akármilyen tempóban!
     A novemberi őszi idő jellegzetes volt, egyes időszakokban már a póló is soknak tűnt, míg a végére már elkelt az aláöltözet is. Ez sem akadályozta meg a résztvevőket, hogy verseny-csúcsot döntsenek: összesen 1712 km-t futottak a 6 óra alatt!!



1. Koleszárikné Németh Beáta 65 000 méter Dr. Juhász Mihály 73 210 méter
2. Geráné Tapasztó Ágnes 64 552 méter Bódis Tamás 72 227 méter
3. Máté Szabina 57 027 méter Blaskó Mihály 67 000 méter


Képek a Képtárban »

Az eredmények ITT »

Kezdőoldal »


     A versenyt követően egy vacsorás est keretében került átadásra a forduló és a sorozat díjazása. A hatalmas teljesítmény elismeréséhez és a kalóriák pótlásához a megfelelő környezetet a Granada Hotel biztosította.
     Itt került átadásra a 6 órás verseny összetett (3 legjobb futam alapján) végeredménye is:

1. Dr Juhász Mihály 212 125 méter (276 175 méter)
2. Blaskó Mihály 195 236 méter (195 236 méter)
3. Kriminál István 178 823 méter (229 283 méter)
     Zárójelben a négy forduló alatti összteljesítmény van.
     Köszönet a támogatóknak:
     Modern Home Stúdió, NEA, Kmét MJV Önkormányzata.
     A versenyzők visszajelzése és biztatása hatására jövőre is szeretnénk megrendezni a versenysorozatot. Ehhez már csak néhány hónapot kell várni és február végén újra felvirrad a nap!


Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Európa leghosszabb ultrafutóversenye: Ultra Milano-Sanremo - 273 km
     Ez a történet három éve kezdődött, amikor először rendezték meg ezt a versenyt. Amikor meghallottam, hogy ez Európa leghosszabb országúti ultrafutóversenye, márt tudtam, hogy egyszer részt fogok venni rajta. Az első versenyről kapott hírek hallatán (sokan eltévedtek) egy kicsit elbizonytalanodtam, de végül is tavaly a harmadik Spartathlonom teljesítése után már úgy gondoltam, hogy nevezhetek.
     A téli felkészülésem jól sikerül, futottam hosszúkat, rövideket, résztávoztam, és ami a legfontosabb, nem sérültem le egészen az edzőversenynek szánt Velencei 6 órás futás előtti hétvégéig, ami egy hónappal az UMS előtt volt. Akkor meghúzódott egy izom a vádlimban, így kihagytam a verseny előtti hetet. Sajnos a versenyig nem gyógyult meg teljesen a lábam, ami verseny közben derült ki, de akkor már nem akartam leállni és végigfutottam a hat órát (76,97 km). Másnap már recsegett is az Achillesem. Elkezdtem kezelni fekete nadálytő pakolással, és teljesen leálltam az edzéssel. Egy hét után újra próbálkoztam a futással, de három nap után az Achilles sarokcsonti ízesülési pontja kezdett el fájni. Ismét leálltam, és kezelgettem egy hétig. Ez is meggyógyult, majd futni akartam, de ekkor a vádlimban egy izomköteg kezdett fájni. Egy lapra tettem fel mindent és úgy döntöttem, hogy a versenyig már nem futok, és kipihenem magam teljesen. Tudtam, hogy veszítek a gyorsaságomból, de ez a verseny nem erről fog szólni.
     Írtam egy levelet a szervezőknek, mert a verseny weboldalán nem túl sok információ volt fenn. Érdekelt volna, hogy hol lesz a rajt, hány frissítőpont lesz, mikor lesz a verseny előtti eligazítás, hogy lesz kijelölve az útvonal. A válasz nagyjából annyi volt, hogy mindet megtudok a csütörtök délutáni eligazításon.
     Eljött a verseny előtti szerda, és két kísérőmmel nekivágtunk a Milánóba vezető útnak. Szlovéniában megaludtunk, megnéztünk egy szép barlangot (Skocja), majd másnap megérkeztünk a versenyközpontba. Érdeklődtünk az eligazítás időpontjáról, és azt mondták 16 óra. A feleségemtől kaptam egy üzenetet, amiben az állt, hogy 15 óra van a Facebook oldalukon. A biztonság kedvéért megjelentünk a korábbi időpontban, szerencsék volt, mert ez volt a helyes időpont. Az itt kapott információk után sem lettünk sokkal okosabbak, még mindig nem tudtuk meg, hogy hány frissítő pont lesz és hol. Cserébe a verseny szervezője minden elágazást és kanyart elmagyarázott, hogy merre kell majd fordulni. Az én memóriám már nem túl jó, de úgy gondolom a fiatalok sem tudták memorizálni azt a néhány száz elágazást, ami ránk várt. Egyébként az útvonalat sárga szalagokkal jelölték ki többé-kevésbé.
     Másnap reggel nyolckor volt a rajt egy kávézó előtt, csak azt felejtették el jelezni, hogy két azonos nevű kávézó van az utcában, szerencsére közel egymáshoz. Mi természetesen a másikhoz mentük, de hamar korrigáltuk a hibát. A rajt nagyon családias volt: 11 ország 50 versenyzője, három váltó csapat és sok mentős toporgott a rajtban várva a 8 órát. A rajt előtt két perccel a főszervező bejelentette, hogy az előre kiosztott segélykérésre szolgáló telefonos listán az ő neve mellett szereplő szám rossz, az utolsó szám nem 5, hanem 6. Ugye mindenki megjegyezte? Hangos nevetésbe törtem ki! Ilyen vidám rajtom versenyen még sosem volt. Úgy terveztem, hogy a 135-ös pulzust nem lépem át, illetve nem futok gyorsabban 5 perc 20 másodperces kilométereknél.
     Kellemes, 15 fokos borult időben kezdtünk el futni. Az első húsz kilométert bicikliúton kellett megtenni, nagyon kellemes körülmények között. A kísérőimmel (Cséplő Zoli, Németh Ákos) öt kilométerenként találkoztam, ekkor már nem igazán érdekelt, hogy hol lesznek a hivatalos frissítők (az első 65 km-nél volt). Ahogy a kerékpárút véget ért, elkezdődött a fekete leves. Jöttek a végeláthatatlan hosszú egyenesek, forgalmas főutak padkáján. A forgalom iszonyatos volt, percenként minimum 2-3 kamion és megszámlálhatatlan személygépkocsi. A kamionosok rendesek voltak, ha volt lehetőségük kikerültek nagy ívben, a gépkocsik többnyire nem. Igazi megváltás volt beérni a városokba, mert itt néha volt lehetőség járdán, vagy kerékpárúton futni. Pavi a azért feladta a leckét, a városból kifelé elvesztettem a jelzéseket, egy kb. 8 kijáratos körforgalomhoz érve kissé elbizonytalanodtam, hogy merre menjek. Kiválasztottam egy csöndes utat, de egy furgonos rám dudált és egy másik irányba mutogatott. Az volt a helyes irány, mert kb. 3 kilométer után megtaláltam az első sárga szalagot.
     Az első 100 kilométerben egy igazi szép hely volt, a Pó folyó. Úgy 10 óra futás után kezdett megváltozni a táj, vége lett a hosszú egyeneseknek, kissé kacskaringósabbá vált az út, de a forgalom itt sem csökkent. Ovada-t elhagyva megkezdődött az emelkedő a Turchino-hágó felé. Kezdett lemenni a nap és a fogalom is csökkent. Kanyargós, folyton emelkedő úton futottam felfelé (26 kilométer emelkedő). Jól éreztem magam. Hidegben és erős szélben értem el a hágót, amit egy 12 kilométeres lejtő követett. Ez sem volt kellemesebb, de ezután már a tengerpart jött. 160 kilométernél ismét volt egy ellenőrző pont, ahol gépkocsiba kellett szállni, mert egy földcsuszamlás elzárta a tengerparti utat. 1 órát adtak arra, hogy átautózzuk a 170 kilométernél lévő következő ponthoz, ahonnan tovább folytatódott a verseny. Én nem használtam ki a rendelkezésre álló teljes pihenőidőt, kb. 25 perc után tovább futottam.
     Természetesen mindenkinek felírták az újraindulási időpontját, és a verseny végén így kalkulálták ki a tényleges versenyidőt. Szépen lassan teltek a kilométerek, már nagyon vártam a napfelkeltét. Ahogy általában a tengerparti utak, ez is erősen kanyargott, sok kisebb-nagyobb emelkedővel és lejtővel.
     A gyomrom itt már kezdett rakoncátlankodni, de még kezelhető volt, bár egyre kevésbé kívántam az étel, inkább csak narancslét ittam, illetve megpróbálkoztam az alkoholmentes sörrel is. Ahogy kezdett világosodni egyre jobban kezdett fájni a gyomrom. Ismerős érzés volt ez már nekem, most egy kicsit később jött, mint szokott. 24 óra alatt sikerült megtennem több mint 200 kilométert, ez megnyugtató volt. Helyezésemről annyit tudtam biztosan, hogy Olivera, a kiváló Portugál futó van csak előttem, de néhányan mögöttem is közel lehettek, mert egyszer-egyszer feltűnt az kísérőautójuk. Nagyon messze volt még a vége, el is hessegettem minden hiú ábrándot.
     Elkezdett esni az eső, a gépkocsik belehajtva a pocsolyába alaposan beborították a futókat vízzel. Sajnos a gyomrom egyre jobban fájt, de ami igazán aggasztott, az a szédülés. Minden frissítőnél le kellett ülnöm, olyan szédülés jött rám. Egy darabig így teltek a kilométerek, de amikor már futás közben is szédültem, akkor úgy döntöttem, hogy belegyalogolok, és átgondolom a helyzetemet. Szilárd táplálékot már nem tudok magamhoz venni, a folyadék is csak nehezen megy le, futás közben fáj a gyomrom és szédülök, hányingerem van. Röviden ezek voltak a tünetek.
     Adjam fel? Na, azt nem! Hátra van még közel ötven kilométer, kb. 7 kilométeres sebességgel tudok gyalogolni óránkét, ha kilépek. Nagyon hosszú lesz ez így a célig, de megpróbálom. Számításaim szerint így is belül lehetek a leglassúbb verziónak tervezett 36 órán. Még egyszer azért egy kicsit megpróbáltam futni, de ennek a „jutalma” egy hányás lett, „természetesen” fekete színű, ilyen színű végtermék jött ki a tápcsatorna másik végén is. A Spartathlonról már jól ismertem a bevérzett gyomor által produkált tünetet. (Aki nem hiszi, hogy így van, gondoljon csak arra egy jó hagymás vér után másnap mit lát a fajanszban. Bocs!)
     A döntés megszületett: gyalogolok. Nem szeretném hosszasan ecsetelni azokat a véget nem érő kilométereket, amiket meg kellett tennem, és közben számoltam futókat, akik elhaladtak mellettem. Végre elértem a kerékpárutat, innen már csak 20 kilométer a cél! Tempósan gyalogoltam, és próbáltam elfogadni a helyzetemet, négyen megelőztek. Elkeseredetten vártam a többieket is, de nem jöttek.
     Az utolsó kilométer volt talán a leghosszabb, nagyon régen elhagytam már a Sanremo táblát, de sehogy se akart közeledni a kikötőt. Végül ismerős arcok tűntek fel a távolban. Elővettem a magyar zászlót és befutottam a célba. Vége a szenvedésnek. Nincs eufória, nincs éljenző tömeg, mint Spártában, csak szédelgés és hányinger. Néhány fotó után irány a gépkocsi, gyerünk aludni. Kb. 30 perc után már a szállásunkon voltunk, még egy „interurbán hívás” a fajanszba és alvás.
     Másnap még mindig nem tudtam enni, csak a sör ment le. Próbáltam reálisan végiggondolni a helyzetemet. Kb. egy hónapot kihagytam, ki is újulhatott volna a sérülésem valamelyike, igen ramaty állapotban voltam, és mégis célba értem. Lehetett volna rosszabb is. Másnap délelőtt 10 órára visszamentünk a célba az eredményhirdetésre.

     Kiderült, hogy 25 futónak sikerült célba érni az ötvenből a 48 órás szintidőn belül, és az időjóváírások után a 6. helyen végeztem 34 óra 54 perccel. Az eredményhirdetés hasonlóan családias volt, mint a rajt. A végén minden teljesítő felállhatott a dobogóra, de a „Finisher” oklevelet mindenkinek magának kellett kiguberálni a szomszédos asztalról.
     Végül szeretnék köszönetet mondani két kísérőmnek, Németh Ákosnak és Cséplő Zolinak, hogy végig kitartottak mellettem, és segítettek célba érni!
     Még egy érdekesség a végére: induláskor 70.5 kg voltam, amikor hazaértem Kecskemétre 64.5 kg! Ez a gyors fogyás titka!
     Hát ennyi volt, lehet, hogy kicsit borúsan láttam a dolgokat, de én így éltem meg! Azért nem volt felesleges elindulni ezen a versenyen sem, mert jó lelki felkészülés volt a következő nagy megmérettetésre, a Badwater-re.

     U. I.: Kiknek ajánlom ezt a versenyt? Azoknak, akik a következő kérdések mindegyikére határozott igennel válaszolnak:
     1. Szereted az olyan versenyt, ahol a szükséges információknak csak egy részét kapod meg?
     2. Jól tájékozódsz?
     3. Szeretsz forgalmas, kamionokkal tele út padkáján futni a forgalommal szemben?
     4. Szereted a kipufogógáz „kellemes” illatát?
     5. Szeretsz a végeláthatatlan hosszú, egyenes úton futni?
     6. Szereted a magányt?
     7. Utálod, ha drukkolnak neked futás közben?
- Vajda Zoltán -

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Felszarvazott bajnokok!
     Bizony, ilyen "szégyen" is megesett a legjobb futókkal... De ne szaladjunk ennyire előre!
     A Karikás Csárda melletti Gavallér tanya már 8 órakor a rendezők munkájától volt zajos. Sok segítő önzetlen munkájával gyorsan elkészültek a szükséges helyiségek: a búbos kemence mellett kapott helyet a versenyközpont. A kemence most hideg maradt, mint maga a régi épület. Nem úgy az "epörfa" környéke: már 10 órakor 30C-fokhoz közeledett a hőmérő higanyszála. Újdonságként (no meg jóleső frissítőként) készült el a bio-zuhany. Itt sem tusfürdő, sem szappan nem volt használható, s a víz is hideg zuhanyként hatott: ugyanis nem volt választás hideg és meleg víz között.
     A Futó-homok az idén /talán a kis-jubileumra tekintettel/ igazán kitett magáért: vakító napsütés, rotyogó homok (egyesek szerint a hőmérséklete elérte a 60 fokot is!), csodálatos környezet. A szervezők igyekeztek felkészülni a hatalmas melegre: a korábbi frissítőhelyeken több víz állt rendelkezésre, illetve 4 /!/ új frissítőpontot is kialakítottak.

Ez utóbbi sok-sok futó elismerését kiváltotta a célbaérés után.
     A rajtszám felvételekor az előnevezettek megkapták a Nemzeti Park védett állatainak logójával ellátott bögrét. (még a legszorgalmasabb gyűjtőnek sem lehet teljes a gyűjteménye, mert 6 állatról van szó)
     Először az ovisok futottak egy kis kört a tanya körül. A meleg sok korábbi résztvevőt távol tartott, de a megjelentek boldog mosollyal futottak át a célvonalon.
     Utánuk az iskolások következtek, akik már a teljes tanyát körbefutották.
     Mindkét korosztály örömmel fogadta a hűtött/!/ Queen üdítőitalt, ami valódi felüdülést hozott a hőségben.
     11 órakor a Varga Mihály karikás ostor pattintására indult el a mezőny: 8,5-15-21 km-s távot lehetett teljesíteni. Erre az időpontra a hőmérséklet már 35 fok fölé emelkedett! Mindenki nagy figyelemmel kísérte a résztvevők hősies küzdelmét, kicsit aggódva, hogy hogyan birkóznak meg a nagy meleggel. Mások ebben az időben légkondis szobába bújnak,

ők meg dacolva a hőséggel, vakító napsütéssel szorgalmasan gyűjtötték a kilométereket. S nem is akárhogy! A verseny -Kiskunsági Nemzeti Park által felajánlott- fődíját /a szürkemarha szarvából készített míves tülök/ Polyák Csaba és Hódi Zsuzsanna nyerte igen tiszteletre méltó idővel, de szerintük ez nem is olyan jó idő, tessék, lehet utánuk csinálni!

     A félmaraton bajnokai:
     1. Hódi Zsuzsa                 02:11:20         Polyák Csaba       01:24:58
     2. Boronkay Orsolya         02:25:50         Szalóki Róbert     01:28:07
     3.                                                            Veres Szilárd      01:39:14
     A versenyzők felkészültségének és a szervezők gondoskodásának köszönhetően az idén senki sem tévedt el, s nem volt szükség a egészségügyi szolgálatra sem!
     A kupák és érmek mellett gazdára talált a Karikás Csárda által felajánlott 2 személy részére szóló "Puszta-program" is.


     E mellett mindenki jóízűen fogyasztotta a szürke marha gulyást, a Veritas Gold ásványvizet, egy kis csokit, gyümölcsöt, no meg a Fornetti süteményeit.
     A verseny nemzetköziségéről a szerbiai Magyarkanizsáról és Szabadkáról érkezett versenyzők gondoskodtak.
     Hasonló meleget igen, de homokot nem ígértünk a következő versenyükre: a Perzselő domb-futásra! Ráadásul akkor még JAZZFŐVÁROS-futás is lesz!
     Mindenkit várunk!

Képek a Képtárban »                   Az eredmények letölthetőek ITT »

Kezdőoldal »


„... mintha egy kikapcsolhatatlan kemencében kéne futni ...”

     A Badwater 135 Ultramaraton egy 135 mérföldes (217 km) futóverseny az USA Kalifornia államában, amely a szervezők leírása szerint a „világ legkeményebb futóversenye”. A verseny a Death Valley National Parkból (Halál-völgy Nemzeti Park), a Badwater medencéből (85 méterrel a tengerszint alatt) indul, és 2530 méteres magasságon, a Mt. Whitney csúcs lábánál, a Mt. Whitney Portalnál ér véget. A verseny alatt 4450 méter kell felfelé, és 1860 métert lefelé futni.
     A verseny különös nehézségét az adja, hogy júliusban rendezik, amikor a Halál-völgyben a napi maximum hőmérséklet rendszeresen 50 fok felett van, de éjszaka sem csökken 27 fok alá. Több induló úgy jellemezte a versenyt, hogy olyan, mintha „egy kikapcsolhatatlan kemencében kéne futni.”
     Mint minden verseny, számomra ez sem a rajtvonalnál kezdődött. 2011­ben, amikor sikeresen befejeztem az első ultra versenyemet (Ultrabalaton), nem gondoltam volna, hogy 5 év múlva a világ legnehezebbjének tartott országúti ultra versenyén fogok indulni. Akkor még a célba érés volt minden vágyam, de később engem is elkapott a lendület és egyre jobban és még jobban szerettem volna teljesíteni.
     Ha az ember a harmincas éveiben jár, ez megy is, ha megdolgozik érte, de amikor olyanokat olvastam, hogy ötven éves kor felett jó, ha tudja tartani a futó az előző évi teljesítményét, akkor ez nem túl szívderítő. Szorgalmasan róttam a kilométereket (heti 100­160), és tűztem ki újabb és újabb célokat: Ultrabalaton, 6 órás és 12 órás, 100 km-es versenyek, majd jöttek a Spartathlonok, ahol egyre jobban teljesítettem (31 óra 59 perc, 29 óra 46 perc, 29 óra 08 perc). Ez a verseny folyamatosan biztosította számomra a következő évi célt, mert eddig még nem sikerült az általam megálmodott 29 órán belüli célba érés.
     Ha megnézi valaki az általam teljesített versenyek listáját, láthatja, hogy elég kevés versenyen indulok. Nem az a típus vagyok, aki szereti csak kipipálni a versenyt, hogy „Itt is voltam”. Ha elindulok egy versenyen, akkor ott előre megvan a fejemben a teljesíteni kívánt szintidő vagy távolság. Természetesen egy ultraversenyen ezt sok minden felülírhatja, mint azt az idei év is megmutatta.
     Tavaly a családi vízitúrán a Los Angelesben élő unokatestvérem hozta fel a témát, hogy nem szeretnék­e elindulni a Badwateren. Természetesen hallottam már a versenyről, tudtam Kónya Ákos fantasztikus eredményeiről, de tekintettel a magas nevezési díjra (1400 dollár) és az egyéb járulékos költségekre, gondolni sem mertem arra, hogy ezen a versenyen én valaha rajthoz állhatok. Zoli meggyőzött arról, hogy vágjunk bele, ők majd megelőlegezik a nevezési díjat, és közben elindított egy adománygyűjtő támogatói oldalt az interneten. A 2015­ös Spartathlon teljesítésével megvolt a kívánatos három 100 mérföldnél hosszabb verseny a nevezéshez, a többi már a szervezőkön múlt, hogy beválogatnak­e.
     A téli időszak kemény felkészüléssel telt, heti futott távjaim120 és 160 kilométer között ingadoztak. Februárban leadtam a nevezésemet, és izgatottan vártam a visszajelzést. Rövidesen meg is érkezett a válasz: azon szerencsés kiválasztott 100 futó között vagyok a világon, aki rajthoz állhat 2016­ban. További papírmunka és a nevezési díj befizetése után megkaptam a rajtszámomat: 97. Nekem a rajtszám mindig fontos, mert a versenyek 90%­ában valamilyen matematikai művelettel ki tudom belőle hozni a majdani helyezésemet. De ne szaladjuk ennyire előre.
     Tavaszra beterveztem egy 6 órás versenyt edzésként, majd az Európa leghosszabb ultrafutóversenyét az UltraMilano­Sanremo-t (270 km). Sajnos a hat órás előtt összeszedtem egy izomhúzódást a vádlimban, próbáltam kipihenni, gyógyítgatni, sajnos nem sikerült maradéktalanul, de ez már csak a verseny alatt derült ki, így is sikerült 30 méter híján 77 kilométert futni, ami biztató előjel volt. Újabb három hét kihagyás következett, ez nem volt túl jó az UltraMilano­Sanremo előtt. Április elején megvolt ez a verseny is, sokat tanultam belőle, többek közt a verseny alatti étkezésről.
     Rájöttem, hogy egyetlen megoldás van: a könnyen emészthető folyékony üzemanyag. Ki is találtam, hogy a május végi Kinizsi 100-on fogom tesztelni, igaz, hogy nem lesz 24+ óra, de egy próbának megfelelő. Jól is működött, nem volt gyomorproblémám, csak egy kicsit korgott a gyomrom, mert mást nem igazán ettem. Sajnos a 33. Kinizsim alatt olyan történt, ami még soha. Úgy 45 kilométernél annyira elkezdett fájni a bal lábamban valami ínszalag, hogy a feladás is megfordult a fejemben. Elbicegtem 50 kilométerig, majd mérgemben megittam egy sört, és pihentem kb. 10 percet. A rövid pihenő után úgy döntöttem, hogy tovább megyek. És láss csodát, elmúlt a fájdalom! Tudtam, hogy ez csak időleges, és meglesz ennek még a böjtje, de tovább mentem. Annak rendje módja szerint be is fejeztem a túrát 15 óra alatt. Másnap megbosszulta magát a makacsságom: ínhüvelygyulladás. Fekete nadálytöves kezelés ment három hétig, futás nélkül.
     Már csak alig több mint egy hónap volt a versenyig, amikor újra elkezdtem futni. Innen már felgyorsultak az események! Szerveződött a kísérő csapat, ami kötelező, illetve elengedhetetlen feltétele a verseny teljesítésének. Két amerikai futó jelentkezett a Facebookon (Craig, Michael) önkéntesnek, hozzájuk kapcsolódott Balázs barátom és természetesen unokatesóm, Zoli. Szépen lassan beszereztük a kötelező felszereléseket: megfelelő kategóriájú fényvisszaverős mellény, hűtőládák, villogók, székek, WC­zacskók, stb. Nem is tudom kinti rokon vagy ismerős nélkül ezt hogy lehet megoldani.
     A szervezés és a futások mellett próbáltam készülni a hőségre is: jártam infraszaunába, és ha tudtam, délben futottam. Ennek is meg lett az eredménye, a futóórám két héttel az indulás előtt bepárásodott és felmondta a szolgálatot. A verseny előtti napok már rohamléptekben teltek. Pakolás, utazás! Szombaton már teljes volt a csapat, megtartottuk a technikai értekezletet.
     A tervem a következő volt: 30 órán belül befejezni a versenyt. Frissítéseket a következő módon terveztem: óránként 2 liter folyadékot kell meginni, mellette elfogyasztani minimum 50­60 gramm szénhidrátot óránként folyékony formában, valamint enni némi banánt és datolyát. A versenyen kötelező a gépkocsis kíséret, de a gépkocsinak mindig előre kell menni, így az volt az elképzelés, hogy minden 2. mérföldnél találkozunk. Minden találkozóig megittam 2 dl folyékony kaját és fél liter vizet. Ez nagyjából kiadta az óránkénti 2 liter folyadékot.
     Vasárnap indultunk a verseny színhelyére. Ahogy közeledtünk a sivataghoz, a hőmérséklet úgy emelkedett. Egyik tankolásnál megállapítottuk, hogy nincs is nagyon meleg, csak 36 fok van. A szállásukra vezető út egyben a verseny útvonala is volt, így volt lehetőségem megismerkedni a három nagy emelkedőből kettővel. Itt már láttam, hogy nem lesz egyszerű verseny! A következő megállónknál már megmutatta, hogy mit is tud a sivatag, ha akar: levegő 42 fok, a beton 69, de itt még csak dél volt, az igazán meleg délután 3 óra körül van.
     Megérkeztünk Furnace Creekbe, ahol a szállásunk volt, itt már bedurvult az idő, viharosnak mondható 45­50 kilométeres szél, 48 fok. Ha valaki át akarja érezni milyen ez, üljön le egy felfűtött légkeveréses sütő nyitott ajtaja elé, és megtudja. Égette a szememet és a fülemet a forróság. Nem túl bíztató előjelek, bár a hőmérséklet kevesebb, mint 50 fok volt.
     Délután átvettük a rajtszámot, bemutattuk a kötelező felszereléseket, majd fürödtünk egyet a medencében. Itt összefutottam Nagy Katival, aki Aly Venti (a későbbi női győztes) kísérője volt. A medence partján majdnem lesérültem. Mezítláb léptem a napégette betonra, azonnal a vízbe szökkentem, így nem égett meg a talpam! A verseny hétfőn este indult, így délelőtt volt idő végignézni a környék természeti csodáit, és szokni a hőséget. A tapasztalatom az, hogy az infraszauna nem igazán ér semmit, a legjobb, ha az ember megteheti, hogy néhány nappal előtte már odamegy a verseny színhelyére és sok időt tölt a napon.
     A rajt három hullámban volt (33-33-31 fő), hogy jobban széthúzódjanak a kísérő autók: 20, 21 óra 30, és 23 óra. Én a tervezett 30 órás időmmel a harmadik, "elit" csoportba kerültem, de nem igazán éreztem odavalónak magam. Olyan nevek álltak mellettem, mint Pete Kostelnick, Harwey Lewis, Carlos Sa, Oswaldo Lopez, Dan Lawson, Michele Graglia, Mohamad Ahansal, Ali Venti, Nikki Wind és még további huszonegynehány nagy neve az ultrafutásnak. Lezajlott a szokásos ceremónia: mérlegelés, GPS jeladók átvétele, futók bemutatása, USA himnuszának eléneklése, közös fotók, majd visszaszámlálás.
     Az esti "hűvösben" (46 fok) és elég erős hátszélben megkezdődött a világ legkeményebb ultrafutó versenye. A tervem az volt, hogy a pulzusszámom nem lehet több 135­nél, illetve a sebességem nem lehet gyorsabb 5 perc 30 mp / kilométernél. Ezt sikerült is tartani végig. Sajnos a sivatag egyik csodáját, a csillagos eget nem igazán láttuk, mert telihold volt, de ez legalább szépen bevilágította a tájat. Minden a terv szerint ment, találkoztunk két mérföldenként, mindig elfogyott a kikalkulált a víz és a kaja is, pisiltem is rendszeresen, megfelelő színűt. Bocs, hogy ilyet írok, de ez az egyetlen biztos módszer arra, hogy az ember megállapítsa, hogy eleget ivott­e. Érdemes elolvasni Michale Graglia beszámolóját (http://michelegraglia.blogspot.hu/2016/07/badwater135­race­report.html), aki a verseny egyik esélyese volt, de logisztikai hiba miatt nem tudott eleget inni és leállt a veséje.
     Éjszakára nem terveztem extra hűtést, de szerencsére a rajt előtt unokatesóm rám rakott egy zselés hűtősálat, ami jó ötletnek bizonyult, ezt cserélgettük a verseny alatt folyamatosan. A hűtésem oly annyira jól sikerült, hogy éjszaka voltak olyan pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy fázok, pidig 30 fok fölött volt a hőmérséklet. Lehet, hogy csak érzéki csalódás volt? A verseny a Badwater völgyben futó szakasza nem túl változatos, hosszú egyenesek, néhány kanyar és egy-két kisebb emelkedő.
     Lassan kezdett kivilágosodni, amikor már látszott a második ellenőrző pont: Stovepipe Wells (67 km). Gyors frissítés, és elkezdődött az első komoly emelkedő. A tengerszint alól néhány méterről kellett felmenni közel 5000 láb magasra, ami úgy 1500 méter. Az emelkedő nagyon hosszú volt (24 km), tudtam, hogy fele még futható, a végén kell belegyalogolni. Kétharmadát sikerült lazán futva teljesíteni, de utána úgy döntöttem, hogy inkább pihenek és gyalogolok. Jó döntés volt, mert az előttem futók sem tudtak eltávolodni tőlem, egyre közelebb kerültek.
     Elérve a Townes Pass hágót jött egy több mint 15 kilométeres 9%-os lejtő. Nem sok jót vártam tőle, de csak rosszat kaptam. Aki nem tud lejtőt futni, mint én, az csak szenved. Meg kellene találni azt a sebességet, ahol nem terheli az ember a combizmait fékezéssel. Nekem nem nagyon sikerült.
     Leérve a Panamint-völgybe már a meleg is beköszönt. Szerencsére, még csak dél körül volt, így nem volt több 45­48 foknál. Mondták, hogy nem itt lesz a legmelegebb, hanem az ezt követő emelkedőn. A Panamint Springs­i ellenőrző pontnál (116 km) felvettem a hosszú fehér felsőt és a légiós sapkát, de a nadrágot nem, annak ellenére, hogy egy veterán Badwater-es mondta, hogy égetni fogja a vádlimat a sugárzó hő. Nyűgös voltam, nem akartam letenni a cipőt, nem igazán hittem el, amit mondott, hiba volt. Alig tettem meg néhány száz métert, perzselő forróságot éreztem a lábamon. Az aszfalt lökte ki magából a hőt és égetett. Hallgassatok a veteránokra, ők tudják, mit beszélnek!
     Ez az emelkedő még magasabb és sokkal melegebb volt, mint az előző, itt 5300 lábra, vagyis 1600 méterre kellet felgyalogolni 20 kilométer alatt. Futásról, részemről itt már szó sem volt. Mint utólag megtudtam, a győztes is gyalogolta a felét. Már majdnem felértem az emelkedő tetejére, amikor két fekete autó jött szembe, és az ablakon kihajolók kiabálták, hogy: "Hajrá Zoli!" Nagyon jól esett, nem tudtam kik voltak ők, de utólag kiderült, hogy meglátták a rám váró kísérőautó feliratát, megálltak és érdeklődtek, hogy kik vagyunk.
     Elérve a Panamint-hágót, jó volt tudni, hogy túl vagyok két nagy emelkedőn, de még egy hátra volt. Innen a táj megváltozott, egy darabig hullámzó úton futottunk, majd jött a Darwini ellenőrző pont 145 kilométernél, ami csak egy sátor volt a semmi közepén. Az elkövetkező Lone Pine-ig tartó szakaszról írta Dave Krupski, hogy aki végig bírja futni 6 perces erekkel, az megnyeri a versenyt, aki lassabban, de futva teljesíti, az benne lehet az első tízben. Először nem igazán értettem miért írja ezt. 160 kilométer után az ember még vígan fut, főleg ha lejtős a terep, illetve sík. Hát nem így lett. Az első kb. 16 kilométert még megfutottam, nagyon lelkendeztek is az amerikai kísérőim, hogy sikerült behúznom egy közel 20 órás 100 mérföldet, ami szerintük nagyon jó ezen a versenyen.
     Ezután jött a fekete leves. Utólag visszagondolva több dolog is összeadódott: mindenekelőtt nem edzettem hegyekben, így a combizmom teljesen kikészült a sok fel és lemenettől, mondták, hogy a meleg, ha nem is üt ki, fokozatosan lelassít, és összeadódik a hatása, illetve ekkor már a második ébren töltött éjszakába mentünk bele. A következő pihenőnél, amit itt már másfél mérföldre volt, kísérőim legnagyobb megdöbbenésére leültem a székbe és átgondoltam a helyzetemet. Fájdalomcsillapítót nem voltam hajlandó bevenni, időm még bőven volt (több, mint 24 óra), gyalogolni bírtam, így a feladás helyett ezt választottam.
     Ezután következett a verseny amúgy is legunalmasabb szakasza: hosszú egyenes út, ami soha nem akart véget érni. De ha csinálja az ember, akkor egyszer csak elfogy. Ekkor lélekben már lemondtam, a 30 órán belüli teljesítésről, a célba érés vette át a helyét. Hosszú órák után elértem Lone Pine települést, a következő ellenőrző pontot (196 km). Itt mondták, hogy simán benne lehetek az első 20­ban, ha szedem a lábam. Tudtam, hogy az utolsó szakasz nem futható, ez egy kb. húsz kilométeres folyamatos emelkedő, ahol 1500 méter szintkülönbséget kell letudni. Nem javította a közérzetemet az sem, hogy a szakasz elején javították az utat és büdös aszfalt szagban kellett bandukolni felfelé. Itt ért bennünket a verseny második hajnala, de tudtuk, hogy a meleg már nem okoz gondot, mert a magasság miatt itt már hűvös van.
     Végtelen emelkedők, hosszú kanyarok követték egymást. Először még érdeklődtem, hogy mennyi van még hátra, de olyan elkeserítő számokat mondtak a fiúk, hogy inkább nem kérdeztem semmit. Az utolsó kanyar után elkértem a magyar zászlót, kísérőim beálltak mellém, és együtt futottunk be a célba. Ünneplő tömeg nem várt bennünket, csak három rendező és két japán (A japánok mindenütt ott vannak!).
     Póló, övcsat átvétele, fotók készítése és irány a szállás. Mindenki nagyon fáradt volt, nem csak én. A kísérőimnek sem volt sokkal könnyebb az elmúlt 32 óra. Néhány óra alvás után elmentünk a pizza partyra és az eredményhirdetésre. Nagyon jó hangulatú összejövetel volt, mindenki örült a teljesítésnek. A verseny érdekessége, hogy a győztesek semmilyen extra díjazásban sem részesülnek, még egy kupát sem kapnak. Minden teljesítőt kiszólítottak név szerint a pódiumra, és megtapsolták őket.
     Megvolt, teljesítettem, ha nem is úgy, ahogy terveztem, de ez sem rossz: 31óra 51 perc 41 másodperc: abszolút 18., férfiak között a 14. hely. A 97 indulóból 84­en értek célba idén a 48 órás szintidőn belül. Ezt a versenyt eddig 1375 alkalommal teljesítették, természetesen nem ennyien, mert van sok többszörös teljesítő is. Az én időeredményem az örök ranglistán az első kétszázban van, ha a korosztályom kb. 180 teljesítését nézzük, ott az első húszban vagyok. A rajtszámomból hogy jön ki a helyezésem? Ez nem volt egy egyszerű verseny, így a képlet sem egyszerű: 97-ből kivonom visszafelé a rajtszámomat, az egyenlő 18!!
     Jövőre változik a verseny: a szintidő az idei 48 órával szemben 44 óra lesz, illetve kötelező lesz a GPS jeladó viselése a futóknak. A klíma az biztos nem fog változni.

     Akik nélkül ez nem sikerült volna:

     Mindenekelőtt unokatestvérem és felesége: Sarkadi Zoltán és Kécskei Krisztina.

     A kísérő csapatom tagjai: Meretei Balázs, Craig Foster, Michael Linscott.

     A támogató szervezetek:

     Reményik Sándor Keresztyén Iskola, Los Angeles
     Alarmnet

     Támogató magán személyek abc sorrendben:

     Aron Kannas
     Agnes Pechy
     Agnes Vajda
     Bee Beaton
     Clara Berta
     Eva Fodor
     Gherardi Family
     György Mora
     Isvan Kovanyecz
     Jakabbfy Family
     Judit Kelemen
     Katona Family
     Krisztina Quick
     Larissa Benedek
     Maria Janossy
     Milosevic Family
     Szilárd Veres
     Tibor Bodolai
     Zoltan Lesi
     Zoltán Tamás Vajda
     és természetesen a rokonságom,
     és a feleségem, Varga Ágnes, aki tudósította a versenyt.

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Ennyit futni becsületből...
     Immár hagyományosan a Yours Truli februári napján egyesületünk segítséget nyújt a futókilométerek megtételéhez.
Február 22-én reggel ismét felállítottuk a piros sátrat, mely a futások kezdő- és végpontja volt. A helyszín nem véletlenül volt a Széchenyiváros; bíztunk benne, hogy néhány ablakból szemlélődő is csatlakozik hozzánk. Hááát, nagy sikerünk e téren nem volt.... De nem adjuk fel! YT keretében egész nap, a nap 24 órájában lehet futni. Mi 8.30-tól segítettük a hozzánk csatlakozókat. a futók nagyon pontos emberek: amikor el kezdtük építeni a sátrat /8óra/ még senki sem volt a környékünkön, de mire készen lettünk /8.15/, már közel húszan várták az indulást.
     Az esemény híre távolabb is eljutott: csongrádi és izsáki futók is úgy gondolták, hogy jobb közösségben futni! Bemelegítésként készült egy csoportkép, majd a társaság nekivágott a kilométereknek.
     Nálunk nemcsak 25, vagy 50 km-t lehetett futni; hanem bármennyit. Így volt aki egy kört /2,4km/ teljesített, volt aki 15-t! Az első körök végére elkészültek a szendvicsek, melegen gőzölgött a frissítő tea. Ahogy szaporodtak a körök, úgy nőtt a kalóriapótlás mértéke. A futók lelkesedése kora délutánig kitartott. Természetesen mi végig biztattuk őket, legalább helyettünk is futottak néhány kört!
     Összesítés: 40 futó több, mint 650 km-t teljesített szűk 6 óra /!/ alatt az általunk szervezett eseményen. Természetesen sokan külön, önállóan gyűjtötték a kilométereket. Ők távolból integettek nekünk, így az általuk megtett távolságot még becsülni sem tudjuk. A végén mindenki elégedetten távozott: akár egy"ötöst",akár egy maratont futott.
     Reméljük, hogy nemcsak velük; de sok más futóval is találkozunk majd március 1-én az első Facipő-futáson, vagy április 4-én a Szeszélyes domb-futáson. Kellemes pihenést, gyors regenerálódást kívánunk!

Kezdőoldal »









Mégis igazi Futó-homok volt
     Június 27-én rendeztük meg a Kiskunsági Nemzeti Parkkal közösen a IV. Futó-homok félmaratont.
     Az előjelek nem voltak túl biztatóak: a héten többször esett eső, a levegő hőmérséklete lehűlt. Így a futóhomok kezdte elveszteni varázsát... De az égiek a szervezőkre tekintettek: bár pénteken még elég hűvös idő volt, szombatra már rendesen kisütött a nap. A versenyközpontként szolgáló eperfa alatt, annak árnyékában, a rajt pillanatában 26 fokot mutatott a hőmérő . A homokban, a tűző napon pedig már valódi "szépségében" tündökölt a bugaci homok...
     A nap valódi családi futás volt: minden korosztály megtalálhatta a maga távját, "félmaratonját". Az ovisok és az iskolások a Karikás Csárda melletti Gavallér tanyát futották körbe.
     Nemcsak őket, de minden táv rajtját Varga Mihály bugaci mesemondó karikás ostorának


durrantása indította el! A környezethez nagyon jól illett a "speaker" ízes beszéde, vidám adomái.. Sajnálhatja, aki nem "hozta magával a fülét". Gyerekek számára bábszínház, kézműves foglalkozás segítette az idő eltöltését, míg a szüleikre várakoztak (aki keményen küzdöttek a homokkal).
     A meleg és a homok ellenére a résztvevők vidáman teljesítették a távot és az időeredményeiken látszott: a terep adottságai még fokozhatóak...

     A félmaraton bajnokai:
     1. Geráné Tapasztó Ágnes     01:54:15         Szalóki Róbert       01:22:29
     2. Háryné Staskó Anita         02:02:07          Fekete Zoltán       01:29:23
     3. Marozsi Brigitta                 02:04:24          Molnár Mihály      01:32:16

Az abszolút verseny győztesei a Karikás Csárda különdíját (egy hétvégi kikapcsolódás lehetőségét 2 fő részére) Kovács Zoltán igazgató úrtól vehették át.
     A befutást követően mindenki jóízűen fogyasztotta a gulyáslevest és üdítőt/sört, no meg a Cseh Pékség kakaós csigáját, egyéb kalóriapótlókat.
     Jövőre már kis jubileumot ünnepel a verseny; ehhez méltóan a verseny helyezettjei különleges díjazásban fognak részesülni...
     Köszönet a támogatóknak:
MOL Nyrt, Cseh Pékség, Kiskunsági Nemzeti Park, Kecskemét MJV.

Képek a Képtárban »           Az eredmények letölthetőek ITT »

Kezdőoldal »

Három a magyar igazság avagy Spartathlon 2015
      Az idei év nem úgy kezdődött, ahogy terveztem, ezt az előző évi Spartathlonnak is köszönhettem. A tavalyi nagy verseny után tartottam némi pihenőt (egy hét) majd tovább folytattam az edzéseket.
      Már az első alkalommal „bejelzett” az egyik lábtőcsontom, de nem törődtem vele. Hallottam egy jó mondást a fájdalomra: vannak fontos és nem fontos fájdalmak. Ezt én akkor a nem fontosak közé soroltam.
      Ősszel még részt vettem a 6 órás országos bajnokságon, ahol 74.7 km-rel a 4. helyen végeztem. Ezután még novemberben futottam egy félmaratont is. Ekkor már határozottan zavart az a múlni nem akaró fájdalom, így átkerült a „fontos” kategóriába. Először saját gyógymódokkal próbálkoztam, majd az újév első hónapját a gyógyulásra szántam. A röntgen és az izotópos vizsgálat sem mutatott ki semmit, így beszedtem egy doboz gyulladáscsökkentőt és továbbra sem futottam, pedig már nagyon hiányzott.

      Február 15-ig tartott ki a türelmem, ekkor újra kezdtem az edzéseket, és végül a futás gyógyította meg, amit elrontott. Sajnos a nagy pihenésben felszedtem néhány kilót, így az edzéseket egy új diétával kombináltam, a harcosok étrendjével. A lényege az, hogy reggel és délben nem eszik semmit az ember (én egy – egy almát azért megettem) csak este, edzés után, de akkor annyit, amennyit csak bír. Kicsit féltem, hogy nem fogom bírni, de egy hónap után, amikor már hosszúkat is futottam (40 km) minden ment, mint a karikacsapás. (Na, ennyit a leeső vércukorszintről, meg az egyéb hókuszpókuszokról!)
      Sajnos azt már tudtam, hogy az idei év nem a sebességről fog szólni, mert kimaradt az alapozás, és a gyorsítás időszakát kellett az alapozással töltenem, ezért taktikát változtattam. Növeltem a futott heti kilométereket. Edzésként azért elindultam a debreceni maratonon, ami a körülményekhez képest jól sikerült (korosztály 1. hely, abszolút 4.).
      A futott kilométereim 100-170 között ingadoztak hetente. Pécsett egy újabb maratont futottam edzésként, mert nem volt kedvem egyedül hosszút futni a hétvégén (korosztály 1. hely, abszolút 2.)
      Tavaszra kinéztem egy jó kis megmérettetést, a Békéscsaba - Arad Szupermaratont. A verseny két napos, 100-100 km-t kell futni Békéscsabától Aradig és vissza. Az időjárás optimális volt, a terep teljesen sík. Sajnos az első napon kicsit elfutottam magam (4 órás 50 km, majd 8 óra 55 perces 100 km). Ennek ellenére másnap reggel izomláz nélkül ébredtem. A második napon már visszafogtam magam, illetve visszafogott az előző nap is, de így is meglett a 100 km 9 óra 40 perc alatt, ami aznap a legjobb időeredmény volt. Összesítésben Bogár Jani mögött 17 perccel a második helyen végeztem.

Egy kis önbizalmat öntött belém ez a verseny, jól ment a futás.
      A monoton hétköznapokat további felkészülési versenyekkel próbáltam feldobni. Májusban jött a szokásos, immáron 32. Kinizsi Százas teljesítése, majd júliusra a Fertő-tő körüli S.Ö.R. kör 127 km-es versenyt néztem ki magamnak. Sajnos ez a verseny elmaradt, így keresnem kellett egy nem túl hosszú, de mégis megerőltető versenyt. Így esett a választásom az ausztriai Prambachkirchenben megrendezett 12 órás jótékonysági futásra. Úgy gondoltam, hogy kellemes hűvösben futhatok úgy 130-140 km-t is, ha jól ki jön a lépés. Na de „Ember tervez, Isten végez”. Gondolom mindenki emlékszik a júliusi 36 fokos hőségekre, hát Ausztriában sem volt hűvösebb. Természetesen ez nem tántorított el a versenytől, gondoltam, jó kis felkészülés lesz a görög hőségre, illetve gyakorolhatom a frissítést. Próbáltam itt is lassan kezdeni, de nem sikerült. Ami nekem nem ment, az a hőségnek sikerült, rendesen lelassított. Minden körben (1.4 km-es körök voltak) megittam minimum 2 deciliter vizet, de ez is csak éppen elég volt a veszteségekre. Végül 126.3 km-t futottam, nem igazán nagy eredmény,

de ilyen körülmények között itt elég volt a verseny megnyerésére.
      A Spartathlon előtt még augusztus végén futottam egy maratont Jászberényben, ahol szintén 36 fok volt (korosztály 1. hely, abszolút 1. hely), így a melegre való felkészülésem elég alapos volt. Annak ellenére, hogy kihagytam a téli alapozást felkészültnek és erősnek éreztem magam a nagy verseny előtt.
      Idén ismét autóval és kísérőkkel (Veres Szilárd és felesége Zsuzsa) vágtam neki a versenynek. Aki tavaly ott volt az előadásomon, az ott azt hallhatta, hogy nem akarok többet a Spartathlonon futni, mert elértem a határaimat. Amikor meghallottam, hogy megváltoztatták a nevezési feltételeket a versenyre, újra elgondolkodtam az induláson. Tavaly két óra alatt betelt a keret (380 fő), ezért a szervezők új nevezési feltételeket dolgoztak ki. Aki a megadott nevezési limiteknél 20 %-kal jobb eredményt tud felmutatni, az automatikusan bejut a versenyre (pl: 24 órás versenyen 216 km vagy több, 100 kilométeren 8 óra vagy annál jobb időeredmény). A fennmaradó helyeket a többi jelentkező között sorsolással fogják kiosztani. Nekem is volt egy olyan száz kilométeres eredményem (2014 Palics, 7 óra 54 perc), ami biztos részvételt jelentett, ezért neveztem.
     A nevezés másfél hónapig volt nyitva, a meghirdetett 390 helyre kb. hétszázan jelentkeztek a világ minden tájáról. Az új nevezési feltételeknek köszönhetően nagyon erős mezőny jött össze. A verseny nem hivatalos Facebook oldalán közöltek egy listát, amiben az indulók közül a legjobb 20-20 férfi és nő eredményét mutatták be. Elég impozáns volt a lista.
     A verseny előkészületei a szokásos módon mentek. Érkezés Athénbe, szállás elfoglalása (ismét a London Hotel,

két ágyas szobában hárman, én a pótágyon), rajtszám átvétele, frissítő pontokra küldendő csomagok leadása, technikai értekezlet. Annak ellenére, hogy voltak kísérőim, a biztonság kedvéért mindent előreküldtem a szokásos frissítő pontokra.
     Az időjárás előrejelzés nem túl bíztató dolgokat mondott: első nap meleg, második nap eső. Ilyen még nem volt, ezt is ki kell próbálni. Péntek reggel a rajtban 384 futó várta, hogy végre nekivághasson a távnak. Itt még mindenki nagyon vidám és bizakodó volt. Csattogtak a fényképezőgépek, készültek a csoportképek. Sajnos én lemaradtam a Magyar Csapat csoportképéről, de sebaj.
     Az előző évekkel ellentétben idén egy kicsit visszafogottabban kezdtem, hátha több erőm marad a végére. 40 kilométerig még az időjárás is elég tűrhető volt, ide 3 óra 45 perc alatt értem el, szinte percre pontosan így terveztem. A következő negyven egy kicsit megviselt, nem igazán a meleg, hanem a magas páratartalom (85%). Folyamatosan csurom vizes volt a pólóm, nem igazán hűtött a szél sem, és az olajfinomító bűze sem javított a helyzeten 70 kilométer környékén.
     A Korinthoszi csatornán átfutni mindig nagy élmény, az ember tudja, hogy lezárult egy zajos, nagy forgalmú szakasz, jönnek a nyugodt, vidéki görög utak. Ide is a terveim szerinti idővel érkeztem (7 óra 37 perc). Találkozó a kísérőkkel, gyors kaja, telefon haza és futás tovább (mindez maximum 5 percbe sűrítve). Ismerős tájakon róttam a kilométereket, a nap még mindig magasan volt, bár az ereje egyre gyengült, a párás meleg még mindig nagyon zavart.
     Assos nevű kis falu (100 km) mindig valami meglepetéssel készül a futók számára. Idén előreküldtek egy bicajos srácot,

aki leolvasta a rajtszámot, majd visszament a többiekhez. A közeledő futót egy nagyobb csoport gyerek a futó keresztnevét skandálva biztatta. Nagyon kedves élmény volt! Természetesen jött a szokásos pacsi is a gyerekekkel.
     Ahogy ment le a nap, egyre jobban éreztem magam, a gyomrom is rendben volt, meg tudtam enni mindent, amihez kedvem volt. A táj szépsége is csak fokozta a jó hangulatomat. Nemea-t elérve (124 km, 12 óra 44 perc) már meg volt a táv fele, de tudtam, hogy a verseny igazán itt kezdődik. A hegyig vezető következő szakaszt nem nagyon szeretem, gondolom azért, mert a sok alattomos és meredek emelkedőt nem igazán tudom megfutni, ehhez többet kellene hegyekben edzeni.
     Sajnos a kellemes közérzetem csak idáig tartott. 140 kilométer környékén (szinte pontosan ott, ahol tavaly) a gyomrom nem bírta tovább és hánynom kellett. Innen már ismerős volt a forgatókönyv: szilád táplálék szájhoz emelése egyenlő hányinger, folyadék (narancslé, víz, kóla) jöhet.

Előző évi tapasztalatok azt mutatták, hogy teljesíthető a táv csak folyadék utánpótlással is.
     Végre elértem a hegy lábát. Ez a megfogalmazás egy kicsit csalóka, mert már ez az ellenőrzőpont is több száz méter magasan van, és innen kell felmenni 1200 méterre. Ez nekem idén 24 perc alatt sikerült, jó kis tempós gyaloglás volt. Fent igen erős és hideg szél fogadott, az ég alján villámok cikáztak, tehát az időjárás előrejelzés nem tévedett, jön az eső.
     A hegyről lefelé futás is jól ment, még mindig erősnek éreztem magam. 172-nél sajnos nem sikerül találkoznom a kísérőkkel, mert a GPS elvitte őket egy kis esti körutazásra a környéken. Semmi gond, ezért küldtem előre mindent. Sajnos az ígért eső hamarabb érkezett, így már a Nesztani falu határától áztam, de szerencsére nem volt igazán hideg. Ez a szakasza a versenynek nem túl inger gazdag: hosszú egyenesek, kis falvak, sötét éjszaka.
     Sajnos az eső nem igazán csillapodott, néhol már a teljes utat beborította a hömpölygő esővíz, így a száraz zokni csak álom volt. Az esőtől nagyon tartottam, mert féltem, hogy ha elázik a lábam, majd jönnek a vízhólyagok. Szerencsére nem így történt. 195 km-nél átöltöztem, mert akkor éppen nem esett az eső, de a falut elhagyva ismét esni kezdett, így újra bőrig áztam.
     A Spártába vezető főutat, mint ahogy terveztem, sötétben értem el (198 km, 23 óra 20 perc). Itt kezdődik az egyik „kedvenc” emelkedőm, ami számomra mindig egy végtelen történet. Ha jól mértem 9 kilométer hosszú, és folyamatosan emelkedik. Az emelkedőt leküzdve feltűnt előttem Lubics Szilvi. Kicsit megviselt volt, mert őt is gyomor problémák gyötörték.

Egy darabig „nyulaznom” kellett volna Szilvinek, mert szerette volna utolérni az előtte futó szlovén lányt, aki akkor még harmadik volt. Én egy kicsit jobb kondiban voltam, ezért Szilvi lemaradt, de a problémát egyedül is remekül megoldotta, harmadik lett.
     Úgy húsz kilométer „hullámvasutazás” után elértem az utolsó ellenőrzőpontot, ahol még láthattam a kissé meggyötört kísérőimet. Szilárd jelezte, hogy 22. helyen állok, ami nagy meglepetés volt, mert 80-nál még 47. voltam. Innen már „csak” lefelé és vízszintesen kell futni. Idén úgy döntöttem, hogy nem érdekel mi, és hogyan fáj (mindent a „nem fontos” kategóriába soroltam), lendületesen futottam lefelé. Néhány perc után feltűnt előttem egy futó. Ez újabb erőt adott, és nagy lendülettel és széles mosollyal az arcomon (szellemi hadviselés része) elfutottam mellette. A reakció: Na, ne, ez nem az én tempóm! Mondta angolul a japán futó.
     Az utolsó hat kilométert is próbáltam minél gyorsabban letudni. Ez a verseny minden méterében tartogat meglepetést: az utolsó kilométerekben is van emelkedő! Ráfordulni Spárta főutcájára minden induló álma. Pálmafák, ünneplő tömeg, taps kiabálás. Itt minden a célba érő versenyzőről szól.
     Szavakkal nehéz leírni azt az érzést, ami itt elönti az embert, több mint boldogság, ezért jön ide vissza évről évre az ember. Idén sem közvetlenül előttem sem mögöttem nem jött senki, ezért csak az enyém volt a szobor! Kaptam egy magyar zászlót Lubics Gyuritól, ezzel tettem meg az utolsó métereket.

     A rituálé innen már ismerős volt: négy lépcső fel, sapka le, szobor megérintése, olajág koszorú a fejre, Evrotas vizéből ivás, plakett és ajándék átvétele a gyerektől. Sajnos le kellett ülnöm, a szobor tövébe, mert megszédültem. Ez „természetes” dolog, ilyenkor még minden vér a lábban van.
     Elkísértek az egészségügyi sátorhoz, ahol jó húsz percet töltöttem pihenéssel. Közben megérkezett Szilvi is, akit a mellettem lévő ágyra fektettek. Így elsőként gratulálhattam neki a harmadik helyéhez.
     Ismét sikerült célba érnem 30 órán belül, ahogy terveztem (29 óra 8 perc 39 mp).
     Helyezésem: abszolút 21., férfiak közt 19.       A LEGJOBB MAGYAR!
     Köszönet mindenkinek, akik hozzásegítettek ehhez az eredményhez!

Képek a Képtárban »                                 Kezdőoldal »

Jól toltuk a Taligát!
     Október 3-án került megrendezésere a 21. Rókaűzők váltófutóverseny. A táv 84 km, melyet Kaposvár-Pécs útvonalon kellett teljesíteni. A Hírös Futóklub a múlt évben először indult a versenyen, és a 4 fős váltók kategóriájában a 2. helyezést érte el. Ennek tudatában szerveződött az idei csapat: Pászti Edit, Fekete Zoltán, Szabó Milán Zsolt, és Varga Tibor alkotta a "Hírös Taliga" elnevezésű csapatot.
     A fiúk már pénteken leutaztak Kaposvárra, s felvették a rajtcsomagot, mely egyedi technikai pólót és frissítő italokat tartalmazott. A tésztapartyn már lehetett méregetni az ellenfeleket, tervezgetni a másnapi tempót... Bár a szállás nem volt négy csillagos /nem is arra fizettünk be/, azért jól kialudtuk magunkat.
     Reggel mindenki a rajtjának megfelelően reggelizett, ki többet, ki kevesebbet...
     A rajt Kaposváron, a Kossuth térről volt. A szervezők szerint összesen 900 induló volt, többségük a 12 fős főiskolai/egyetemi váltó tagjaként teljesítette a neki szánt 4-12 km-s

távot. Bezzeg nekünk /mint 4 fős váltónak/ jóval több jutott...
     9 órakor indult a mezőny. A Taliga első kereke Varga Tibor volt. Igyekezett a lépést tartani az ellenfelekkel, s a tempója 21,8 km-s szakaszon a 4. helyhez volt elegendő. Elfáradva, de azzal a tudattal ért célba, hogy javított a múlt évi eredményén!
     A Taliga 2. kereke Pászti Edit volt. Megfontolt, egyenletes futással teljesítette a maga 16,8km-ét, s a 2. helyen ért célba! Edit a célba is mosolyogva érkezett, szinte még futott volna tovább.
     A Taliga 3. kereke /vagy inkább motorja/ Fekete Zoltán volt. Zoli naponta edz, rendszeresen versenyzik, s sorra nyeri korcsoportja dobogós helyezéseit. e sok munkának meg is lett a gyümölcse ezen a versenyen is! Végig erős tempót diktálva megnyerte a 25,2 km-s szakaszát! Tempójára jellemző, hogy a 12 fős csapatok közül is mindössze 5 tudta megelőzni! De el is fáradt annyira, hogy a tervekkel ellentétben a végső befutó szakasz teljesítését átengedte másnak.

     A 4. kerék Szabó Milán volt. Mint újonc csapattag nagy izgalommal állt a rajtvonal mögé. Bár számos versenyen indult, sok-sok dicsőséget szerzett magának de most a csaptért kellett futni. Ráadásul az egyik legnehezebb szakasz lett az övé! Péter Attila szerint a szakasz mottója: "Jaj az Alföldieknek!" Milán jó erőbeosztással, visszafogott versenyzéssel sokáig 2. helyen futott, majd 7 km után az élre állt! A hegyek azonban megtréfálták kissé /no meg a frissítését sem tudtuk megoldani/, így végül 3-ként futott át a célvonalon. Az ő távja: 19.2 km volt.
     Zoli fáradtsága miatt az utolsó 3,2 km-t ismét Varga Tibor futotta. A csapat ekkor már nagyon számolta az összidőt, s reménykedtünk a dobogós helyezésben. Sajnos nem tudtuk, hogy az ellenfelek hogy állnak, ezért csak a saját teljesítményünkre hagyatkozhattunk. A szakasz 2 1,6 km-s körből állt, melyet a pécsi dzsámi és székesegyház körül kellett teljesíteni. A végsőkig hajtva Tibi 3. helyen ért célba...

     A befutás után nagy izgalommal vártuk az eredményhirdetést.
     Az izgalom csak fokozódott, mivel először a 12 fős váltók helyezettjeit hirdették ki...
     A 4 fős váltóknál az 1. helyezettet (a Hírös Taligát!) így konferálta fel Péter Attila: "A győztes az a csapat, akinek egyáltalán nem kenyere a hegyi futás..."
     Ez valóban így van...
     Nagy-nagy örömmel vettük át a kupát, érmeket, s a támogatók ajándék-csomagját.
     Ezt követően elfogyasztottuk a virslis vacsorát, majd boldogan autóztunk hazafelé....
     Reméljük jövőre is hasonló jó eredményt érünk el!
     Mi azon leszünk!
     Hírös Taliga

Kezdőoldal »


A januári szárnypróbálgatás után (12 futó, 134km) a szokásos február végi örömfutásra rákészültünk. Önkénteseik segítségével még "versenyközpont" is épült, ahol végig biztattuk a futókat. Nem feledkeztünk meg a futók frissítéséről sem: volt ott "zsíros deszka" lila hagymával, müzli szelet, szőlőcukor, meleg tea, alma kinek-kinek ízlése szerint. Bár a futás hivatalosan 0 órakor kezdődött, a mi közös rajtunk 8.30-kor indult.
     A korai/?/ kezdés miatt alig 10-n vágtak neki a maguk által választott távnak. Az útvonal a szokásos volt: a Széchenyiváros panelrengetegében került kijelölésre a 2,5 km-s kör. Hogy miért az épületek között? Azért, hogy ezzel is példát mutassunk az itt élőknek, s talán kedvet kapnak a csatlakozásra..... (ez azért még várat magára).
     Az idő előrehaladtával azonban megjött a futókedv is: összesen 41 fő vett részt az általunk szervezett futáson. De nemcsak a létszám nőtt, hanem az érkezők távolsága:

jöttek Szabadszállásról /egész tűzoltó csapat!/, sőt Jászkísérről (80 km Kecskeméttől!) is.
     Volt aki egy kört teljesített. Neki ugyanúgy örültünk és szurkoltunk, mint annak a 3 személynek aki lefutotta az 50-st: Borsos Attila, Dudás Zsolt és a jászkiséri Csortos László!
     A célt elértük: MINDENKI TELJESÍTETTE A MAGA ÁLTAL KITŰZÖTT TÁVOT! Így összesen 691,1 km-t szaladtunk össze 14 óráig. Bár a futás éjfélig tart, a mi támogatásunk /mivel mindenki épen, egészségesen, mosolygós arccal befejezte a futást/ itt véget ért. Sajnos a futók önálló regisztrációjának hiányában a a központi honlapon nem szerepelünk, de higgyétek el: becsülettel /futó-tanúk előtt :-) /teljesítettük a közel 700 km-t.

Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Maratonman tavaszi forduló
     Az utóbbi években minden tavasszal futok egy vagy két maratont. Az idei évben a választásom a Maratonman versenysorozat balatonfüredi Tavaszi Futamára esett.
     Három héttel a Budapesti Szenior Atlétikai VB félmaratonja (13. hely, 1 óra 29 perc) után ideális időpontnak bizonyult. Kicsit féltem a népes mezőnytől - 400 induló, 6.5, 10, 21 és 42 kilométeres távon -, hogy nem fogunk elférni a pályán (10 kilométeres körök), aminek jelentős része a Balatont megkerülő kerékpárúton lett kijelölve. Szombaton délután átvettem a rajtszámot, így vasárnap elég volt a rajt előtt félórával érkezni.
     A versenyközpont a Tagore sétányon volt, innen rajtolt el a mezőny 11 órakor. Kecskemétről hárman futottunk: Boronkay Peti 6.5 km-en, Molnár Misi és én maratonon. Szalóki Robi szurkolásával segített bennünket. A hivatalos iramfutók (3 órás maraton, 1 óra 45 perces félmaraton) diktálták a tempót a mezőnynek.


      A tömegtől félve elsőként hagytam el a rajtvonalat, de két futó hamar elhúzott mellettem. Tanulva a 6 órás versenyemből nem vettem fel a kesztyűt, hanem a saját tempómat futottam. Mit utóbb kiderült, elnéztem a színét a rajtszámuknak, mert az egyik félmaraton indult, a másik pedig váltóban futotta a maratont.
     Gyorsan fogytak a körök, a tömeg szétoszlott a pályán, nem kellet kerülgetni senkit, ideális volt az időjárás is. A körözésnek is meg volt az előnye, mert folyamatosan szemmel lehetett tartani a riválisokat, és jó volt a sok szurkoló biztatását is hallani a cél közelében.
     1 óra 23 perces félmaratoni részidőm már némi feltűnést keltett a rendezők körében is, de én is meg voltam vele elégedve (A második helyre lett volna elég a félmaratoni mezőnyben!).


      Az utolsó két körben kicsit belassultam, részben a bal lábamban jelentkező fájdalom miatt, de így is bőven 3 órán belül sikerült célba érnem (2 óra 52 perc 49 másodperc).
     A terv teljesítve! Az, hogy ez elég volt a győzelemhez is, külön öröm volt számomra. Boronkay Peti megnyerte a 6.5 km-t, Molnár Misi negyedikként ért célba a maratonon.
     A délutáni eredményhirdetésre már nem sokan maradtak ott, pedig értékes nyereményeket sorsoltak ki a tombolán (kompressziós szár, Powebar csomag, wellness hétvége).
     Kicsit drága, de jól szervezett verseny volt, tudom ajánlani mindenkinek.
     - Vajda Zoltán -

Kezdőoldal »


Kettős kecskeméti siker az 5. Borvidék Félmaratonon!

     A verseny már régen nem normál félmaraton, mert idén is 23.3 kilométer volt a táv megnehezítve 5 nagy emelkedővel.
     A pontos szintkülönbségeket nem adták meg de minimum 550 méter szintemelkedést kellett felfelé futni.
     Többen mondták, hogy ez volt az eddigi legnehezebb verseny Szekszárdon. Az egyik emelkedő meredekségét jól példázza, hogy a filmes kocsi megállt az emelkedő közepén és utána külső segítség nélkül nem tudott elindulni.


     871 futó ért célba!
     Vajda Zoltán abszolút 9. lett, 15 perccel előzte meg a korcsoport második helyezettjét!!!
     Kanyó Antal 25. lett abszolútban (61. szülinapján!), korcsoportjában első, 16 percet vert a másodikra!!!!!




Kezdőoldal »

A Futó-homok nem is futott!
     Igen, igen... A múlt évi tapasztalatból okulva "kissé fellocsoltuk" a pályát: a hétközi kiadós eső nyomai még szombaton (2014. június 28.) is felfedezhetőek voltak. De ne szaladjunk előre!
     Reggel már izgatottan gyűltek össze a rendezők, diák-segítők: milyen lesz az időjárás? A versenyközpont a természet lágy ölén volt: a Gavallér Tanya nagy "epörfája" alatt. Hogy hol is van ez? A Karikás Csárda szomszédságában, de ezt minden futó pontosan tudta! A tanya kellemes környezetet, hangulatos pusztai világot idézett fel. Az idő gyorsan telt, a nevezések szépen szaporodtak.
     Először Vera hangtalan /azért még van mit csiszolnunk/ tornájára a legkisebbek melegítettek. Ugyanis a hőmérő higanyszála hiába kúszott egyre feljebb, az átmozgató tornát senki sem hagyta ki. Először az ovisok vágtak neki a 200 m-s távnak. S a futást nem más mint a Bohóc indította egy nagy lufi-pukkantással!


     Öröm volt látni a sok kis mosolygós arcot! S külön dicséret Bodor Balázsnak: ő épp a második szülinapján teljesítette a távot, mint a legfiatalabb versenyző! Gratulálunk neki, s boldog szülinapot!
     Utánuk az iskolások már teljesen körbefutották a Gavallér Tanyát, még a szalmabálát is megkerülték!
     A felnőttek 11 órakor vágtak neki az általuk választott távnak: ki-ki ízlése szerint 8,5-14-21 km-t futott. A hőmérő higanyszála ekkor már 27 C-foknál járt -árnyékban! Az útvonal a már megszokott volt, bár néhányan "kifogásolták" a homok állapotát: nem volt eléggé "futós". A frissítőket azonban nem: volt ott mi szem-szájnak ingere. A leggyorsabbakat valóban nem viselte meg a meleg, olyan idővel értek célba, mintha nem is a bugaci homokot taposnák.

     A félmaraton bajnokai:
     1. Háryné Staskó Anita      01:53:48         Szalóki Róbert       01:26:23
     2. Kelő Sára                       01:57:28         Molnár Mihály        01:34:30
     3. Bodor Ibolya                  02:14:15         Tarjányi Roland     01:36:25

      A befutást követően mindenki jót pihenhetett az eperfa árnyékában, s fogyaszthatta el a laktató befutó csomag tartalmát, melyért köszönet a Cseh Pékségnek, a Buszesz Zrt-nek, a Dunaitalker Kft-nek, s a Fornetti-nek.
     A kalóriapótlás részét képezte a Karikás Csárda által, szürkemarhából készült laktató gulyásleves elfogyasztása is! Az ebéd elfogyasztása után pedig gazdára találtak az érmek is. Így boldogan vihette haza a 21 km-s verseny női és férfi 1. helyezettje a Forrás Galéria /Kecskemét, Kéttemplom köz/ által felajánlott értékes kerámiákat is.

      Az előnevezettek mellett a félmaraton résztvevői is egy-egy KNP területén védett állat képével díszített bögrét is kapott emlékül. Valamennyi korcsoportok győztese pedig egy-egy hasonló pólóval is gazdagodott.
     A rendezvény sikeres lebonyolításához nagy segítséget nyújtott, s ezért külön köszönet a Kiskunsági Nemzeti Parknak és dolgozóinak, a MOL Rt-nek és a Tiszta Formák Alapítványnak.
     A kora délutáni órákban lassan-lassan elhagyták a futók az eperfát azzal a büszke tudattal, hogy legyőzték a homokot! Jövőre mások is megpróbálhatják!
- Rendezőség -

Képek a Képtárban »           Az eredmények letölthetőek ITT »

Kezdőoldal »

A Hírös Taliga rókaűzése!
     Október 4-én zajlott a "Rókaűzők" versenye Kaposvár és Pécs között. Most először nyílt lehetőség 4 fős csapatok indulására. Ezt a lehetőséget megragadva Egyesületünk is indított egy váltót, melyben a három fiú mellett kötelezően egy leányzónak is részt kellett vennie.
     A rajtcsomagot már előző nap fel kellett venni, így az előőrs pénteken elindult. A szállásuk a kaposvári egyetem tornacsarnokában volt, ahol ízelítőt kaphattak a mai /nagyon/ fiatalok alvási szokásaiból...
     Reggel már 6 órakor ébresztő, majd 7 órakor bementünk Kaposvár szépen felújított főterére. Lassan gyűltek az indulók, akik létszáma meghaladta a 800 főt! A rajtig volt idő megcsodálni somogyi főváros központját.
     Szombaton reggel 9 órakor eldördült a startpisztoly. A csapat végigfutotta Somogy-Baranya dombjait, lankáit. Kis forgalmú utakon, erdei utakon, s kerékpárúton vezetett a nyomvonal.


     Gyönyörű volt a táj, az ősz minden szépségét megmutatta, az ügyesebbek nyulat, rókát, őzet is láthattak. Persze a Hírös Taliga éppen futó tagjai gyorsan szedték a lábaikat: olyannyira, hogy számos 12 fős váltót is megelőztünk.
     A versenyben 4 újraindítási pont volt, így nehéz volt viszonyítani a helyzetünket más csapatokhoz. Az első szakasz kivételévek valamennyi etapot szintidőn belül teljesítettük, sőt! /az igazsághoz tartozik, hogy az első szakaszt kb. 10 csapat teljesítette szintidőn belül a 72-ből!/
     Számolgattunk, számolgattunk, de a végeredmény nem akart kijönni (mivel más csapatok pontos eredményét nem tudtuk). Az utolsó szakasz a pécsi "400ágyas"-tól indult, s a székesegyház előtti téren volt a végső cél.
     A területen sok százan biztatták a futókat. Az utolsó szakasz utolsó futójának beérkezését követően alig fél óra múlva már zajlott az eredményhirdetés.


     Izgalommal hallgattuk a többi kategória eredményeit. Egyszer csak halljuk:

" a 4 fős váltók versenyében 2. helyezést ért el a
Hírös Taliga csapata Kecskemétről..."

     Örömmel és büszkén álltunk fel a dobogónak kikiáltott lépcsősorra. A díjak átvételét követően néhány fénykép készült, majd kissé sajgó lábakkal indultunk hazafelé.
     Akik e szép eredményt elérték:
Pásztor Edit, Fekete Zoltán, Cséplő Zoltán és dr. Varga Tibor


Kezdőoldal »


Legyőztük a klasszikus távolságot!

     Október 11-én rendezték meg a 29. SPAR Budapest-maratont, melyen nagy számban indultak a Hírös Futóklub tagjai is.
     A 11 órai kezdés kevés jóval kecsegtetett, de az időjárás is "besegített": a hőmérő higanyszála 25 fok fölé a hőmérő higanyszála 25 fok fölé csúszott, ami óvatosságra intette az indulókat.
     A tapasztalat sokat segített, közülünk mindenki teljesítette a távot! /sajnos több futó nem volt tisztában a határaival, sokan segítségre szorultak./ A csapat összesen 421 km-t teljesített ebben a nagy melegben.

     Klubtagjaink eredményei:
               Kanyó Antal            3:14:44                Juszt András           3:50:03
               Molnár Mihály         3:17:22                Görbe József           3:56:56
               Fekete Zoltán         3:24:00                Bránya Roland         3:59:44
               Molnár Szabolcs      3:46:56                T. Nagy Magdolna    4:28:29
               Varga Tibor            3:47:11                Nagy Alexandra       5:19:36
     A sok egyéni mellett még váltóban is indultunk, melynek tagjai:
               Dr. Tóth Zoltán               Szabó Tibor
               Borsos Attila                Mészáros Zoltán
     Idejük: 3:55:02
     Gratulálunk minden célba érkezőnek!
Kezdőoldal »

220 felett, észre sem veszed....
      Ülök a Spártából Athénba tartó buszon, nézek ki az ablakon, figyelem a tájat. A bennem lévő ürességet lassan kitölti a megelégedés. Kezdem felfogni, mit is sikerült véghezvinnem.
Megvalósult egy nagy álmom, 30 órán belül teljesítettem a Spartathlon 246 km-ét!
     Tavaly a csonthártya és Achilles-ín gyulladással végigszenvedett verseny mély nyomokat hagyott bennem testileg és lelkileg is. Örültem és csalódott is voltam egyszerre. A verseny után alig bírtam járni, hazaérve járógipszben töltöttem két hetet, majd szépen lassan tudtam csak megszabadulni a nyavalyáimtól.
     Decemberben, amikor újra elkezdhettem futni, még nem a Spartathlonon járt az eszem, hanem azon, hogy ne térjen vissza a sérülésem. Sok rosszat hallottam és olvastam az állandóan kiújuló Achilles-ín problémákról. Szépen lassan emeltem a távokat és januárra már újra bizakodó lettem. Egy este felhívott Héjja Péter, hogy Ő már benevezett a Spartathlonra.

     Tudtam, hogy nem sok időm van a gondolkodásra, mert tavaly két nap alatt betelt a létszám, ezért úgy döntöttem, hogy én is nevezek. Jól tettem, mert 2014-ben 2 óra alatt betelt a megemelt, 380-as keret. Feleségemnek megígértem, hogy csak akkor indulok, ha teljesen egészséges vagyok, illetve lesz rajtam jeladó a versenyen, hogy lássa, merre járok.
     Magam miatt pedig próbáltam titokban tartani az indulásomat az utolsó pillanatig, mert az olyan mondatok, mint a „Neked ez biztos menni fog”, csak növelik az amúgy is rám nehezedő lelki terhet. Ez nagyrészt abból adódik, hogy én „csak úgy” nem indulok el egyetlen versenyen sem, mindig van célom, és elvárásom magammal szemben, és ez nem csak a célba érés.
     A nevezéssel még nem volt biztos az indulásom, mert szerettem volna kipróbálni magam, illetve a lábamat több, rövidebb hosszabb versenyen mielőtt befizetem a nevezési díjat. Az egész évi versenynaptáramat úgy állítottam össze, hogy folyamatos épülésemet szolgálja, és általuk felmérhessem az állapotomat. A márciusban Székesfehérváron megrendezett 6 órás futás 74 km-e egy kicsit megnyugtatott, mert sérülésem csak alig újult ki, és a következő versenyeken (Balatonfüred Maraton, Kecskemét 6 órás futás) már nem jelentkezett. Augusztus végén még futottam egy 3 órás maratont Jászberényben, ami után az volt a legmeglepőbb, hogy nem volt izomlázam. Ezt jó előjelnek tartottam.
     Hamar eljött az indulás napja. Kellemes meglepetés volt az idei szállás: mindenkit két ágyas szobákban helyezetek el és az ellátás is kiváló volt. A verseny előtti nap a szokásos rituálékkal telt: rajtcsomag felvétele, helyi zöldségpiac meglátogatása, frissítők leadása, majd korai lefekvés.

     Reggel szemerkélő esőre ébredtünk. Ez részben jó, részben rossz volt: nem lesz nagy meleg, de a vizes cipőtől és zoknitól jönnek majd a vízhólyagok. A rajt előtt Lőw Andrástól megkaptuk a jeladókat, sajnos az enyém kb. 5 percig működött.
     Érdekes, hogy egy ilyen hosszú verseny szinte minden métere hogy be tud vésődni az ember memóriájába, ismerős volt szinte minden jellegzetes épület, útelágazás, és a hatalmas forgalom is. Már nagyon vártam, hogy elhagyjuk az Athénból kivezető autóutat. A tengerparti út is igen forgalmasnak bizonyult, nagyon figyelni kellett a teherautókra is a futás mellett.
     Idén egy kicsit könnyítettek a versenyen, mert már 42 km-nél lehetett segítséget kapni a kísérőktől, már akinek volt, mert engem idén nem kísért senki. Ez egyrészt jó, mert kevesebb időt tölt az ember a frissítőpontokon, másrészt rossz, mert például egy eső után nincs lehetősége ruhát, cipőt cserélni. A bíztatásból kísérő nélkül sincs hiány, mert a görögök a táv teljes hosszában végig ünneplik és buzdítják a futókat.

     80 km-ig semmi érdemleges nem történt, egy kis esőt leszámítva, jól éreztem magam, folyamatosan arra kellett figyelnem, hogy ne fussak túl gyorsan, de így is 7 óra 16 perc alatt értem el Korinthoszt. Gyors kaja és futás tovább. Repültek a kilométerek, élveztem a gyönyörű vidéki görög tájat, örültem az integető kedves embereknek.
     Idei elhatározásom az volt, hogy ameddig lehet, élvezni fogom a versenyt, eddig sikerült is. 12 óra 17 perc alatt már a táv felénél (123 km) voltam, de jól tudtam, hogy a verseny csak most kezdődik el igazán. Engedélyeztem magamnak 5 perc pihenőt, míg felöltöztem, illetve megettem egy adag zöldséges rizst, mert a porból készült kajámat már nem igazán kívántam.
     A Hegy felé közeledve egyre durvultak az emelkedők, de még egy darabig mindet megfutottam. Sajnos a gyomrom egyre jobban kezdett fájni, és nem marad más választásom, mint megszabadulni a rizstől. Kerestem egy alkalmas helyet (bokrok, kerti csap) és máris üres gyomorral futottam tovább. Sajnos ez a kis közjáték annyira megviselte a gyomromat, hogy ez után szilád táplálékot nem tudtam magamhoz venni, csak vizet és narancslét. Ezzel futottam le a maradék 100 kilométert. Milyen csodálatos is ez emberi test, hogy ilyet is kibír!
     A hegy előtti hosszú szerpentint is úgy terveztem, hogy kocogni fogok, de itt már jelentkezett a fáradtság, és az, hogy alföldi vagyok, nem edzettem hegyek között. Átváltottam tempós gyaloglásra, és az emelkedő végére beértem az előttem kocogókat. A Hegyet én idén is úgy fogtam fel, mint egy pihenőt. Itt csak gyalogolni lehet! Többeknek ez félelmetes szakasz, de semmivel sem meredekebb, vagy veszélyesebb, mint feljutni például a Retyezát hegységben a Bukura

nyeregbe, de legalább kétszer egymás után. Idén a leereszkedés is gyorsan és jól ment.
     Sajnos ettől kezdve többször meg kellett állnom, mert az a maradék szilárd táplálék, ami még bennem volt, kis adagokban kikívánkozott belőlem, de szerencsére most már a tápcsatorna másik végén. Ezekkel a megállókkal (kb. 20 alkalom) sok értékes percet vesztettem.
     A hegy után, a Tripoli medencében már elég hűvös volt, kellett a hosszú nadrág és a széldzseki is. Ezt a szakaszt nem szeretem, mert véget nem érő hosszú egyenes szakaszok sorozata. Itt azért megfordult a fejemben, hogy „Mit keresek én itt?”. Egy darabig csatlakoztam két futóhoz, de az egyik nagyon csoszogott, és ez engem akkor nagyon idegesített, így otthagytam őket. Szépen lassan fogytak a kilométerek, és még sötétben elértem a Spártába vezető főutat, vagyis a 200. kilométert.
     A maradék 46 kilométer nem tartozik a kedvenceim közé. Hosszú, éppen futható emelkedők váltakoznak lejtős és vízszintes szakaszokkal. Itt csatlakoztam Marcus Thalmannhoz, tudtam, hogy Ő „nagy név” a Spartathlonon. 223 km-nél levettem a hosszú ruhát, és vártam, hogy elhagyhassam a főutat, és elinduljak lefelé, Spárta felé. Itt ismét egyedül futottam, kellemes, 22-24 fokos napsütésben.
     Egyik kanyar után megpillantottam két furcsán gyalogló futót. Min kiderült a tavalyi férfi győztes támogatta honfitársnőjét, akinek feltehetően becsípődhetett egy idegszála a derekában. Végül mindketten célba értek,

a hölgy harmadik lett! Elértem a benzinkutat, ahol utoljára találkozhatnak a kísérők a futókkal a cél előtt.
     Úgy emlékeztem, hogy egy rövid lejtős szakasz után rövidesen Spártában leszek. Kiderült, hogy tavaly a fájdalom teljesen eltorzította az emlékeket. A lejtő 6 kilométer hosszú, és nagyon kegyetlen. Ilyenkor már jobb felfelé futni, mint lefelé, mert a combizmok nagyon tiltakoznak a lejtő ellen. Fogcsikorgatva értem el a lejtő alját, és ráfordultam az utolsó szakaszra.
     Itt már tudtam, hogy benne lehetek az első 25-ben, és 30 órán belül célba érhetek. Szépen lassan fogytak a verseny leghosszabbnak érzett kilométerei. A terep itt sem kíméli a futókat, az utolsó két kilométerben még van két kisebb emelkedő. A főutca felé közeledve egyre nőtt a tömeg, természetesen mindenki a futókat ünnepelte.
     Csatlakozott hozzám két kerékpáros gyerek, akik mutatták az utat a pálmafákkal díszített befutó felé.

     Az utolsó kilométer ismét csodálatos volt: emberek százai álltak az út szélén, vagy ültek a kávéházak asztalainál és tapsoltak a futóknak, körülöttem 8-10 gyerekkel kocogtam a szobor felé. Ott nagy volt a tömeg, mint utólag kiderült előttem ért be az első görög. Először nem is fértem oda a szoborhoz, majd helyet csináltak nekem, és megérinthettem azt a hőn áhított lábat.
     Érdekes módon idén teljesen elmaradt a teljesítés felett érzett öröm, helyette nagy üresség szállt meg. Csak annak tudtam örülni, hogy nem kell többet futni, vége a szenvedésnek. Pedig igazán lett volna minek örülni:

29 óra 46 perc 23 másodperc, 24. hely (legjobb magyar férfi eredmény)!

      Ülök a Spártából Athénba tartó buszon, nézek ki az ablakon, figyelem a tájat. A bennem lévő ürességet lassan kitölti a megelégedés. Kezdem felfogni, mit is sikerült véghezvinnem.



Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

     A nemzetközi kezdeményezésekhez csatlakozva a IUSTITIA Egyesület hagyományosan, február utolsó vasárnapján segítette a Yours Truly (Becsület-futás) résztvevőit. A szokásoknak megfelelően a Lánchíd utcai Sportcsarnok mellől rajtolt a kis létszámú, de annál lelkesebb mezőny (talán néhány embernek korai volt a 08.30-s indulás).
     A szervezők hangos biztatása mellett a Széchenyi városrészben rótták a résztvevők a 2,4 kilométeres köröket. Míg korábban néhány közlekedő megszólta a futókat, ma már egy-két biztatás is elhangzott! Talán még néhány év múlva csatlakoznak is a szabadidős elfoglaltsághoz. Ahogy jöttek az esőfelhők, úgy nőtt a bekapcsolódók létszáma is, szóval a bátrabbakat egyáltalán nem riasztotta a hűvös, esős idő.
     A pihenők a sátorban meleg teával fűthettek, "zsíros deszká"-val pótolhatták a kalóriákat. Közben pedig a korábbi versenyek képeit is megtekinthették. Az Egyesület 16 óráig támogatta a futókat, eddig összesen 44 induló 732 km-t teljesített. Nálunk ugyanis nemcsak 25 és 50 km-t lehetett választani, haenm bármekkora távot! A legfiatalabb induló még óvodába jár, de ő is hozzájárult e szép teljesítményhez a maga 800 m-vel! Egy személy futott 50 km-t, 11 fő pedig 25 km-t. Volt aki e rendezvény miatt utazott hozzánk Soltvadkertről, köszönjük a bizalmát! Más csapattagunk Csehországban, két kis falu között gyűjtötte a km-ket. Szép, emlékezetes nap volt, bánhatja aki -akár csak néhány kör erejéig, de -nem csatlakozott hozzánk!
     Dr. Varga Tibor

Mókus és Hedrich Zoli képei a Képtárban »
Kezdőoldal »


„A mi úrnőnknek, az Angyalok királynőjének faluja a Porciúncula folyón”
Los Angeles Marathon 2013

     Múlt év nyarán, egy dunai vízitúrán a tábortűz mellett ülve unokatestvérem megkérdezte, miért nem indulok nagy, nemzetközi versenyen is, az eredményeim alapján a korcsoportomban jó helyezést érhetnék el. Megígérte, hogy utána néz szponzoroknak, hogy részt tudjak venni a 2013-ban megrendezésre kerülő maratonon Los Angelesben, ahol ő és családja él.
     Teltek a hetek, egyszer azzal a hírrel jelentkezett, hogy szponzort ugyan nem sikerült szerezni, de a repülőjegyet ki tudja fizetni, csak válasszak egy nekem megfelelő időintervallumot és indulhatok a versenyen. Innen már felgyorsultak az események!

     A nevezéskor meglepetésként ért az igen magas nevezési díj (200 dollár), ami csak a külföldieknek volt ennyi, a helyiek jóval kedvezőbb díjjal kalkulálhattak. Korábbi eredményeim alapján volt lehetőség regisztrálni arra is, hogy ne a tömeggel kelljen rajtolni, hanem különböző “karámokba” soroltak be bennünket (A: 3 óra alatti idő, B: 3.00-3.30 stb.)
     A hosszú repülőút után a következő kellemetlenség az USA határon ért. Kérdezték, hogy miért jöttem az Államokba, amire a válaszom az volt, hogy részt szeretnék venni a Los Angeles Maratonon. Kérte a bevándorlási hivatal tisztje, hogy mutassak valami hivatalos papírt arról, hogy elfogadták a nevezésemet. Ezt én elfelejtettem kinyomtatni, így viszont nem akart beengedni. Hosszas huzavona után a felettese utasítására még is beléphettem a ”korlátlan lehetőségek hazájába”.
     A versenyig még volt több mint egy hét (ami kellett is az időeltolódás kiheverésére), ezért beterveztünk egy kirándulást a Grand Canyonhoz, nem csak fentről néztük meg, hanem le is ereszkedtünk az aljába, majd másnap feljöttünk. Ez nagyjából 1600 méter szint megmászását jelentette. Sajnos a lábam úgy gondolta, hogy az öt órás folyamatos lejtmenet neki egy kicsit sok, és reggelre ezt egy kiadós izomlázzal honorálta. Nem túl jó előjel volt ez a verseny előtt. A felkapaszkodás már csak hab volt a tortan.
     Az izomláz miatt kénytelen voltam átrendezni a verseny előtti néhány nap futásait, így csak csütörtökön futottam egy tízest a környék dimbes-dombos útjain. Pénteken megpróbáltuk átvenni, a rajtszámot, de a hatalmas

csúcsforgalom és a vele járó forgalmi dugó miatt el sem jutottunk a konferencia központig, így ez másnapra maradt. Jó volt látni, hogy milyen szervezett módon oldottak meg ezt is a rendezők, egyáltalán nem lehetett érezni, hogy másnap 23 000, azaz huszonháromezer ember fog nekivágni a távnak.
     A rajtszám átvétele mellett volt lehetőség nézelődni egy kicsit az Expo-n is, ahol mindenféle futással kapcsolatos dolgot lehetett megcsodálni és természetesen megvásárolni is. A verseny napja nagyon korán kezdődött, mert féltünk az esetlegesen kialakuló forgalmi dugóktól, ezért már 5 órakor úton voltunk a rajt helyszíne a Dodger stadion fele. A jól megválasztott helyszínnek köszönhetően könnyen találtunk parkolót a több tízezer ember befogadására alkalmas baseball stadion parkolójában.
     Másfél órával a rajt előtt már hatalmas volt a tömeg, hosszú sorok kígyóztak a WC-nél. Talán ez volt az egyetlen dolog, amit alulterveztek a rendezők. Fantasztikus volt a hangulat, hömpölygött a tömeg a rajt felé, ami több szakaszban történt.

     Először a kerekes székeseket indították el, majd a kézzel hajtott bicikliseket, utána az elit nőket, majd 7 óra 25-kor az elit férfiakkal együtt indult a tömeg. Unokatesóm elmondása szerint az utolsó ember a rajt után kb. 15 perccel tudott csak áthaladni a rajtvonalon. Az élmezőny gyorsan otthagyta a többieket, de néhány mérföld után a mezőny eleje is erősen széthúzódott.
     A verseny előtt természetesen tanulmányoztam a térképet, hogy merre fogunk futni, és milyenek lesznek a szintek. Látnivalóból nem volt hiány, az útvonal szinte minden látványosságát érintette Los Angelesnek (a helyiek nagy bosszúságára az útlezárások miatt): Chinatown, Little Tokyo, Little Armenia, Hollywood, Walk of Fame, Beverly Hills, Rodeo Drive, Sunset Boulevard, Santa Monica Boulevard, na és természetesen az óceán partja a pálmafákkal, ahol a cél volt.
     De ne szaladjuk (!) ennyire előre, mert addig még volt mit szenvedni. A szinttérkép azt mutatta, hogy a pálya szinte minden része vagy emelkedik, vagy lejt, és ez így is volt. Sajnos az emelkedőknél derült ki, hogy az előző túra nem múlt el nyomtalanul, a táv felénél kezdtem rosszul érezni magam, illetve a lábaim nagyon nem akartak engedelmeskedni. Helyzetemen némileg az javított, hogy nagyon sok lelkes szurkoló volt az utak menten, és a rajtszámról leolvasott nevet kiabálva biztatták a futókat. Köszönet érte mindenkinek! Az út mellet volt jó néhány zenekar is, akik különböző stílusú zenekkel szórakoztatták a megfáradt futókat.

     Féltávnál jöttem rá, hogy van, aki váltóban futja a távot. Volt néhány ember aki “elrohant” mellettem teljesen jó állapotban, gyanús volt nekem, hogy nem én vagyok ennyire rossz, hanem őket valahol leváltják.
     Lassan fogytak a mérföldek (ezért jobb kilométeres versenyen indulni!), már nagyon vártam a 23. mérföldet, mert úgy emlékeztem, hogy onnan már lejt a pálya a célig. Részidőimet látva kiderült, hogy az egyéni csúcsom nem jön össze (de ez a pálya nem is arról szólt, erre jó az Alföld!), itt most már a túlélés volt a cél. Szokásommal ellentétben megettem egy gélt, illetve izotóniás italt is ittam, nemcsak vizet.
     Végül is megmásztam az utolsó emelkedőt, és az óceán hideg leheletét érezve (kb. 14 fok volt a tengerparton) befutottam a célba 2 óra 55 perces idővel. A teljesítésért járó érem átvétele után kaptunk sütit, ásványvizet, takarófóliát (ami a hideg miatt nagyon jól jött), illetve be lehetett nevezni egy ingyen gyúrásra is, amivel én is éltem.

     A technika legújabb vívmányainak köszönhetően azonnal tudtam beszélni a családommal (Skype), akik egy előzetes regisztráció után folyamatosan nyomon követhették futásomat (10, 20, 30 es 40 km-nél voltak mérőpontok). Ők tudósítottak arról, hogy a 23002 indulóból végül a 96.-ként értem célba.
     Korosztályomban (45-49 évesek közé soroltak, annak ellenére, hogy júliusban betöltöm az ötvenet) az 1199 induló közül 3. helyen értem célba. A versennyel kapcsolatban az utolsó meglepetés az volt, hogy eredményhirdetés csak az abszolút győzteseknek volt. Egy központi számot felhívva elmondták, hogy este lesz egy party, egy hotelben, de korosztályos eredményhirdetés nem lesz. Másnap küldtek egy emailt, hogy a korosztályos helyezetteknek a tárgyjutalmakat postán küldik ki. Hát ilyen egy igazán nagy létszámú verseny.
     Aki kupára és érmekre és tapsra vágyik, maradjon szűkebb hazánkban, és fusson a IUSTITIA Egyesület versenyein! De azért egyszer egy ilyet is érdemes kipróbálni, fantasztikus hangulat, felejthetetlen élmény volt!
     Köszönet unokatestvéremnek és a családjának, hogy hozzásegítettek ehhez a lehetőséghez!

     - Vajda Zoltán -

Kezdőoldal »

Az első „százasom”
      Régóta tervezgettem egy „rövidebb” ultrafutást, egy 6 órást vagy egy 100 kilométerest. Idén be is írtam április elejére a versenynaptáramba a 100 km-es Kisbéri Országos Bajnokságot, de a Los Angeles Marathon, és az ahhoz kapcsolódó kirándulás felborította a terveimet, nem éreztem magam teljesen felkészültnek, így kihagytam.
     Az interneten böngészve akadtam rá a 2013. június 15-16-án Palicson megrendezésre kerülő Szerb Országos Ultrafutó Bajnokságra, ahol 6, 12, 24 órás és 100 km-es futást is lehetett választani. Egy e-mail váltás után a rendezővel – Jánosi Elvirával – úgy döntöttem, hogy mivel az utolsó pillanatban is lehet nevezni a versenyre, a palicsi 100 km lesz az én „rövid” ultra versenyem.
     Természetesen elkezdtem tervezgetni a lehető legjobb eredményt, de a 8 órán belüli – a világbajnokságra kvalifikációt jelentő idő – nagyon távolinak tűnt. Megnézem az idei kisbéri OB eredményeit, de az sem dobott fel (I. hely: Bogár János 8 óra 04 perc 01 mp.)

túlságosan. Így a 8 óra 30 percen belüli időt céloztam meg, de ennek feltétele volt, az, hogy „jól tudjak kijönni” a 30. Kinizsi százasomból, amit május 25-26-án rendeztek meg. A Kinizsi Száz igen jól sikerült, 10-12 kg-os hátizsákkal és 3000 méter szinttel megspékelt 100 km-t 14 óra 2 perc alatt sikerült teljesítenem, úgy, hogy az utolsó kilométert kevesebb, mint 5 perc alatt futottam, hogy belül legyek a 14 órán, de nem sikerült.
     Nem voltam elkeseredve, ezt csak egy edzésnek szántam az őszi nagy futás előtt. A ledolgozott szintek miatt sajnos jött a hat napig tartó comb izomláz, ami mellett nem lehetett igazán futni. Ahogy a fájdalom elmúlt, mentünk nyaralni Toscanaba. Szerencsére az ott töltött időt a kulturális értékek felfedezése mellett futásra is fel tudtam használni esténként. Sikerült egy elég kemény 6 kilométeres kört kijelölnöm magamnak jó kis szintekkel, ezt majdnem minden nap lefutottam, szerencsére izomláz nélkül, már nyoma sem volt a Kinizsi Száz fáradalmainak. Hazaérve már a rápihenésé volt a főszerep (vasárnap 15 km, hétfőn, kedden és szerdán 10-10 km, utána teljes leállás).
     A versenyre végül is Veres Szilárddal és kedves családjával együtt utaztunk, akik a segítőink voltak a verseny során. Kicsit furcsa volt, hogy a rajt időpontja szombat éjfélkor volt, de ez alkalmat adott arra, hogy aznap sokat pihenjek, aludjak egy kicsit délután, majd este fél kilenc körül útnak induljunk. Innen már felpörögtek az események. Hetven perc alatt kiértünk Palicsra. Könnyen megtaláltuk a verseny helyszínét, ahol a 24 órások már rótták köreiket, amelyek egy kilométeresek voltak (aszfalt, térkő, fű vagy homok, ez utóbbi kettő között lehetett választani).

     Először az egy kilométeres kör egy picit furcsa volt nekem, de a verseny közben rájöttem, hogy nagyon is jó, mert minden kilométer idejét pontosan tudom a chipes időmérés miatt, és akkor frissítek, amikor akarok. A szokásos előkészületek után gyorsan eljött a rajt időpontja, ahol mindösszesen csak 20-an sorakoztunk fel, annak ellenére, hogy ez volt a Szerb Országos Bajnokság: hárman a 12 órás, hatan a 6 órás és tizenegyen a 100 km-es táv rajtját vártuk. Az ultrafutás ezek szerint nem túl népszerű Szerbiában, bár a kisbéri 100-as rajtjánál is csak tizenkilencen voltak.
     Eldördült a rajtpisztoly (tényleg volt rajtpisztoly!!!) és nekivágtunk a távnak. Sajnos a kivetítő, ahol a köridőket és a futott körök számát lehetett nyomon követni néhány körig nem működött (ez volt az egyetlen baki a kiváló versenyrendezésben). Az volt a tervem, hogy követem a szerb „menőket” (természetesen előtte tájékozódtam, hogy kik lesznek ott), és próbálom velük tartani a tempót. Zoran Jankovic-cal beszéltem a rajt előtt, aki azt monda, hogy 8 óra körüli idővel elégedett lenne. Ez az én emberem, gondoltam,

de a rajt után azt tapasztaltam, hogy ők lassúbb tempót választottak, mint én, így 10 kilométeren már egy kilométer előnyre tettem szert, ami annak volt köszönhető, hogy 4 perc 20-25-ös kilométereket futottam. A tempó gyorsnak tűnt, de nem bántam, mert jól éreztem magam, azért próbáltam lassítani 4 perc 30-ra, de 20 kilométernél már így is két körrel vezettem az élboly előtt.
     Ez az előny megnyugtatott és már csak arra koncentráltam, hogy mennyi lesz a maratoni részidőm. Közben húsznál és negyvennél megittam egy-egy gyors kaját (zabpehelyliszt és joghurt egy só tablettával). Majd eljött 42 km! Legnagyobb meglepetésemre 3 óra 8 percet mutatott az óra. Jól éreztem magam, csak így tovább! Fogytak a körök, lassan kezdett feljönni a nap, és közeledett a 6 órás részidő. Erre is nagyon vártam már, mert ilyen versenyen is gondolkodtam.
     Sajnos mielőtt az időmérő zónát átléptem volna egy kis kitérőt kellett tennem a WC irányába. Ez egy kellemetlen velejárója az ultrafutásnak, mert az ember gyomra teljesen kikészül a verseny során, nem emészti meg rendesen a bevitt táplálékot, és híg formában, gyorsan hagyja el a szervezetet. Na, nem részletezem tovább, de még háromszor vizitáltam azon a bizonyos helyen.
     Végül is 77 kilométert 6 óra és 30 másodperc alatt teljesítettem. Természetesen innen már a számolgatásé volt a fő szerep a futás mellett. Talán meg lehet az általam lehetetlennek tartott 8 óra? Tudtam, hogy a vége nem lesz könnyű,

na de ennyire? Nyolcvan még viszonylag gyorsan eljött. Szerencsére volt egy „önkéntes” szerb segítőm is, aki tudott magyarul, és bemondta szinte minden köridőmet, ami ekkor 5 perc körül ingadozott (nappal már nem működött a kivetítő, egy laptop monitorján lehetett megnézni az adatokat a futópálya mellett).
     Kilencvennél már egyre többen biztattak, mert látták a részidőmből, ha bírom meg lehet a világbajnoki kvalifikációs szint. Kilencvennél, ha jól emlékszem 7 óra 6 percet mutatott az óra! Ez nagyon feldobott! Összeszedtem minden tartalékomat, és újra jóval 5 perc alatt nyomtam a kilométereket. Mindenki, nemzetiségtől függetlenül szívből biztatott, de senki sem mondta, hogy hány perc van még nyolc óráig, én meg nem kérdeztem, és elfelejtettem megnézni az órát, ami kicsit oldalt volt.
     A 97. kör után Zahorán János, aki a 24 órás futáson indult, mondta, hogy még közel 20 percem van a 8 órás szintidőig, ami természetesen nagyon feldobott. Róttam a köröket, és a végén nagyon vártam a fáklyát az utolsó körre. Ugyanis ott az a szokás,

hogy minden 100. kilométert, a futó égő fáklyával a kezében tesz meg. E helyett én ezt kaptam: „Vajda Zoltánnak még két köre van a célig, talán belül lesz a 8 órás világbajnoki szintidőn”.
     Én számoltam volna el az utolsó tíz kört? Az nem lehet, emlékszem minden kör minden méterére! Közben rájöttem, hogy azért mondja ezt a bemondó, mert Ő még egy körrel korábbi adatot látott a monitoron, amikor felé futottam, utána zárult a kör. Szerencsére ők is rá jöttek a tévedésükre, és a cél előtt már a kezembe nyomták a fáklyát! Így futottam át az időmérő zónán, és számomra megállt az idő: 7 óra 54 perc 43 másodperc.
     Van egy Székely Éva idézet: „Sírni csak a győztesnek szabad.” Hát én megtettem. Hatalmas feszültségek halmozódtak fel bennem, ami ott és akkor így tört ki belőlem. A bemondó arra biztatott, hogy fussak a fáklyával egy tiszteletkört, amit nagyon szívesen megtettem, de gondosan vigyáztam arra, hogy 8 órán belül visszaérjek, ha véletlen mégis elszámolták volna a köröket, de természetesen nem így volt!
     Gratulációk sokaságának fogadása után Szilárdnak kezdtem el drukkolni, aki akkor már a harmadik helyen volt, amit végül is taktikus versenyzéssel meg is tudott tartani (9 óra 43 perc). Az Ő célja a táv lefutása volt, ami igen jól sikerült! A kis létszám ellenére sokan kiestek a versenyből, illetve nem azt az eredmény hozták, amire számítottak. Ez azok számára nem újdonság, akik már próbálkoztak ultra távokkal, elég egy nem megszokott ízű gél, egy nem múló görcs, nem megfelelő vízutánpótlás és még sok minden.
     Vasárnap 12 órakor minden versenyszám véget ért, majd a közös ebéd elfogyasztása után jött az

eredményhirdetés. Minden helyezettet bőségesen megjutalmaztak: kupa, oklevél, érem, bor, ajándék. Én a világbajnoki részvételre (Durban, Dél-afrikai Köztársaság, 2013. október 25.) feljogosító idő elérése okán, még a nevezési díjamat (60 Euro) is visszakaptam! Hogy mit is mondhat ezután még az ember, nem tudom, inkább egy idézethez nyúlok: Muhammad Ali mondta, hogy

     „A lehetetlen csupán egy nagy szó, amellyel a kis emberek dobálóznak, mert számukra könnyebb egy készen kapott világban élni, mint felfedezni magukban az erőt a változtatásra.
     A lehetetlen nem tény, hanem vélemény.
     A lehetetlen nem kinyilvánítás, hanem kihívás.
     A lehetetlen lehetőség.
     A lehetetlen múló pillanat.
     A lehetetlen nem létezik.”


Igaz ez kisebb és nagyobb célokra egyaránt!

      - Vajda Zoltán -


     U.i.: Időm az idei világranglista 13. ideje, mivel még 17 napom volt a szülinapomig, így az M 45-49-es korosztályba tartozom.
Ha 17 nappal ...,
de hát ez is szép a futásban, hogy nincs „Ha…”, csak a lefutott kilométerek, percek és másodpercek.


Kezdőoldal »

Az időjárás kitett magáért!
     A Kiskunsági Nemzeti Park területén, az ősborókás mellett rendezett futóverseny igazolta az elvárásokat: magas hőmérséklet, "sívó" homok! Az extrém körülmények igazán különlegessé tették a versenyt.
     A versenyközpont a Karikás Csárda mellett még fák árnyas lombjai alatt került felállításra. De az útvonal! Nagyobb részt a tűző napon, néha lombok alatt haladt. A szervezők azonban igyekeztek maximálisan ellensúlyozni a hőséget: számos frissítőpontot alakítottak ki (pl. a 21 km-n hatot!), így elviselhető volt a meleg.
     A legkisebbek mezőnyéből is kiemelkedett Szabó Janka a maga 2,5 évével! Édesapja (no és a teljes mezőny) biztatására önállóan teljesítettre a maga félmaratoni távját.
     A felnőttek 8,5 , 15 és 21 km mezőnye 11 órakor (nálunk a pontosság is szempont) indult. A nap már jó magasan járt amikor a képzeletbeli startpisztoly eldördült...


     A verseny alatt csak rövid időre "zavarta" néhány felhő a futókat, de azok is hamar tovább álltak. A célba folyamatosan érkeztek a résztvevők. Mindenki örömmel fogadta a hűtött (!) ásványvizet és a csoki, müzlit, pogácsát. De legnagyobb sikere a hideg limonádénak volt! A kalóriapótlást követően pedig a helyszínen még a frissítő zuhany tette teljessé a napot (mivel természetvédelmi területen jártunk: szappan, tusfürdő használata tilos, a víz hőfoka pedig igen hűsítő volt).
     A leggyorsabbak:
     8,5 km
     1. Bodor Ibolya      45:22      Holló-Szabó Martin      41:03
     2. Szőri Barbara     50:56      Csontos Csaba           42:30
     3. Szabó Laura      57:15      Görög László               44:40

      15 km
     1. T. Nagy Magdolna      1:25:14      Fekete Zoltán      1:01:16
     2. Mazák Gabriella         1:33:41      Hajas Tibor          1:02:20
     3. Cserháti Éva              1:35:00      Vígh Tamás         1:10:56
      21 km
     1. Tigyiné Görög Veronika      1:49:08      Szalóki Róbert        1:30:39
     2 .Zuba Magdolna                  2:10:00      Jéga-Szabó Zsolt    1:35:03
     3. Marozsi Brigitta                  2:18:17      Molnár Mihály          1:48:15

     A díjak átvételét követően mindenki azzal az elszántsággal indult haza: jövőre veletek ugyanitt! Volt aki Nyíregyházára, volt aki Győrbe! S ne feledkezzünk el a Magyarkanizsai Futóklub népes táboráról sem! Köszönet nekik a kiváló hangulatért!

     Az első vélemények: "Még friss az élmény, és kértétek, hogy írjunk véleményt. Hát én rosszat nem tudok írni.." - "Szerintem nem lehetett eltévedni, jól volt minden jelölve. Ha mégis történt eltévedés, én azt a melegnek tudnám be.." - " Nekem minden tetszett. Jó volt az útvonal, a frissítés, a végén a limonádé MENNYEI! Tudtunk zuhanyozni, volt befutócsomag. Az egyetlen nehézséget az árnyékos parkolóhely megtalálása okozta, de azt is megoldottuk.:)" - " Szép helyszín, örülök, hogy elmentünk erre a versenyre, és köszönjük a szervezést!"
     Akik nélkül nem jöhetett volna létre a verseny: Veritas Gold, MOL Nyrt. FORNETTI Kft, Cseh Pékség, K.O. Autósiskola és a sok-sok szervező és segítő! Köszönöm!
     Dr. Varga Tibor

Képek a Képtárban »              Az eredmények letölthetőek ITT »
Kezdőoldal »

     "Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a kiváló versenyen! Ha időm és lehetőségem lesz, és lesz még itt verseny, máskor is jövök, remélhetőleg legközelebb már hosszabb távra is lesz formám.
     Gratulálni szeretnék ahhoz, hogy a hőség és a viszonylag sok távolmaradó ellenére is nagy lelkesedéssel, sok kedvességgel és nagyon professzionálisan bonyolították a versenyt. Mivel úgy gondolom, hogy egy BSI által szervezett hasonló távon legalább 2000 Ft-tal többet elkértek volna, és a színvonal nem lett volna semmivel sem magasabb, sőt, ezért úgy tartom igazságosnak, ha adományként átutalom Önöknek ezt a "különbözetet". Sajnos komolyabb anyagi támogatást nem áll módomban nyújtani, de igyekszem majd minél több versenyre eljutni amit rendeznek, mert nagyon jól éreztem magam, és szerencsére nem lakom túl messze.
     További sok sikert a munkájukhoz, Tóth Györgyi"

     Köszönjük a támogatását!                                                                 Kezdőoldal »

(Rém) Álmok Útján - Spartathlon 2013.
      Minden futónak, aki egyszer is túllépte a maratoni távot, megfordul a fejében, hogy meg kellene érintenie Leonidász király lábát, vagyis teljesíteni kellene a Spartathlont. Nekem ez a gondolat az óta motoszkált a fejemben, amióta először célba értem az Ultrabalatonon (2011). Szerencsére 2012-ben lemaradtam a nevezéssel, így elkerülhettem azt a hatalmas hőséget, ami akkor fogadta a futókat. Helyette az itthoni 40 fokban kerültem meg ismét a Balatont.
     Tavasszal a feleségem lájkolta a Spartathlon oldalát, és egy hétfői napon szólt, hogy elindult a nevezés. Kedd esti nevezésemmel már a 126-os rajtszámot kaptam meg. Néhány nap alatt be is telt a rendelkezésre álló 350 hely, és még 160-an voltak várólistán. Rövidesen megérkezett a várva várt email, hogy elfogadták a nevezésemet, és már csak a 400 Euro nevezési díjat kell befizetnem, és rajtolhatok is. De ne szaladjunk ennyire előre.

     Elkezdtem szervezni az utat: Veres Szilárd ígérte, hogy eljön kísérőnek, de miután kiderült, hogy akkoriban gyereke fog születni, így visszamondta. Lefoglaltam, és kifizettem a repülőjegyet és természetesen futottam és futottam. Igazi ultrásokhoz képest nem túl sokat, heti 90-110 kilométert. A palicsi 100 km-es verseny volt az idei szintfelmérés, ami jól is sikerült (7 óra 55 perc 54 másodperc). Közben Cséplő Zoli bejelentkezett kísérőnek, így már biztos háttérrel vághattam neki az útnak. Sajnos a 100-as után kijött egy kis csonthártyagyulladás, de hamar kigyógyultam belőle, így egyre intenzívebben edzettem.
     A verseny előtt kb. három héttel a halasi úti felüljárón futottam oda-vissza, amikor megcsörrent a telefonom. Az utazási irodából hívott a hölgy azzal a hírrel, hogy csődbe ment az iroda és mindkettőnk repülőjegye és pénze is elszállt. Derült égből villámcsapás! Mérgemben futottam még néhányat a felüljárón, de hazafelé már a megoldáson törtem a fejem. Nincs más lehetőség, gépkocsival kell mennünk! Útvonaltervezés, szerb dinár váltás, szálláskeresés az autópálya mellett, és persze folytattam a felkészülést. Szinte a rossz hírrel egy időben elkezdett egy kellemetlen érzés kialakulni a jobb sarokcsontom és az Achilles-ín találkozásánál. Közben az Achillesen is megjelent egy kis duzzanat.
     Kihagytam néhány napot a futásból, majd folytattam az edzést. Megint visszatértek a tünetek, ismét pihenni kezdtem. Egy hét múlva újra futottam, de a probléma nem múlt el, így az indulás napján felkerestem dr. Janositz Gábor főorvos urat, aki nem látott más megoldást, mint a szteroid injekciót, de úgy voltam vele, ha ez az egyetlen megoldás, akkor ám legyen.

     Úgy volt, hogy ez a „lórúgás” megszünteti a gyulladást, és nem is fog előjönni a verseny alatt sem. Szeptember 24-én, kedden délután vágtunk neki az 1500 km-es útnak, amihez Németh Ákos is csatlakozott, mert szerette volna látni a versenyt. Jól haladtuk és éjfél előtt már Vranjeban voltunk, ahol egy kellemes hotelben töltöttük az éjszakát. Reggel hétkor tovább indultunk, és délután négyre Athénban, a London Hotelben voltunk.
     A rajtcsomagot átvenni már nem lehetett, de elfoglalhattuk szobánkat, amelyben négy ágyat találtunk annak ellenére, hogy ez csak két ágyas szoba volt. A szervezők így zsúfolták össze a versenyzőket és kísérőiket ebben a szállodában. Nem véletlen, hogy többen más hotelekben foglaltak maguknak szállást, és mi ezért juthattunk üres ágyakhoz. Köszönet érte Rudolf Tominak, Palásthy Pistának és Sznopek Józsinak.
     Délután fürdés a tengerben, majd pihenés. Csütörtökön átvettem a rajtcsomagomat, leadtam a frissítő pontokra előreküldendő dolgaimat

(kaja, váltás ruha, fejlámpa a biztonság kedvéért, ha véletlen lerobbanna az autó). Délután elmentünk futni, hogy kipróbáljam a lábamat, ami kiválóan működött.
     Délután pihenéssel telt, majd jött a vacsora, ami paradicsomos krumplileves és üres tészta volt. A szomszéd asztalnál ülő taiwaniaktól ellestem, hogy belerakják az üres tésztát a levesbe, és így eszik meg. Vacsora után felmentem a szobába és egy kis mangalica tepertőt ettem desszertnek, hogy ne feküdjek le éhesen. Az éjszaka elég mozgalmas volt, mert nem csak mi, futók laktunk a szállodában, hanem kétbusznyi fiatal is, akik este buliztak, telefonáltak, ordítoztak. Úgy hajnali kettő körül csendesedtek el.
     Sajnos a portaszolgálat már négy órakor felébresztett bennünket, pedig nem is kértük. Mi csak háromnegyed ötkor szerettünk volna kelni. Gyors reggeli, szokásos készülődés, majd irány a rajthoz induló busz, ami pontban 6 órakor elindult az Akropolisz felé. Húsz perc múlva már a rajt helyszínén voltunk, ahova folyamatosan érkeztek a versenyzők. Mindenki vidám volt és bizakodó.
     Sok-sok fotó, csoportkép készült 34 ország 333 szerencsés sportolójáról, akik elindulhattak ezen az embert próbáló versenyen. Néhány perc múlva megindult a visszaszámlálás, és a mezőny nekilódult. Tervem az volt, hogy a 80 kilométeres első találkozási ponthoz 8 óra alatt érek oda, amit úgy 5 perc 20 másodperces átlagkilométerekkel teljesíteni lehet, beleszámítva a frissítőknél eltöltött időt is. Cséplő Zoli kölcsönadta a Garmin GPS-es futóóráját, így folyamatosan kontrolálhattam a sebességemet.

     Az Athénból kivezető szakasz nem volt túl izgalmas, a világ akármelyik nagyvárosában futhattunk volna. Az nagyon szimpatikus volt viszont, hogy minden autós és gyalogos tudta, kik vagyunk, és nem morgolódott az útlezárások miatt, hanem szívből drukkoltak nekünk. Gyorsan fogytak a kilométerek, egy-egy pohár vizet ittam a frissítőkön, és futás tovább. Átlagsebességem ekkor úgy 5.10 perc/km volt. Jól eset a futás, nem fájt semmim, kellemes volt az idő (20-22 fok). A verseny e szakasza volt talán a legkedvesebb számomra: mindenki integetett, tapsolt, egy pillanatra letette a munkát, hogy üdvözölni tudja a futókat. A frissítő pontokon dolgozók önkéntesek is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak.
     Az első kellemetlenség úgy 26 kilométer tájékán ért. Elkezdett fájni a sarkam úgy, ahogy az injekció előtt. Próbáltam nem figyelni rá, de folyamatosan jelezte, hogy nincs valami rendben. Közben elértem a maratoni távot, ha jól emlékszem 3 óra 40 perc alatt. Az enyhe fájdalom ellenére még élveztem a futást. Sorra jöttek a beszámolókból már ismert dolgok: a csalogatóan kék tenger, a pacsizós gyerekek az út mellett, az első nem futható emelkedő, a felborult hajó. A kellemes érzéseket újabb fájdalom megjelenése kezdte beárnyékolni: elkezdett fájni a bokám belső oldala (ilyen is volt a felkészülés utolsó szakaszában), majd ez a fájdalom kezdett átterjedni az Achilles ínra is. Szerencsére nem lépte át az elviselhetetlen szintet, ezért nem vettem be fájdalomcsillapítót, kíváncsi voltam mi lesz a vége.
     Lassan az egyre fokozódó meleggel együtt feltűntek a Korinthoszi átbocsátásra váró hajók is. 20, 40 és 60 kilométernél megittam az előre küldött kaját, ami zabpehely porból, őrölt mogyoróból és fogyókúrás fehérjeporból állt.

     Sajnos a vízutánpótlásra nem koncentráltam eléggé, ezért nem is kellett pisilnem. Tudtam, hogy ez így nem lesz jó, ezért 35 kilométertől minden ellen- őrző ponton kértem egy félliteres vizet, amit a következőig meg is ittam. Ilyen vízutánpótlással is csak reggelre normalizálódott a vízháztartásom.
     A Korinthoszi-csatorna hídján átfutva értem el az első találkozási pontot (81 km, 7 óra 33 perc). Zoli, Ákos és Palásthy Fanni lelkesen üdvözölt, elláttak minden jóval. Furcsa módon tudtam is enni mindenből, a gyomrom jól viselkedett. Rövid pihenő, gyúrás és a fájó testrészek kenegetése után továbbindultam. Innen már nem kellett nagyon figyelni a forgalomra, mert alacsonyabb rendű utakon haladtunk. Szőlők, mezőgazdasági területek, kisebb nagyobb települések és a hozzájuk tartozó kedves emberek váltogatták egymást.
     A fájdalom az Achillesemben egy kicsit magasabb szintre emelkedett, de még mindig el tudtam viselni, csak sajnos azzal járt, hogy a lábam nem a megszokott módon fogta

a talajt, ezért a sípcsontom melletti izomköteg is bejelzett. Ettől kezdve a fájdalom állandó társammá vált az út során. Természetesen eszembe jutott, hogy feladom, de egyre újabb pontokat jelöltem ki magamnak, hogy ha addig elmegyek, és nem fáj jobban, akkor tovább megyek. Tudtam, hogy a java még csak most jön, de kíváncsi voltam, hogy milyen lesz.
     Az eddigi hullámvasutazás után elkezdődtek az emelkedők. A táj továbbra is szép volt, egy picit beleláttunk a helyiek mindennapi életébe is, bár akármit is csináltak rögtön abbahagyták, ha futó közeledett, hogy tapsoljanak. Az este meghozta a fél távot is, ahol nagy volt a sürgés-forgás. Mint utóbb kiderült álruhás orvosok kémlelték a futókat, hogy ki milyen állapotban van. Ha valakiről úgy látták, hogy nincs megfelelő állapotban, könyörtelenül levették róla a rajtszámot. Szerencsére az én fájdalmam kívülről nem látszott. Itt is úgy döntöttem, hogy tovább megyek, kíváncsi voltam a HEGY-re.
     Emelkedők, lejtők, murvás utak és aszfalt váltogatták egymást. A tájból semmit sem lehetett látni, csak nagyon magasan egy lámpasort, és egy felfelé szerpentinező utat, de erre nem fordítottam különösebb figyelmet, mert úgy gondoltam, hogy olyan magasra úgy sem kell felmenni. Hát tévedtem. Lassan megkezdtem az emelkedést a hegyre. A korábbi beszámolókban mindenki a hegyi ösvény nehézségeiről és meredekségéről ír, de senki nem említette, hogy előtte egy akkori állapotomban számomra futhatatlan, végtelennek tűnő szerpentin előzi meg.
     Nem tudom mennyi időt töltöttem ennek megmászásával, de már nagyon elegem volt belőle.

     A frissítő pont is csak egy csalóka álom volt, mert utána a szerpentin tovább folytatódott. Nagy sokára elértem a hegy alatti ellenőrző pontot (159.5 km), ahol az orvos természetesen engem is kikérdezett, de én jó színésznek bizonyultam, így némi kajálás után mehettem tovább. Villogó fehér, piros és zöld lámpák mutatták az utat felfelé. Ezt a szakaszt kimondottan élveztem, olyan volt, mint egy Retyezáti túrán a csúcsmászás. Néhány embert megelőzve már fenn is találtam magam a szeles csúcson, ahol bevettem egy fájdalomcsillapítót, amit már korábban megígértem magamnak. Nagy reményeket fűztem hozzá, de sehogy sem akart jönni a hatása.
     A lefele menet nagyon fárasztó volt. Lőw Andris is nagyon koncentrált az ereszkedésre, mert úgy elrobogott mellettem, hogy észre sem vett. A fájdalom ellenére ismét jó volt viszonylag sík terepen futni. 172 km volt a következő cél, gondoltam ott majd döntök a tovább futásról. Természetesen tovább indultam várva a fájdalomcsillapító hatását, de az elmaradt, vagy csak én nem vettem észre.

     Az éjszakáról túl sok mindent nem tudok írni, hosszú egyenes utakkal összekötött kicsi településeken futottunk keresztül, kellemes, hűvös időben (10-13 fok). Természetesen jött a leírásokból ismert szeméttelep is a döglött kutyáival. Az előre megadott helyeken találkoztam a kísérőimmel, akik tartották bennem a lelket.
     Egyik pontnál Lőrincz Olivér felvilágosított, hogy az Algoflexet lehet enni négy óránként is. Miközben Zoli kenegette a fájós lábamat, én bekaptam egy gyógyszert, ami feltűnt az egyik ponton dolgozónak, és hevesen érdeklődni kezdett állapotom iránt. Én gyorsan felálltam és futva továbbindultam. A falu szélén, amikor már nem látott, rendeztem soraimat.
     Lassan kezdett feljönni a nap és a kellemes hűvös időt felváltotta a langy meleg. Következő célom a 200 kilométernél lévő pont volt, mert tudtam, hogy onnan emelkedik vagy 8-10 kilométeren keresztül az út, és itt „legálisan” gyalogolhatok, és felfelé nem fog annyira fájni a lábam. Egy angol sráccal róttuk a kilométereket.
     Többen írták, hogy számukra ez a szakasz volt a legfárasztóbb a Spartathlonban. Megértem őket, az emelkedők után további tíz kilométer hullámvasutazott az út, és egyre melegebb lett (30-32 fok). Itt sajnos a vízszintes és a lejtős szakaszokba is többet bele kellett gyalogolnom, mert nem tudtam több fájdalmat elviselni.
     Azt is tudtam, hogy ez után már nem adom fel, csak az volt a kérdés, hogy milyen állapotban és mikor érek a célba. Itt az egyik szakaszon nagyon különleges élményem volt, azóta sem tudtam megfejteni. Tudtam előre, hogy jön egy vízszintes szakasz, ahol az út mellet nyárfák lesznek (nem sok helyen van ilyen), és az út szélén ott fog állni

egy juhász, legelteti a nyáját, és valamit kérdezni fog. Nem telt el tíz perc és ott volt a nyárfasor és a juhász is, aki megkérdezte melyik országból jöttem.
     Ezek után tovább próbáltam futni, mert nagyon lassan fogytak a kilométerek. Emlékeztem, hogy 219-től már lejteni fog az út, és „csak” be kell futni Spártába. 223-nál elhatároztam, hogy folyamatosan fogok futni, és nem érdekel mi és mennyire fáj, túl akarok lenni rajta. Azért még a 227-es időmérő pont előtt egy jó nagy emelkedőt le kellet gyűrni, de utána már tényleg csak lefelé és vízszintesen kanyargott az út.
     Még egy utolsó találkozás volt a kísérőimmel a cél előtt, és jöttek a soha véget nem érőnek tűnő utolsó kilométerek. A lelkemnek az sem tett jót, hogy az utolsó kettő frissítő ponton lévő táblákon nem a ténylegesen hátralévő kilométer volt feltüntetve. A Spárta előtti ponton az volt kiírva, hogy még négy kilométer a cél.
     A forgalmas, poros úton elértem az utolsó pontot, ahol azt mondták, hogy még négy kilométer a cél. Innen rendőrautó kísért a célegyenesig, a pálmafás főutcáig, aminek a

végén van a Leonidász szobor. Közben néztem az órámat is, és megállapítottam, hogy ha elég gyors vagyok még a 32. óra előtt célba tudok érni.
     A főutcán futni fantasztikus élmény volt! Gyerekek futottak velem, mindenki tapsolt. Bemondták a nevem és Vangelis zenéjére értem el a szoborhoz. Levettem a sapkámat, és rátettem a kezem a nagy király lábára
- 31 óra 59 perc 7 másodperc, 36. hely a 147 célba érkezőből.
     Olajág koszorú, ivás az Evrotas vizéből, gratuláció, fotózás. Peregtek az események, és már jött is egy orvos, aki karon ragadott és vitt az orvosi sátor felé. Érdekes módon nem öntött el az az eufórikus érzés, hogy megcsináltam, csak nagy üresség volt bennem, és az amiatt érzett öröm, hogy nem kell több fájdalmat elviselnem. Ebben is tévedtem!
     Az orvosi sátorban egy kedves doktornő érdeklődött állapotom felől, miközben levették a cipőmet, megmosták és lefertőtlenítették a lábamat (egy vízhólyag, két bevérzett köröm). Megkérdezte, hogy vagyok. Mondtam, hogy jól! A következő kérdése az volt, mit kérek infúziót vagy egy hideg sört. Én az utóbbit választottam, ami nagyon jól esett. Váltottunk néhány szót a versenyről és Budapestről is.
     Ezt egy rövid gyúrás követte, majd taxival elvittek egy közeli hotelbe. Némi kavarás után sikerült ismét egy külön szobát szereznünk. Lefürödtem, és pillanatok alatt elaludtam. A lábamban egyre fokozódó fájdalomra ébredtem, akkora már rendesen be is dagadt. Az utcáról beszűrődő hangokból lehetett tudni, hogy akkor értek be az utolsó futók. Vacsora és alvás volt az aznapi program. Sajnos a Spárta főterén tartott ünnepségre nem tudtam elmenni.

     Másnap délig el sem hagytam a szállodát. Délben indultunk egy díszebédre, amit a spártai önkormányzat tartott a tiszteletünkre a Taigetosz hegy lábánál. Finom ételekkel, jó zenével és görög sörökkel múlattuk az időt.
     Ebéd után még visszamentünk Spártába a Leonidász szoborhoz egy-két fotó kedvéért, majd visszaindultunk Athénba. A visszaút egy része a verseny útvonalán vezetett végig, így újra megnézhettem a nyárfasort és a birkanyájat az út szélén. A hétfői nap a betervezett városnézés helyett pihenéssel telt, mert a fájós lábammal csak néhány métert tudtam gyalogolni, az is nagyon nehezemre esett. Hétfőn este volt a verseny záróünnepsége, ahol díjakat adtak át az első három helyezettnek, majd minden teljesítőt egyenként a színpadra szólítottak, és átadták a teljesítésért járó érmet és oklevelet.
     Mi olyan különleges helyzetben voltunk, hogy az érmet és az oklevelet az athéni magyar nagykövetasszonytól vehettük át. Az ünnepség egy kicsit elhúzódott, így a vacsora kezdetekor (22 óra 30 perc) már mindenki nagyon éhes volt, pillanatok alatt


elfogytak az asztalokról a feltálalt finom ételek. Némi beszélgetés után felhívtam a fiúkat, hogy indulhatunk haza.
     Röviddel éjfél előtt nekivágtunk a haza vezető 1500 km-es útnak, amit rövid pihenőkkel, egyben tettünk meg. Köszönöm mindenkinek a segítségét, különösen a családomnak, továbbá Veres Szilárdnak, Cséplő Zolinak és Németh Ákosnak, valamint Lőw Andrisnak a tanácsokért.
     Külön köszönet jár Dr. Janositz Gábor főorvos úrnak, hogy megpróbált összerakni a verseny után is. Köszönöm, hogy drukkoltatok nekem, ez is hozzásegített, hogy célba érjek.
     A verseny nagy tanulsága számomra, és remélem mások számára is, hogy sérülten nem szabad versenyezni, bármennyi munka és pénz veszik is el azzal, ha inkább lemond az indulásról az ember.
      - Vajda Zoltán -

Kezdőoldal »

A finn kezdeményezésű Yours Truly – Becsület-futás idei második alkalmához idén is csatlakoztunk és szeretettel vártuk vasárnap reggeltől a klubtagokat, ismerősöket, ismeretleneket, mindenkit, aki futni szeret.
A regisztrációs sátor ismét a lánchíd utcai sportcsarnok előtt lett felállítva. Erről lemaradtam, viszont együtt rajtoltunk fél kilenckor és a kimért útvonalon, aszfalton róttuk a 2410 méteres köreinket. Útközben a boltba sétálók drukkoltak néha nekünk. Néhányan a 400 m-es gumi futópályán köröztek és többen voltak, akik messziről, sőt volt aki, vidékről futott be hozzánk.
10-re ígérkeztem segíteni a sátorba, innentől húztam 1 vonalat a neve mellé, ha valaki megtett 1 kört. A lányok folyamatosan készítették a meleg teát a zsíros kenyeret pirospaprikával és lilahagyma karikákkal :) . Müzlivel és csokival is lehetett még pótolni a kalóriákat. Köszönet érte: Mókusnak, Lucának, Iminek, Zolinak, Mikinek, Andinak és Pistinek!

A résztvevők a nap során folyamatosan jelentkeztek, voltak, akik a futópályán megtett körökkel regisztráltak sátrunkban. Az időjárás kegyes volt hozzánk idén is, gyönyörűen sütött a nap, eső nem esett. Bár a szél nem tudjuk hogyan csinálta, mindig szemből fújt. Délután 3 óra körül már nagyon el akarta vinni a szél a sátrat és a futók is egyre kevesebben jöttek, amíg volt sátrunk elkezdtünk pakolni.
Szerencsésen telt a nap, ha jól tudom senki nem sérült le idén. Izomlázam azért nekem van, gondolom másoknak is.
63 futó összesen 919 km-t futott össze! Legtöbbet Lesi Zoli futott, aki bemelegítésképpen "beszaladt" Lakitelekről Kecskemétre, s a végén 51 km-nél állt meg! Mindent összevetve jólesett a YT futás és jó hangulatban telt a nap. Jövőre ugyanekkor ugyanitt futááás. -Szilvi-

Képek (Jeszenszky Kati, Gaál Szilvi, Gaál Tibi) a Képtárban. »

Kezdőoldal »

A hétvégi Pécs-Harkány futóversenyre az áhított tavasz eljött végre. Gyönyörűen sütött a nap, a szél visszafogta erejét. Szalóki Robi írta, hogy nincs olyan állapotban, hogy versenyezzen, így sajnos nem tartott velünk. „E végett kérem elnézéseteket hogy nem vagyok ott veletek, úgy mint sporttársatok, mint edző, mint barát, mint atyátok, mint ga…” Nos, az utolsó szónál nem tudom mire gondolt.
Mi felkötöttük a gatyánkat, bekötöttük a cipőfűzőnket és 16-an rajthoz álltak Fornettis kisbusznyi csapatunkból a Hírös Futóklub képviseletében. Egy női váltónk volt 3 fővel, köztük velem. A versenyzők időben rajtolhattak, mert a váltókat szállító buszok késve indultak és a verseny útvonalat többször keresztezve bajosan jutottak a váltópontokhoz. Több százan versenyeztek az országúton, gyűrtük a kilométereket. Emelkedőre fel, lejtőn le, meg néha egy kis hazai vízszintes. Bár az idei a 28. rendezés volt, sajnos illemhely és frissítő nem volt a váltóhelyeken, ez a váltóba érkezőket rosszul érintette. Az élmezőnyt ilyesmi nem érdekelte azt hiszem.

A célbaérést követően a chipek leadása után rajtszámainkért cserébe bemehettünk kicsit lazítani a harkányi gyógyfürdőbe.
Varga Tibi időbeosztását a díjátadó kicsit felborította szerencsére, meg a jó felkészülésnek köszönhetően, hiszen hárman is a dobogóra állhattak közülünk. Így később indultunk Villányba.
Vajda Zoltán az egész távon az élen futott végig, egyéniben a korosztályában a legjobbként, első helyezést ért el! Szinén első helyezést ért el korosztályában és a dobogó legfelső fokára állhatott Háryné Staskó Anita! Kanyó Antal második helyezett lett korosztályában a férfiak között, bár meglepetésünkre teljesítményét női kupával díjazták!
Mindenki célba ért és teljesítette a távot, gratulálok mindenkinek!

Az eredményhirdetést követően indultunk Villányba a Szende pincészetbe vacsorázni és egy borkóstolóra.
A vacsora isteni volt, csülök pároltkáposztával, vagy hidegtál. Naná, hogy csülköt ettünk majdnem mindannyian. 6 féle bort kóstolhattunk, nekem a 11. számú elsőnek bemutatott bor ízlett legjobban. Azt hiszem a harmadik bor már kicsit a fejembe szállt. Az utolsóként kóstolt kettő bort már a pincében fogyasztottuk kellemes hangulatban.
Köszönjük a sofőrnek a kellemes utazást, este 9-re már itthon is lehettünk.
-Szilvi-

Képek (szintén Gaál Szilvi készítette) a Képtárban. »

Letölthető: Egyéni eredmények - - - Váltó eredmények


Kezdőoldal »

     Amióta futok számomra a tavasz eljövetele még jobban várt esemény, mint eddig. Elkezdődik a versenyszezon, és a futó visszaigazolást kap a télen elvégzett munkájának eredményességéről.
     A 2011-es ősz nem úgy kezdődött számomra, mint ahogy terveztem, mert az Ultrabalaton után kicsi nehezen regenerálódtam, és amikor végre elmúltak az ízületi fájdalmak, elkezdtem gyakorolni a Chi futást. Ez olyan jó sikerült, hogy egyre gyorsabban és gyorsabban futottam le az edzésadagjaimat, aminek az eredménye egy Achilles ín körüli fájdalom lett. Először pihentettem, kenegettem, majd elkezdtem terhelni. Nem rosszabbodott a helyzet, de hetekig nem is javult. Tovább csináltam az eltervezett edzéseket, majd egyszer csak azt éreztem, hogy nem fáj semmim. Ezután végre már felszabadultan futottam, oly annyira, hogy az egyik este a szokásos 15 km fordulójánál tovább futottam, és 20 km lett a vége. Másnap ugyanezt futottam, és ezután ez már így ment heti négy-öt alkalommal. Egyik alkalommal becsúszott egy 132 km-es hét is.

     Minden jól alakult, februártól akartam elkezdeni a dombfutást és a résztávokat, de a beálló nagy hideg és hó miatt nem mertem, féltem a sérüléstől. Végül is a Halasi úti felüljárót futottam heti egy alkalommal. A hétvégi hosszú futásokat (32 km) rendszeresen teljesítettem, még térdig érő hóban is, ezt az élményt nem kívánom senkinek. Közeledett a tavasz és Szalóki Robi szerencsére rábeszélt, hogy induljak el a Pécs-Harkány futóversenyen, jó lesz edzésnek a maraton előtt.
     Ismerve magamat tudtam, hogy nem edző tempóban fogom teljesíteni. Így is lett: kemény tempót futva végül is 1 óra 34 perc alatt értem célba (Abszolút 10, kategória 1. hely). Ezt jó előjelnek tartottam! A verseny után tovább folytattam az edzéseket, de még mindig nem résztávoztam, maradt a felüljáró.
     Gyorsan eljött a verseny hete, amikor csak kedden és szerdán futottam 15-15 km-t a delibláti homokbuckák között. Vasárnap hajnalban négyen (Szilárd (maraton), Ákos (maraton) és Boglárka (félmaraton)) indultunk Debrecenbe. Szilárd négy órán belül szerette volna teljesíteni a maratont, a két újonc „csak” teljesíteni szerette volna a távot minél jobb idővel. Hamar odaértünk Debrecenbe és leparkoltunk az előre megadott parkolóba.
     A versenyközpont környéke és a futás útvonala már akkor le volt zárva. Átvettük a rajtszámokat és a rajtcsomagot, majd átöltöztünk, és leadtuk a csomagokat a csomagmegőrzőbe. Itt egy picit sorba kellett állni, ez nem is csoda, mert közel ezren neveztek a negyed, fél és maratoni távra. A szokásos bemelegítéssel hamar eltelt az idő a rajtig.

     A felszólításra odaálltam a tömeg elejére, mert tudtam, hogy a chippes időmérés ellenére, ha nem elölről indulok, akkor már az első körben sok értékes percet veszíthetek. A rajt után kiderült, hogy jól döntöttem, mert a stadionból, ahol a rajt és a cél volt igen kacskaringós és szűk úton lehetett kijutni.
     A mezőny eleje hamar elhúzott, köztük egy maratoni rajtszámossal. Nem akartam velük menni, a saját tempómat akartam futni. Sajnos még nincs elég rutinom, és a kilométereket sem mértem, egy mellettem futó félmaratonos srác mondta, hogy az első kilométer 3.42-re sikerült, a második sem volt sokkal lassabb. Egy picit lassítottam, de éreztem, hogy jól megy a futás, ezért tartottam a 4 perc/km körüli tempót.
     A frissítőhöz közeledve éreztem, hogy kell a vízutánpótlás. Megittam kb. 1 dl vizet, és utána jött a cél felé vezető újabb kacskaringó: egy jobbos, majd egy balos, egy közel 360 fokos, egy balos és egy jobbos kanyar és máris a stadionban voltam. Talán ez a ki- és bevezető kacskaringó volt az egyetlen dolog, ami a pályában nem tetszett.

     Az első kör 20.09-re sikerült (5.27 km). Elégedetten indultam a következő körre. Jól éreztem magam, kezdtem felfedezni a környéket: a betorkolló mellékutcákat, az útszéli zenészeket (dobosok 1.5 km-nél, harsonások 2 km-nél, trombitás 2.5 km-nél) a váltóhelyeket, és a kirakott kilométer táblákat. Na, ezeken lehetett gondolkodni, hogy melyik vonatkozik rám. Ugyanis minden (!) kilométer ki volt táblázva, de körpálya lévén, ami nem egész kilométer hosszú volt, ezért a kilométerek eltolódva egymástól sorakoztak az út szélén.
     A második körtől újabb feladat jelentkezett: előzgetni kellett a lassúbb futókat. Szerencsére erre volt elég hely a pálya jelentős részén, de a frissítőnél, és a cikkcakkokban volt némi zsúfoltság. Gyorsan teltek a körök (20.39, 21.02, 21.19, 21.26). Ebben segített Monspart Sarolta biztatása is, akinek mindenkihez volt egy-egy kedves szava. Nagyon vártam már a hetedik kört, mert tudtam, hogy utána már csak egy lesz, és kíváncsi voltam a részidőmre (2 óra 06 perc 22 mp). Itt még megvolt az elméleti esélye, hogy 2 óra 50-en belül futom a távot.
     A hetedik körben egy kicsit belassultam, mert elkezdett rakoncátlankodni a jobb vádlim. 2 óra 28 perc 33-nál indultam ki az utolsó körre. Mindent beleadva kezdtem az utolsó kört, de a fáradtság miatt már nem tudtam gyorsulni, és egy kicsit féltem is az esetleges görcsöktől, amilyen az első maratonomon volt itt Debrecenben. Lelkileg nagy segítség volt az, hogy tudtam, a maratonos rajtszámú nem előzött meg, így talán csak egy futó lehet előttem.

     Viszonylag gyorsan túl voltam az utolsó körön, és jött a célegyenes. Külön sáv volt kijelölve a befutóknak. Nagy örömmel szakítottam át a képzeletbeli célszalagot annak ellenére, hogy nem lett 2 óra 50-en belől az időm, de egyéni csúcsot futottam (2 óra 50 perc 47 másodperc).
     Kicsit meglepődtem, amikor sétáltam kifelé a célzónából, mert nem, mondták be a nevem, nem úgy, mint az előző összes körben. Tudtam, hogy a chipem működött, mert mindig halottam a visszajelző hangot. Egyszerűen nem vették észre, hogy célba értem. Úgy gondoltam, talán nem is olyan jó helyen végeztem. Megkérdeztem az időmérőktől, de nem árulták el az eredményemet.
     Ekkor jött hozzám a „műsorvezető” és megkérdezte, mit futottam. Mondtam, hogy maratont. Egyéniben? - Igen! - És már teljesítetted? - Igen. Ekkor kérte a közönséget, hogy tapsoljanak meg. Ősz hajamról és szakállamról nem igazán azt olvasta le, hogy ilyen gyorsan tudom teljesíteni a távot. „Nem csak a húsz éveseké a világ!”

     Leheveredtem a pálya melletti füves területre és pótolni próbáltam az elveszetett folyadékot. Éreztem, hogy nagyon szomjas vagyok. Lecsúszott vagy 1.5-2 liter víz, de valahogy nem akart távozni. Lefürödtem, és visszamentem szurkolni a többieknek. Szép sorban ők is megérkeztek. Mindenki nagyon meg volt elégedve az elért eredményével: Szilárd 4 órán belül futott, Ákos és Boglárka teljesítette a távot.
     Nagy volt mindenki öröme, főleg az enyém, amikor kiderült, hogy abszolút második helyen végeztem! Az ajándékcsomagot nagy örömömre Monspart Saroltától vehettem át. Az Ő pályafutása, kitartása és akaratereje és sportszeretete példa lehet mindenki számára.
     Csak gratulálni tudok a szervezőknek, jól szervezett, szép verseny volt!
     Jövőre veletek ugyanitt!      - Vajda Zoltán -


Kezdőoldal »                                                                      (Fotók: Körtvélyesi Géza)

Kánikulában is nyúlcipőben
     A hagyományokhoz híven népes volt a kecskemétiek futótábora a május elsejei Buzás János Emlékversenyen, Nyárlőrincen. Csupa mosolygós arc, bátor ember állt rajthoz az idei futószezon legmelebb versenynapján. "A legelőn kissé megállt a levegő" - figyelmeztettek a szervezők. Igazuk lett, alig várta az ember, hogy elérje a frissítőhelyet és csorgathasson magára némi folyadékot.
     A 10 kilométeres távon szoros élboly vezette fel a "népet", a legjobbak 40 perc körüli idővel értek célba. A kocogóknak egy órába is beletelt, ám a lényeg: hogy a kánikula dacára is sikerült teljesíteni a versenytávot. Az eredményhirdetésnél aztán mindenki elfeledte nyűgjét, baját, örültünk egymás sikereinek. Hajrá Iustitia, hajrá Hírös, hajrá Kecskemét! (Popovics Zsuzsi)

Képek a Képtárban »          

Kezdőoldal »

     Hogy miért vág bele az ember (futó) egy olyan dologba, amiről már előre tudja, hogy szenvedéssel jár, hát azért mert szereti a kihívásokat. Vasárnap reggel egy ilyen lelkes, mindenre elszánt 14 fős csapat indult némi késéssel Szekszárd felé, hogy megmérettesse magát az eddigi legkeményebb szekszárdi félmaratonon. A korábbi évek két versenye sem volt piskóta, de az idei év új útvonala és 600 méteres szintje, aminek zöme a táv második felére jutott igazi erőpróbának bizonyult.
     De ne szaladjunk előre! A szponzorunknak köszönhetően (Fornetti) kényelmesen és gyorsan utazva időben megérkeztünk Szekszárdra. Az előnevezettek gyorsan megkapták a rajtszámokat, és a rajtcsomagot, mely többek között egy pólót, egy üveg jó szekszárdi bort és a chippet is magába foglaló rajtszámot is tartalmazta. A rajtig rendelkezésre álló időt mindenki a maga módján használta fel: felderítette a pálya egy részét, szórólapot osztogatott a bugaci Futóhomok Félmaratonról, bemelegített, vagy finom ajándék Fornettis süteményeket eszegetett.

     A gyerekeknek és a kis kihívásokat kedvelő felnőtteknek megrendezett egy kilométeres verseny után, felsorakozott a rajthoz a több mint 800 induló, a visszaszámlálás után ki-ki nekivágott az általa választott távnak: 8, 12 vagy 21 km, amit lehetett váltóban is futni. Az idő talán túl jó is volt, a beígért felhősödés csak késő délutánra érkezett meg ezért a 12 órás rajt miatti meleg is növelte a nehézségeket.
     A táv első fele egy kicsit becsapós volt. Kisebb nagyobb futható emelkedőkkel tarkított kellemes pálya, ahol négy kilométerenként frissítő pontok várták a futókat, vízzel, izoitallal és természetesen fröccsel. Ez utóbbit csak a nagyon elszántak választották. Jó volt látni, hogy mint minden évben a helyiek nagy lelkesedéssel biztatták a futókat. Egész más így futni, inspirálja az embert. Az idei pálya különlegessége az volt, hogy 8 kilométernél áthaladtunk a célon, így a kísérők biztatni tudták szeretteiket.
     A fél táv után jött a fekete leves! Az első emelkedő, ami legalább 180 méter szintet jelentett úgy két és fél kilométeren keresztül tartott, és „természetesen” a vége volt a legmeredekebb. És ez így ment még kétszer. Iván-völgy, Porkoláb-völgy mind-mind ismerősen csengő név, annak, aki ismeri a jó szekszárdi borokat. Egymás után tűntek fel a jobbnál jobb pincészetek is: Fekete, Heimann, Sebestyén, de itt inkább mindenkinek egy pohár vízen járt az esze. A harmadik nagy emelkedő megmászása (Kilátó) már szinte a célba éréssel volt egyenlő, innen már csak lefele vezetett az út.

     A chippes időmérésnek köszönhetően hamar kiderültek az eredmények: a kemény körülmények ellenére mindenki jót futott, ketten még a korosztályukban a dobogó harmadik fokára is felállhattak: Kanyó Antal abszolút 40. helyezése mellett az 51-60-as korosztályban    1 óra 39 perces eredményével lett harmadik, míg én (Vajda Zoltán) 1 óra 28 perces idővel az abszolút 9. hely mellett a kategóriám (41-50) 3. helyét is bezsebelhettem.
     Természetesen egy Szekszárdi futóverseny nem múlhat el borkóstolás nélkül. Az eredményhirdetés után meglátogattuk a Tüske Pincészetet, ahol Halmai Csaba borász kiváló borokkal (rozé, siller, kékfrankos, kadarka, merlot, cabernet franc) kényeztette a megfáradt futókat. A kóstoló szerencsére nem pincében volt, hanem egy kellemes kis teraszon, ahonnan gyönyörködni tudtunk a festői környezetben is. Igaz, hogy hamar haza akartunk indulni, de a jó borok egyre jobban odaragasztottak bennünket a padhoz.

      Végül csak sikerült indulásra bírni a csapatot, még időben, mert ha öt perccel tovább maradunk, akkor nem csak belülről, hanem kívülről is elázunk, mert ekkorra érkezett meg a beígért felhőszakadás.
     Mindent egybevetve jól szervezett verseny volt.
     Veletek jövőre ugyanitt???
     Én biztos!
     - Vajda Zoltán -



Képek a Képtárban                (Fotók: Gaál Szilvia)

Kezdőoldal »

Gát-futás Tiszakürtön
      2012. május második szombatján délelőtt Kecskemétről hárman vettünk részt az immár 10. alkalommal megrendezésre került „Fuss az egészségedért” versenyen, mely a BSI társversenye is egyben.
     Nagyon családias hangulatú volt a verseny. A versenyközpont a gyönyörű arborétum főépületénél volt. A szervező és szpíker Paulovics Attila tanárúr volt (aki az élmezőnyben maga is lefutotta a 4 km-t). Sok önzetlen segítőjével, feledhetetlen versenyt rendeztek.
      A verseny a kicsik rajtjával kezdődött, hihetetlenül sok környékbeli kisiskolás és óvodás futott és nagyon aranyosan drukkolt a társainak a célban.
     A felnőtt indulók 4 km-en és 8 km-en mérhették össze edzettségüket, vagyis, hogy ki milyen gyorsan futja le a távot a Tisza-gáton a rekkenő hőségben. A 8 km távot teljesítőknek a végén kicsit megmoccant a levegő, lett egy kis szembe-szél. Voltak kerekesszékes indulói is a versenynek, akik polgárőri biztosítással, aszfaltos szakaszon

teljesítették a távot, amire beneveztek.
     Kis csapatunk eredményesen szerepelt, Mészáros Zoltán (Zorro) abszolút második lett, egy szentesi hölgy volt a leggyorsabb. Zoli kapta a verseny legidősebb férfi résztvevője címet életébe először, de reméljük jó kondíciójának köszönhetően nem utoljára.
     Korosztályában Popovics Zsuzsi szintén 8 km-en második helyezést ért el. Nekem még edzenem kell a dobogós helyért, de nem adom fel. Díjazták a családokat is, akik 5 vagy több fővel neveztek a futóversenyre. A verseny végén mindenki kapott kis befutócsomagot tele finomsággal, ami nagyon jól esett. … Remélem jövőre is részt vehetünk a versenyen. -Szilvi-

Képek a Képtárban               (Fotók: Gaál Szilvia)

Kezdőoldal »

     A Kiskunsági Nemzeti Parkkal közös szervezésében rendeztük meg az I. Futó-homok félmaratont. A terep szinte teljesen sík, bár volt néhány kisebb halom is. A hőmérséklet egyesek szerint elérte, sőt meghaladta a 30 fokot is! A gyors barnulás benne foglaltatott a nevezési díjban...
     Bár új eseményről van szó, a futók mégis nagy körből érkeztek: Győrtől Szolnokig, Bajától Budapestig ért el a verseny híre. Ha a hőmérő nem is, a homok megtréfálta a szervezőket is; az előző esti eső miatt összeállt s nem volt „sívó” homok. Ennek ellenére elég kemény volt a verseny, és a futók nem hiányolták a homok futását.
     Bemelegítésként a Park egyéb programjain – egyebek között előadás, kézműves foglalkozás - lehetett részt venni, majd 11 óra magasságában már a nap is megmutatta, hogy mit tartogat aznapra: talán már ezer-ágra is sütött. Nem véletlen, hogy mindenki az árnyékban melegített.
     A rajtvonalhoz több mint félszáz futó sorakozott fel a különböző távokon.

     Dicséret illeti valamennyiüket! A nehéz körülmények ellenére senki sem adta fel a versenyt! Sőt a legkisebbek között volt, aki sírva indult el, de nevetve érkezett a célba. A felnőttek között pedig olyan, aki cipőben indult, de mezítláb érkezett...
     A nagy melegre tekintettel a fő - 4,5-5 kilométerenkénti frissítők mellé további vizes helyeket alakítottunk ki.
     A befutást követően mindenki hálásan fogadta a Magyarvíz Kft. által nyújtott, hideg - hűtött! - vizet s némi édességet. A rövid pihenő után pedig a Karikás Csárda finom, és igen bőséges gulyáslevesével pótoltuk a kalóriákat.
     Az eredményhirdetésre már a fák hűvösében (?!) került sor. Gazdára találtak a kupák, érmek, sőt a Park egy-egy táskával, pólóval, bögrével tette emlékezetessé ezt a napot. Dr. Varga Tibor           Az eredmények letölthetőek ITT »

Képek a Képtárban                       (Fotók: Gaál Szilvia és Hársch Ferenc)

Kezdőoldal »

Túlélni az Ultrabalatont!

     Nem szeretek előre megvásárolni semmit, ami egy olyan versenyhez köthető, amit még nem teljesítettem. Mivel közelgett a születésnapom, június 29-én Tihanyban a rajtszám átvételénél a feleségem vett nekem egy „Ultrabalaton 2012” feliratú rajtszámtartó övet. Tudtam, ha nem fejezem be a versenyt, soha többé nem fogom használni!
     Minden jel arra mutatott, hogy az idei évben nem lesz egyszerű dolog a célba érés. A meteorológiai előrejelzés szerint június 30 lesz az első igazi kánikulai nap 36-38 fokos maximumokkal. A verseny szervezői internetes oldalukon jelezték, hogy készüljön mindenki a hőségre. De hogyan lehet erre készülni?
     A távra úgy gondolom felkészültem, a futott kilométereim megvoltak, ezzel nem lehetett gond. Minden, amit tenni tudtunk az az volt, hogy feleségem átalakította az egyik futósapkámat tarkóvédősre, illetve extra 3 liter víz került a kísérő kerékpár

csomagtartójába. Néhány dolgot módosítottam az előző évhez képest:kapszulázott sókeveréket készítettem, illetve teljesen el akartam hagyni a szilád táplálékot. Ennek érdekében összeállítottam egy keveréket fehérje porból, zabpehely lisztből, mogyoró- és diólisztből. Ez rövid ideig jól elkeveredik vízzel, és iható elegyet alkot. Ez volt a fő táplálékom. A vádli görcsök elkerülése érdekében próbáltam szerezni kompressziós zoknit is, de egy amerikai márka magyar képviselete nem támogatott, annak ellenére, hogy úgy hirdetik magukat, hogy kipróbálásra mindenkinek adnak, aki kér. A problémát egy kórházból leselejtezett kompressziós harisnya átalakításával oldottam meg. Előtte soha nem viseltem ilyet, és látatlanban nem akartam 8-10 ezer forintot kiadni érte.
     A rajtszám (13-as) péntek délutáni átvétele után már felgyorsultak az események! Pihenés, vacsora, korai lefekvés, és már csörgött is az óra fél ötkor. Már ekkor érezni lehetett, hogy meleg napunk lesz. Gyors reggeli után irány a rajt, Tihany. Gyorsan eltelt a rajtig hátra lévő fél óra, és már ott is sorakozott 162 mosolygós arcú egyéni versenyző a rajtvonalnál. Ekkor még nem sejtettük, hogy mi vár ránk.
     A tervem egyszerű volt: minél többet futni a reggeli viszonylagosan hűvös időben. Hát ezzel nem is volt semmi gond. Jól esett a futás a verseny előtti 5 napos pihenő után. A tempót egy kicsit gyorsnak tartottam, de jól éreztem magam, ezért nem lassítottam. Bogár Janival kerülgettük egymást, illetve sokáig együtt futottam Urbán Zsolttal, akinek ez volt az első Ultrabalatonja. 26 kilométernél ott nyaraló rokonok vártak az út mellett, jól esett a biztatásuk.
     Három óra futás után terveztem az első étkezést. Sajnos ezt alaposan sikerült elrontani! Az előre kimért por mennyisége kicsit soknak bizonyult, de mivel jól esett legyűrtem mind. Ez rövidesen meg is bosszulta magát: jöttek a gyomorgörcsök!

     Még szerencse, hogy a családom nem kísért el kocsival, ahogy ígérték, mert ha ott vannak, biztos feladom! Nagyon rosszul éreztem magamat, még Márkus Pistiék kedvessége a „Borvidék Félmaraton” frissítő ponton sem tudta feledtetni velem a görcsöket. Mutató ujjam segítségével próbáltam megszabadulni terhemtől, de az sem ment.
     Ekkora már az idő is kezdett melegedni. Úgy voltam vele Keszthelyig elfutok, és meglátjuk mi lesz. Tempóm 50 km-ig elég jó volt: 20 km - 1 óra 33 perc, 43,5 km – 3 óra 26 perc. Innen kezdődött az igazi szenvedés, a hőmérséklet túllépte a 30 fokot. Folyamatosan frissíteni kellett a pontok között is.
     Először itt fordult elő velem, hogy két frissítő között meg kellett állni, mert a meleg miatt teljesen erőtlenné váltam: víz a fejre, ivás, kicsi gyaloglás (100 méter) és futás tovább. Egyre többször kértem meg a kísérőimet, Rácz Lacit és unokatesómat Berezvai Imit, (aki úgy volt, hogy elkísér egy darabig, de végül a célig kísért), hogy szerezzenek

hideg ásványvizet. Ezekkel az extra hidegvizekkel végül is sikerült elérni Keszthelyt(71 km – 6 óra 17 perc). Mint tavaly, idén is itt robogott el mellettem Lubics Szilvi. Gyors kaja és indulás tovább.
     Innem már állandósult a hőség, ami sajnos magas páratartalommal is párosult. Ezt abból lehetett érezni, hogy hiába izzadtam, mint egy sörösló, a pólómról nem akart elpárologni a víz, ezért folyamatosan szárazra cseréltem, hogy ne keljen cipelni az izzadságot. A fenékpusztai „kanyar” hősége már megmutatta, hogy ennek fele se tréfa, állandóan inni kell és vizezni a fejemet.
     A déli part, ha lehet, még rosszabb körülményeket hozott, mert a szél, ha volt, hátulról fúj, de általában a házak között állt a levegő, tombolt a hőség. Itt már teljesen „természetes” volt, hogy köztes frissítés és megállás nélkül nem tudok elfutni a következő frissítőig, még akkor sem, ha az csak 3.5 – 4 kilométerre volt. Folyamatosan figyeltük a kutakat, élelmiszer boltokat, hogy további hideg vízhez jussunk, mert sokszor a frissítő pontokon felkínált víz hőmérséklete is meghaladta a 30 fokot.
     A gyakori megállások ellenére jól haladtam 100 kilométerhez 9 óra 50 perccel érkeztem. Itt igazi meglepetés várt: jéghideg ivóvíz és mosdóvíz! Hálás köszönetem a bajai Mogyisoknak! Itt már az tartotta bennem a lelket, hogy mindjárt elérem Balatonboglárt, ahol egy alapos gyúrásban lesz részem. Gyúrás, kaja (már csak banánt ettem, mert a gyomrom csak ezt volt hajlandó befogadni), frissítés és indulás tovább.
     Az elején velem futó, majd megelőző Urbán Zsolti itt szomorúan intett utánam, és jelezte, hogy feladja. Lesi Zolival

váltottam néhány szót, majd adott két darab jeget, amit szorongatva futottam tovább.
     Természetesen többször megfordult az én fejemben is, hogy jó lenne abbahagyni, és nem szenvedni tovább, de sajnáltam veszni hagyni az eddig lefutott kilométereket, és tudtam, hogy Szántódnál vár a családom. Sok hosszú, unalmas déli parti kilométer után ismerős arcok tűntek fel a szántódi frissítőnél (136,4 km – 14 óra 13 perc). Üdvözlés (Nem is nézel ki olyan rosszul! ), frissítés, kis kaja.
     A pontőrök jelezték, hogy egészen jó a helyezésem. Korábban is mondták már, hogy benne vagyok az első tízben (ez volt az álmom), majd hetedik, majd ötödik vagyok, de nem foglalkoztam vele. De mi az a jó helyezés? Számolgattak, és kiderült, hogy csak Bogár Jani és Lubics Szilvi van előttem. De hova lettek a többiek, ha én nem előztem meg senkit? Szépen sorban kiálltak előlem.
     Természetesen tudtam, hogy a jó helyezés semmit nem jelent, nagyon sok van még hátra (76 km). Ahogy lassacskán ment le a nap, én is kezdtem magamhoz térni.

Ez abban nyilvánult meg, hogy megállás nélkül el tudtam futni egyik frissítőtől a másikig, nem kellett extra hűtés és vízpótlás. Sajnos minden nem lehet tökéletes, elkezdett mindkét lábamon az Achilles-ín melletti izom görcsölni, ezt minden pontnál gyúrással próbáltuk visszaszorítani. Ez időveszteséggel járt (pontonként kb. 5 perc), de nem érdekelt, egyetlen cél lebegett a szemem előtt beérni a célba.
     Lassan sikerült legyűrni a déli part végeláthatatlan hosszú utcáit, és haladtunk a keleti part felé. Itt egy új pontot raktak be a szervezők a Club Aligánál. Egy kicsit hosszúra sikerült gyúrás (minimum 15-20 perc) után, amit a Club Aliga biztosított, futottam tovább. A Balatonkeneséig tartó szakasz nem tartozik a kedvenceim közé, mert szinte végig hol meredekebben, hol kevésbé, de folyamatosan emelkedik. De mint minden szenvedésnek, így ennek is vége szakadt, igaz, hogy nagyon lassan, mert a balatonkenesei pontot áthelyezték, így ez a szakasz egy kicsit hosszúra (7 km) sikerült.
     Lassan kezdtem elhinni, hogy sikerülhet célba érni idén is, bár minden ponton gyúrni kellett a vádlimat. Az egyik ponton kiderült, hogy kevés sportkrémet tettünk el, és be kell osztani. Egyik sporttárs felajánlott egy majdnem teljes tubust teljesen ismeretlenül, hálás köszönet érte! Nem tudom, hogy ért-e valamit a gyúrás, de ez már soha nem derül ki, hogy mi lett volna, ha nem gyúrunk, hanem csak futok és futok.
     A kellemes éjszakai hűvösben (22 – 24 fok) szépen lassan faltam a kilométereket. Az utolsó pontnál (208 km) furcsa érzés fogott el, unokatesóm már a gyúráshoz készült, bármennyire is jól esett volna az a kicsi pihenő,

én a továbbfutás mellett döntöttem. Információkat csak az előttünk futókról kaptunk, azt hogy kik vannak mögöttünk és mekkora távolságra nem tudtuk. Mint utólag kiderült jó döntést hoztam, Lajkó Csaba 5 perccel utánam ért célba.
     Aki ment már be a Tihanyi-félszigetre, az tudja, hogy itt még van két emelkedő. A kisebbiket sikerült megfutnom, de a meredekebben már gyalog mentem fel. Felérve a domb tetejére hátranéztem, és láttam, hogy nincs mögöttünk senki belátható távolságon belül.
     Ez volt az a pillanat, amikor el mertem hinni, hogy valami különleges dolgot sikerült véghezvinnem. Az utolsó egy kilométert kényelmesen lekocogtam, és családom és sokan mások drukkolása mellet 24 óra 17 perc 54 másodperces idővel abszolút harmadikként, a férfiak között másodikként értem célba.
     Mondhatnám, hogy egy hatalmas álmom teljesült, de ez nem lenne igaz, mert ilyen eredményről álmodni sem mertem!

     Sör, gyúrás, frissítés és irány haza! Rövid, széken ülve elvégzett tusolás után két szem fájdalomcsillapítóval tértem nyugovóra.
     Délután visszamentünk az eredményhirdetésre. Itt derültek ki a részletek: a 162 indulóból szintidőn belül csak 34-en értek célba. Ez a teljesítési arány sokkal rosszabb, mint a legnehezebbnek tartott Spartathloné!
     Az eredményhirdetést soha nem fogom elfelejteni! Többször álltam már dobogón, de úgy érzem ez az eredmény rövid futópályafutásom csúcsa! Tavaly is nagy hatással volt rám a „Stand up for the champions” című dal, de most igazán nekem szólt!
     Hazafelé vidáman beszélgettünk az autóban, amikor egy rajtszámos gyaloglóra lettünk figyelmesek, ő volt a 36. aki önerejéből el tudott jutni Tihanyig ebben az évben. Nem irigyeltem, ő két hőségnapot szenvedett végig.
- Vajda Zoltán -

Kezdőoldal »

Revitalizációs futás
     Vasárnap délután, az ebéd utáni csendes pihenőt nagyon sokan cserélték fel egy kis városismerkedéssel - más formában. A Rákóczi út- Vasútkert revitalizációjához kapcsolódó kiegészítő programok utolsó felvonásaként futólag bemutattuk a megszépült városrészt. Azaz a Rákóczi-vágta keretében az autósok helyét elfoglalva lehetett megszemlélni a változásokat.
     Az előzetes regisztráció már jelezte, hogy jelentős érdeklődésre számíthatnak a szervezők. Az iskolák csoportos érkezése mellett várakozást felülmúlóan sok egyéni résztvevő is volt. A kellemes őszi időben táncos lányokkal együtt mozogva melegített a több száz résztvevő.
     A mezőny az újból életre kelt Rákóczi úton, a volt Városi Mozi mellől rajtolt. A leszűkített /egy sávossá vált/ úttesten hosszan kígyózott az indulók sora. A városi bíróság mellett elhaladva érkeztek a -szintén felújított- Vasútkertbe.

      Itt a parkot megkerülve a körút melletti kerékpárúton érkezett vissza a mezőny a Rákóczi útra. Nagyon kellemes élmény lehetett, a gépjárművektől mentes, sok-sok gyalogos, érdeklődő biztatása mellett futni/kocogni. Az utca végén a Wesselényi utcába kanyarodva jutottak el a Budai utcára, illetve a -ugyancsak felújított Piacra. Bár vásárolni ilyenkor már nem lehet és nem is volt rá idő,olyan gyorsan haladtak a futók, azért szépen körbekerülve láthatták minden oldalról. A körúton visszafelé pedig a páratlan panorámát nyújtó középső sétányon érkeztek vissza a futók a célba.
     A befutás után mindenki jólesően pótolta a felhasznál kalóriákat: ebben segített a Veritas Gold, és a Fornetti. A futók egy része valóban kocogva, nézelődve tette meg a távot. De ma nem is a verseny volt az elsődleges, hanem e megújult városrész megtekintése.
     A több, mint 600 induló közül a leggyorsabbak: Férfiak:       1. Kónya Ákos           8 perc 54 másodperc
                                                                                                   2. Fekete Zoltán       9 perc 22 másodperc
                                                                                                   3. Domján Ferenc      9 perc 29 másodperc
                                                                                     Nők:       1. Kiszel Zsófia         11 perc 22 másodperc
                                                                                                   2. Fuczin Szilvia         11 perc 23 másodperc
                                                                                                   3. Juhász Valéria       11 perc 26 másodperc
Az iskolák versenyét az ÉZI nyerte a Zrínyi Általános Iskola és a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola előtt.
     A díjakat Vörösmarti Attila a Belváros önkormányzati képviselője adta át.

      Mit láttak belőletek a madarak? Nézzétek meg magatok a levegőből!
     Hedrich Zoltán beszámolója:
     Az AIRCAMFILM légi filmes cég kecskeméti munkatársaként vettem részt a Rákóczi-vágtán. Az esemény légi fotózását és filmezését végeztük pilóta kollégámmal. Ő a gépet vezette, én pedig szememen a videószemüveggel a lesugárzott élőképet láttam, és ez alapján forgattam távirányítással a kamerát. Lenyűgöző panoráma tárult a szemem elé, amikor felemelkedett a hexakopterünk, és végig beláttam az egész utat. Élmény volt látni ennyi lelkes futót, különösképpen ebben, a gyönyörűen felújított környezetben. Egészen más ez a perspektíva, mint amit megszoktunk. Elég pár méter magasságba emelkedni, máris másik arcát mutatja a város. Több tíz méterről pedig már csak a sok kis színes hangyát láttam szaladgálni :-) Remélem, még sok hasonló rendezvényről tudunk hírt adni madártávlatból. ugye érdemes volt kijönni?
     
A legjobb légifelvételek láthatóak a Képtárban is.
      A levegőből készített videót megnézheted a YouTube-on ITT »



     Bár más a pálya, más a környezet, de egy dolog azonos: a Hógolyó domb-futáson is a lábaidat kell használnod!

     A munkanap áthelyezések miatt a pontos részletek a honlapon lesznek olvashatóak!

     Várunk benneteket december elején!

     Dr. Varga Tibor



     Képek a Képtárban                       (Fotók: Gaál Szilvia, Hedrich Zoltán, Gaál Tibor és Hársch Ferenc)
     Kezdőoldal »

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Praesent ut tempor quam. Phasellus eleifend imperdiet mi vel rhoncus. In adipiscing, tortor ac dictum convallis, nunc nisi auctor quam, eu rhoncus ante massa sed dui. Nullam lacinia lacus vitae ligula dapibus non fringilla sapien pulvinar. Maecenas vel adipiscing libero. Donec vitae lectus metus, nec sollicitudin arcu. Sed fringilla luctus lectus, ut vestibulum sapien rhoncus at. Donec adipiscing ante in risus iaculis accumsan. Duis aliquam est sit amet mi accumsan vehicula. Pellentesque habitant morbi tristique senectus et netus et malesuada fames ac turpis egestas. Aliquam ante dui, molestie vitae euismod et, eleifend a eros. Quisque feugiat eleifend luctus.


Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

VAJDA ZOLTÁN

megnyerte a

NAGYERDEI MARATONT

GRATULÁLUNK!


Klipp a verseny képeiből »


Kezdőoldal »

Kiskun Kupa 2011

Szalóki Robi megnyerte

az első KOLON KUPÁT Izsákon!

A többiek is jól szerepeltek.

GRATULÁLUNK!


Videó a versenyről »


Csoportkép a Képtárban »


Kezdőoldal »

Kiskun Kupa 2011

18. alkalommal rendezték meg Kiskunfélegyházán a Kiskun Kupa utcai futóversenyt.

Klubtagjaink szép sikereket értek el.

Az eredmények megtekinthetők: ITT


Képek a Képtárban »


Kezdőoldal »

A nyár május végén beköszöntött Kecskemétre: 30 fokban, végig ragyogó időben és kiváló hangulatban zajlott a 8. K&H olimpiai futónap, amire 2050-en neveztek. A város kora délután kezdett "bekékülni". A Deák Ferenc térre egyre többen érkeztek a verseny kék pólójában. Jöttek iskolások és egyetemisták, fiatalok és családosok, sokan közülük babakocsikkal. A futónap résztvevői Szentgyörgyi Rómeó vezetésével melegítettek be, majd átvonultak a rajtfolyosóba.


Képek a Képtárban »


Kezdőoldal »

Mercedes-futás

Hagyományteremtő szándékkal rendezték meg Kecskemét főterén az első városi sportnapot. Szinte valamennyi, a megyeszékhelyen működő sportág képviseltette magát az eseményen, melynek egyik legnépszerűbb programja a Mercedes utcai futóverseny és Smart családi futás volt: négyszázötvenen teljesítették a két távot!

Egyesületünk tagjai is jó eredményeket értek el:

Szalóki Robi második lett!!!


Képek a Képtárban »


Kezdőoldal »

2011. június 25-én reggel 6-kor Tihanyból rajtolt 29 ország több mint 200 futója.

212 km megtételével körbefutották a Magyar-tengert (Balatont).

A szintidőn belüli célbaérkezés 98 elvetemültnek sikerült (32 óra).

A mi Vajda Zolink 13. lett: 24 óra 41 perc 16 másodperces idővel.

GRATULÁLUNK!


Kezdőoldal »

A Hírös Futóklub először csatlakozott a Becsület-futáshoz. Ennek ellenére többen próbálkoztak a hosszabb-rövidebb távokkal.
A jó hangulatot fokozta, hogy a meghirdetett 25 km-nél rövidebb távot is lehetett teljesíteni.
A futás 8.45-kor kezdődött. A legelszántabbak már ekkor rajthoz álltak, s "egyszuszra" teljesítették a kitűzött távot. Közben egyre többen vágtak neki a tervezett km-eknek. Összesen 30-n voltak; akik megpróbálkoztak a teljesítéssel. Jó volt látni, hogy a Széchenyivárosban kialakított 2,4 km-s kör számos pontján feltűntek a futók. Talán az érdeklődők hangos biztatása hiányzott csak...
A rendezők munkáját dicséri a sok köszönet, mellyel megkönnyítették ezt a nem is rövid futást. Meleg tea, ásványvíz, alma, banán és más frissítők segítették a táv legyőzését.

Az 50 km-s távot teljesítők: Dudás Zsolt, Nagygyörgy Attila, Jeszenszky József
A 25 km-s távot teljesítők: Juhász Ágnes - egyetlen hölgyként -, Jéga-Szabó Zsolt,
Kurucz Gergely, Cséplő Zoltán, Bene Ferenc, Vörös Róbert, Kollár József, Dr. Varga Tibor, Mészáros Zoltán
Most az idő nem volt fontos, érmek nem kerültek kiosztásra.
A jó társaság, az oldott légkör kellemes emlékeket hagyott a résztvevőkben.


Kezdőoldal »

A Hírös Futóklub tagjai szép számmal vettek részt a Pécs-Harkány országúti versenyen. Az érdeklődés oly nagy volt, hogy egy buszban nem is fért el a társaság. Sokan egyéniben teljesítették a 25 km-s távot, de csapatban is több váltó indult. A klub legjobbja Szalóki Róbert lett; akinek a táv megtételéhez mindössze 1.35:58 mp-re volt szüksége!

Letölthető: Abszolut eredmények - - - Korosztályos eredmények

Kezdőoldal »

A Hírös Futóklub kis csapata már szombaton délben útbaindult Szekszárdra, miután megérkeztek a Nyárlőrincen, a 7 km-es távú, Buzás János emlékfutáson bemelegítő társaink (Dr Varga Tibor, Mészáros Zoltán és Kovács István) is.
Szekszárdon a szállásunk a Kék Egérrel szembeni Kollégiumban volt.
A városközpontban már szombaton nagy volt a pezsgés, a kijelölt 1 km-es pályán rótták a köröket az utcai futóverseny különböző korosztályú futói a legkisebbektől a veteránokig.
A rajtszámok és a pólók átvétele gyorsan ment.
A szénhidrátbevitelről 18 órától a tészta partin lehetett gondoskodni. Többféle típusú és ízű tészta között mindenki megtalálta a saját ízlésének megfelelőt. Az éhesebbek többször is fordultak egy kis utánpótlásért.
A tésztázás után kellően megszomjaztunk, amit sikeresen oltottunk szekszárdi borokkal.

A fehértől a vörösig mindent kipróbáltunk…. Hazafelé menet jó hangulatban melegítettünk a vasárnapi versenyre.
Vasárnap reggelre a szombati kánikula eltűnt, borús, szeles időre ébredtünk, délelőtt még eső is esett.
A félmaraton 14 órai rajtjára azonban a nap is kisütött. A rendezők a pálya első 5 km-ét a városban jelölték ki, majd a környező dombok közé vitték a versenyzőket.
A kilátóba vezető meredek utat kétszer is meg kellett tenni. No nem azért mert az alföldi lányoknak/fiúknak ez lett volna a leghőbb vágyuk.
A célbaérkezés öröme azonban mindent kárpótolt. Zoli többször is ismételt a zászlóval.

A Hírös Futóklub félmaratonistái az alábbi eredményeket érték el:



Képek a Képtárban »


Kezdőoldal »

Futással avattuk a bringautat.

Aki kerekezett már a Kecskemét és Nagykőrös között kiépített új bringaúton, tapasztalta minőségét, miliőjét. Fölösleges ragozni, a kerékpár szinte megbabonázva gurul a sima aszfaltcsíkon, igaz, itt-ott a pedálokat azért hajtani kell (főleg az emelkedőknél).
Aki a legutóbbi szombat délelőtti edzés helyett délután bevállalta az út megfutását, az azt is megtapasztalta, hogy nyúlcipőt húzva is legalább olyan kellemes a haladás rajta.
„Négyen biztosan leszünk” – biztattam magam az avató napján, és kellemesen csalódtam, amikor kéttucatnyi lelkes sporttárs szállt le a menetrendszerinti járatról a nagykőrösi buszpályaudvaron. Hurrá! Indulhatunk! Azért nem volt felhőtlen a délután, mindannyiunk szívét nyomta a gyász, a társ elvesztésének fájdalma. Kovács Istvánt leginkább azok hiányolták, akik néhány nappal korábban még beszéltek, futottak vele, a kedd esti edzésen. Mindenkit megrendített a halálhíre. Osztozunk kedvese, családja fájdalmában.

Emlékfutás is volt egyben a szombati. Fekete gyászszalaggal futottunk.
Köszönjük a nagykőrösi sporttársak részvételét. A kerékpáros túrázóknak a felvezetést, a futóknak a közös kilométereket. Jó volt együtt lenni. Soknak tűnt ugyan a majd húsz kilométer, de mindenki mosolygott a célban és ez a lényeg! Volt, aki felvetette, legyen ráadás, sőt, teremtsünk hagyományt és rendszeresen fussuk meg a távot. Legyen így!
Köszönöm, hogy ennyien eljöttetek, élmény volt a spontán konvojfutás.
Legközelebb, veletek, ugyanott!
Hajrá Hírős!!!
- Zsuzsi -


Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

Futással zártuk az évet.

A Hírös Futóklub tagja szép számmal vettek részt a Borókások által szervezett szilveszteri kocogáson.

Miután mindenki sikeresen teljesítette az évi utolsó penzumját, kiosztották a díjakat, s nagyon sokan tombolatárgyakkal is gazdagodva térhettek haza.

Az eredményhirdetés keretében történt köszöntés a Klub két tagját is érintette: Szalóki Róbertet az ultrafutás világbajnokságán elért helyezéséért, valamint Varga Tibort az egész évi szervező munkájáért.

Robinak további jó versenyzést, Tibinek sikeres szervezést! - Zsuzsi -


Képek a Képtárban »

Kezdőoldal »

© Csiga61, 2011